Képviselőházi napló, 1910. XXV. kötet • 1914. junius 24–julius 21.
Ülésnapok - 1910-554
228 bSi-. országos ülés 191b Julius lk-én, keoden. azok a szerencsétlen néptanító-jelöltek, mikor elvégezték preparandiájukat és megnyerték oklevelüket, természetesen folyamodnak állami tanítói alkalmazásért. Az én kormányzatomat megelőző időben az volt a praxis, hogy minden ilyen tanitój elölt beadott egy általános folyamodványt felszerelve mellékletekkel, melyben bármely helyre való kinevezésre pályázott. Ennek a következménye az volt, hogy a ministeriumban száz vagy talán ezer számra voltak felhalmozva ilyen folyamodványok, melyek egészen feledésbe mentek, hacsak valami protekczió vagy közbenjárás utján az éj homályából ki nem rántattak. Ezen a bajon iparkodtam segíteni és azt a rendszert hoztam be — nem tudom, megmaradt-e a mostani kormányzat alatt is — melylyel igyekeztem az ideális igazságosságot lehetőleg megközelíteni: hogy minden folyamodványnak egy bizonyos állásra kell szólnia. Tanév végén és elején minden állás országos pályázat utján töltetik be és — mindjárt ki fog sülni ennek a tételnek összefüggése a jelenleg szőnyegen levő törvényjavaslattal — minden folyamodványnak egy bizonyos állásra kell hangzania pályázat alkalmából ámbár az illető hozzáteheti, hogy esetleg más helyre is pályázik. Ennek azután az a következménye, hogy feledésbe nem mehet egyetlen pályázat sem. Akik el nem nyerik azt az állást, melyre folyamodtak, visszakapják folyamodványukat s legalább tudják, hogy újból kell folyamodniuk. Azt a praxist követtem, hogy a legméltóbbakról azok közül, kik nem voltak kinevezhetők, külön könyvet vezettem és az időközben, tanév közben megüresedett helyekre, melyeket nem lehetett pályázat utján betölteni, mert hirtelen kellett intézkedni, ezekből a legérdemesebbekből szedtem ki a kinevezendőket. (Helyeslés a baloldalon.) Azt hiszem, ez helyes volt az adott viszonyok közt, de egy nagy visszássággal járt. Azon szerencsétlen tanítójelöltnek, akinek első folyamodása nem érte el czélját, a következő alkalommal újból kellett folyamodnia, tehát újból meg volt terhelve azzal a bélyeggel, melyet már első folyamodásánál is fizetnie kellett. Ez a baj ugyan kisebb, mint amely abban érte őt, hogy folyamodványa teljesen feledésbe ment, de mégis igen érzékeny baj, és ugy óhajtottam ezen segiteni, amit most is ajánlok a t. kormány figyelmébe, — mert mondom, az erre vonatkozó tárgyalásokat nem tudtam befejezésre juttatni, — hogy legalább az ilyen tanítói folyamodványnál csak az első folyamodvány legyen bélyegre kötelezett és az ujabb folyamodások, azok, amelyeket az első alkalommal el nem nyert kinevezés folytán kénytelen a pályázó újból beadni, bélyegmentesek legyenek. Ez legalább ezen a téren kiegyenlítené azt a nagy igazságtalanságot, azt a nagy bajt, amely folyamodóknak ezt a részvétre s érdeklődésre legméltóbb részét érinti. A t. igazságügyminister ur iparkodott az ellenzék részéről felhozott egyes részleges ellenvetéseket megczáfolni. Hogy ez neki mennyiben sikerült, mennyiben nem, e részben én vitatkozásba nem bocsátkozom, ezt el fogják végezni a ház ez oldaláról azok a t. képviselőtársaim, akik a szőnyegen lévő kérdés részleteivel bővebben foglalkoztak, mint én. Egyet azonban meg kell állapitanom. Ami előttem kidomborodott, mint az eddigi kritikának — hogy ugy mondjam — legjelentékenyebb része, amely valóban nagy nemzeti és szocziális jelentőséggel bir, az nem más, mint ama három tétel: hogy ha a kormány a törvénykezési bélyeg- és illetékrendszer reformjába belement, miért nem helyezte ezt a reformmüvet az átalányozási alapra, mellyel egyedül lehet a szocziális igazságot ezen a téren valóban megvalósitani; a másik az, hogy amikor épen a legkisebb jogkeresőkről van szó, miért nem mentesítette a bélyegtől, sőt miért emelte fel bélyegilletékét azoknak az eljárásoknak is, amelyek mint bagatellügyek a falusi bíró előtt folynak; a harmadik tétel: miért nem mentesítette bélyegtől, sőt miért emelte fel a választott bírósági eljárásban is, melynek előmozdítása pedig már csak technikailag is, már csak a törvénykezés túlterheltségének megszüntetéséből is, de morális szempontból is a lehető legnagyobb támogatásra érdemes ? Sok minden apró ellenvetést lehet, hogy sikerült megczáfolnia ; ugy látom azonban, hogy ennek a három kardinális tételnek czáfolatába, melyben pedig kicsúcsosodik a javaslatnak szocziális szempontból ki nem elégítő része, sőt erősen antiszocziális karaktere : a t. minister ur nem is bocsátkozott. És ha nagy hímet varr a száz koronás perekből s az ott történt leszállításból, erre már előre megkapta a választ Szabó István t. képviselőtársamtól, aki az u. n. kisemberek ügyes-bajos dolgaiban igen jártas s mint szakember szólhat arról, amit különben mindenki tudhat, aki az életet ismeri, nemcsak a büróból, hanem kint, a szabadban, faluhelyen, hogy bizony nem áll az, mintha a kisemberek perei mind olyan kicsinyek volnának, mert bizony 1000 és több 1000 koronás perek is mélyen érintenek olyan társadalmi osztályokat, melyek a jogkeresés megdrágitását egyáltalán el nem birják. Ennek folytán ugy áll a dolog e'őttem, hogy a nagy vonásokban a t. minister ur beszéde nem erőtlenitette meg azt a kritikát, amely az ellenzéki oldalról felhangzott. (ügy van! a bal-oldalon./ Én a t. igazságügyminister ur felszólalásában csak egyet irok alá teljesen, midőn ő t. i. azt monda, hogy ha majd egyszer visszatekint a maga működésére, akkor az ő lelkét megelégedettséggel nem a szabadságot megtámadó, jogtipró és egyéb intézkedések fogják eltölteni, hanem a kiskorúak pereire s a büntetőeljárás vonatkozó egyéb szocziális intézkedések. Teljesen elhiszem, hogy az igen t. igazságügyminister majd akkor ezekre az intézkedésekre való visszaemlékezésben fogja keresni a jótékony feledést azokkal az intézkedésekkel ízemben, amelyekkel a közszabadságokat támadta meg. (ügy van 1 Ugy van! balfelől.)
