Képviselőházi napló, 1910. XXV. kötet • 1914. junius 24–julius 21.
Ülésnapok - 1910-554
554. országos ülés 19U Julius ík-én, kedden. 227 ket abban, hogy egy igazán kontradiktórius eljárásban mindkét oldalról megvilágittassék a tárgy, amiből feltétlenül kisül, hogy némely részletben az egyiknek, némely részletben a másiknak van igaza. De hát mindezt nem teszem, mindezekről beszédem végén fogok csak megemlékezni. Most magáról a tárgyról a következő rövid megjegyzést óhajtom tenni. Én is abból kell, hogy kiinduljak, amit ellenzéki oldalról felszólalt néhány képviselőtársam, különösen Rakovszky István és Benedek János kiemelt, hogy maga az illetékkérdés a pénzügyi tudományban kontroverz kérdés, s ha szoros értelemben elvi álláspontra állunk, az illeték tulaj donképen az állam természetével meg nem egyeztethető módja a jövedelemszerzésnek. (Igaz ! Ugy van ! a baloldalon.) Hiszen azért tartják fenn a polgárok adószolgáltatásaikkal az államot, azért tartják fenn ezt az igazságszolgáltatási, békefentartási, közbiztonságfentartási, kulturális haladást előmozditó intézményt, hogy mindezeket a szolgálatokat megtegye. Hiszen mindaddig, amig reá nem szorultunk az államra, mindaddig, amig perünk nincs, mindaddig, amig valamely közigazgatási hatósághoz nem fordulunk, mindaddig tulaj donképen nincs is szükségünk az államra. Hiszen épen abban a pillanatban, amikor az államnak akár közigazgatási, akár törvénykezési segítségét igénybe vesszük, akkor kapjuk tulaj donképen ellenértékét annak, a mit adószolgáltatásokban fizetünk és igazán elméletileg, bölcsészetileg meg nem okolható, hogy ezekért még külön dijázással járuljunk. Ámde az egész világon ugy van a dolog, hogy az adózók túlságos megterhelése nélkül a modern állam tevékenységi igényeinek egyetlen állam sem tudna megfelelni, ha ilyen, elvileg nagyon kétes természetű mellékjövedelmekhez nem fordulna. Egyáltalán szomorú, de tény, hogy az állam nagyrészt, igen nagyrészt immorális eredetű jövedelmekből tartja fenn magát, (ügy van l a bal- és szélsőbaloldalon. Felkiáltások: Szeszadó!) A szeszadó 138 millió koronát hoz. Ha összevetjük ezt azzal a szomorú ténynyel, hogy az alkoholizmus ellen folytatott küzdelemben a törvényhatóságok rendre hozzák a határozatokat, amelyek szerint a korcsmát és szeszesitalokat kiszolgáltató egyéb boltok vasárnap és ünnepnapokon bezárandók, — ami óriási számú szerencsétlenségeknek venné elejét — (Igaz ! ügy van! a bal- és a szélsöbaloldálon.) mert hiszen a statisztika mutatja, hogy a személybiztonság elleni büntettek és a baleseteknek is legnagyobb része vasár- és ünnepnapokon vagy az azokat követő napokon szokott megtörténni — mondom, ha ezt vesszük, és vesszük a törvényhatóságok, önkormányzati testületek jóindulatát, amelylyel a bajnak elejét akarják venni és látjuk, hogy ezek a határozatok rendre megsemmisittetnek a kormány által, arra a jövedelemre való tekintettel, amely különben csökkenne, hát ezt nagyon szomorúnak kell mondanunk. És én ezt csak megérintem abból a czélból, annak jelzése végett, hogy az egész társadalmi és állami életünk mélyreható reformokra szorul, hogy ezek a visszásságok kiküszöböltessenek. (ügy van I a bal- és a szélsöbaloldálon.) Pillanatnyilag nem csinálok a jelen kormánynak szemrehányást abból, hogy nem tudja hirtelen kiküszöbölni ezeket; de abból igenis csinálok szemrehányást, hogy a közerkölcsök megtartására, a polgárok közbiztonságának megóvására irányuló intézkedéseket meghiusítja túlhajtott fiskális érdekből. ( Ugy van I a bal- és a szélsöbaloldálon.) Ép ugy nem annyira nyilvánvalóan immorális eredetű, mint a szeszadó, de hát szintén kétes eredetű ez a bélyeg- és illeték jövedelem is, annál is inkább, mert nem áll arányban azokkal az ellenszolgáltatásokkal, amelyeknek kompenzácziója gyanánt szerepel. Az 1913. költségvetésben az egész törvénykezési költség, a Curiának és az összes bíróságoknak költsége össze-vissza 40 millió koronát tesz ki, az ügyészségekkel együtt 50 milliót. Amig a szorosan vett igazságszolgáltatási költségek összege ennyi, addig ugyanazon költségvetésben a bélyegilleték 50 millió, a jogilleték 115 millió, együttvéve közel 170 millió korona. Tudom jól, hogy nem minden bélyeg- és illetékjövedelem van összefüggésben az igazságszolgáltatással. Vannak bélyegek és illetékek, amelyek egyéb állami hatóságokhoz intézendő beadványokkal állanak összefüggésben. Ezekről is akarok néhány szót mondani. De mégis feltehető, hogy az oroszlánrész, ennek az óriási, 170 milliós jövedelemnek óriási része mégis a törvénykezésre esik. De ha csak egyharmad része esik is a törvénykezésre, akkor is túlhaladná magának a szoros értelemben vett törvénykezésnek költségét ez a jövedelem. Ez a 170 millió, ha összehasonlítjuk az állam többi főjövédelmével: az egyenes adókkal, melyek ugyanabban a költségvetésben 283 milliót jövedelmeztek, a fogyasztási adókkal, melyek 303 milliót jövedelmeztek. — mint egyenrangú tényező állíttatik be, ugy hogy világosan meg lehet állapítani azt, amit azután a legelasztikusabban kezelt pénzügyi bölcselet sem tud igazolni, hogy ezek a bélyegek és illetékek nem az állam részéről nyert különleges szolgáltatásoknak ellenértékéül jelentkeznek, hanem ezen szolgáltatások alkalmával kicsikart jövedelmi források. (Igaz ! ügy van ! a baloldalon.) Ez áll a nem törvénykezési természetű illetékekre is. Hány ember folyamodik az államnak valamely hatóságához, kénytelen folyamodványát bélyeggel ellátni és nem éri el czélját ! Az állam olyan nagy ur, akinél fizetni kell csak azért, hogy az ember szólhasson hozzá. (Igaz ! Ugy van ! a baloldalon.) Akár eléri az ember czélját, akár nem éri el, ez a jövedelem, a tömérdek milliók, melyek a czélt nem ért beadványokat terhelik, szintén tulajdonkép nem igazolható jövedelmek. Itt egy reminiszczencziára kell visszatérnem, mely engem nagyon bántott akkor, mikor a vallás- és közoktatásügyi ministerium élén álltam és meg is indítottam az akcziót arra, hogy ezen segítsünk, de nem tudtam már czélt érni, abbanmaradt, mikor a ministeriumtól megváltam. T. i. 29*
