Képviselőházi napló, 1910. XXV. kötet • 1914. junius 24–julius 21.

Ülésnapok - 1910-553

553. országos ülés 191k Julius 10-én, pénteken. 213 az ítélkezés stádiumábau is ismét olyan terhekkel találkozunk, olyan ujabb fokozott illetékekkel, amelyeknek viselése ismét ujabb, súlyos teherként nehezedik az igazságkeresők vállaira. Itt meg kell azonban állapi tanunk, hogy itt nem fordul elő az az anomália, amely a törvényjavaslat első fejezetének 1. §-ában található, hogy t. i. ottan a maximumot minden tulajdonkéj)eni elfogadható ok és magyarázat nélkül megállapítja a javaslat, itt legalább megvan a komparáczió, itt megvan a fokozatosság, megvan a progresszivitás és nincs az értékhatár olyan szűk korlátok közé szabva mint a beadványoknál. Azonban konstatálnunk kell azt is, hogy olyan intézkedéseknek Ítéleti illetékkel való megrovását, megterhelését veszi czélba a t. törvényjavaslat, amelyeknél ez még eddig ismeretlen volt. A keresettől való elállást megállapító végzés ugyanolyan illeték alá esik, mint az ítéleti illeték; ugyanilyen illeték jár az igazolási kérelem tárgyában hozott végzés, az eljárás félbeszakítása vagy felfüggesztése esetében a felvételi jogosultság vagy kötelezettség tárgyában hozott végzés, az idézést feloldó végzés után. Nohát, ezek után mind súlyos Ítéleti illetékeket fizetni: valóban menthetetlen eljárás (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsöbaloldalon.) és nem is találom indokolását semmi tekintetben sem a javaslatban. (Igaz! Ugy van! a bal- ás a szélsőbaloldalon.) T. képviselőház! Nagyon önkényesen méltóztatik eljárni a t. pénzügyminister urnak azokban a perekben, amelyekben az érték meg nem állapitható, (Igaz ! Ugy van ! balfelöl.) igy a sommás visszahelyezési és a határperekben. Hogy ezekben állandó illetéket szab meg, ezt csakugyan nem tudom, hogy mivel indokolhatná. Hiszen akár sommás visszahelyezési perben, akár határperben megállapítható az az érték, amely után az illetéket ki kell róni, hiszen meg van azoknak is a terület szerinti értékük, akár holdak szerint, akár másképen határozható meg az. Igazságtalanság nagy értékű földekre vonatkozó visszahelyezési perekben ép olyan mértékben szabni meg az illetéket, mint egy teljesen csekély értékű kis kiterjedésű ingatlanra vonatkozó hasonló természetű perben. Erre vonatkozólag igazán mondhatom, hogy gyönyörűségem telt abban a teljesen laikus, de mégis talpraesett és egészen a szeg fejére találó okfejtésben, amelyben tegnap Szabó István t. képviselőtársunk gyönyörködtetett bennünket. 0 nemcsak a 12. §-ra hivatkozott, hanem a 34. §-ra is, amely a polgári bíróságok előtti eljárásokban az illetékek lerovása szempontjából a vagyonjogi igényt nem képező s a meg nem becsülhető tárgyat járásbíróság előtti eljárásban 1000 koronában, törvényszék előtti eljárásban pedig 2500 koronában állapítja meg. Nagyon helyes volt az indokolás, igazán nem óhajtok ismétlésbe bocsátkozni, de nem árt bizonyos igazságokat ismételten hangsúlyozni, mert tényleg ez igazságtalanul sújtja különösen a kisebb vagyonú egyéneket, akiknél a hasonló természetű dolgok szoktak napirenden lenni. Nagyobb uradalmaknál, amelyek árnyékos fákkal vannak körülszegélyezve, ahol utak, vagy országutak, vagy megyei utak, vagy gazdasági utak határolják mindenütt a területet, ezeknél alig képzelhető hasonló természetű ügy, vagy legalább is ritkán fordulnak elő ilyenek, legfeljebb olyankor, amikor nagyobb birtokos, nagyobb domínium tulajdonosa elzárja például a közönség használatában volt utat, akár a gyalog-, akár a kocsiutat, akár a gazdasági utat, akár a mesgyét, a gyepet, amint nálunk mondják, akkor szoktak ily sommás visszahelyezési perek előfordulni, de mondom, a legritkább esetben fordulnak elő az ilyenek jól ellátott, szép nagy uradalmaknál, mintagazdaságoknál. Az ily jDerek itt nincsenek, itt nem szoktak elszántások előfordulni, inkább a kisbirtokoknál, egymás mellett levő, vagy nagy uraság mellett levő területeknél, amint azt tegnap Szabó István t. képviselőtársam igen szépen kifejtette. Ha itt az értékhatár járásbíróságnál 1000 koronában, törvényszék előtt folyó eljárásban 2500 koronában szabatik meg, ez igazán érthetetlen, menthetetlen eljárás. Nagy összeg ám az. És ha csak egyszer kellene megfizetni, talán elbírná valahogy a kisbirtokos, de amikor többször kell megfizetni, ha előfordul, hogy a többszörösét kell fizetni, akkor ez a kisbirtokosnak oly igazságtalan megterhelése, amelyet sem a pénzügyminister ur, sem az előadó ur indokolása nem tud igazolni. (Halljuk! Halljuk! a bal- és a szélsöbaloldalon.) Ez is annak az alaphibának kifolyása, amelyben az egész javaslat leledzik, itt is ugy vagyunk, mint ahogy Deák Ferencz annak idején mondta, hogy ha egy mellénynek egy gombja rosszul van begombolva, az utána következő többi gomb is rosszul gombolodik, ki kell fejteni az egészet, hogy azután helyes műveletet lehessen végezni. Előttünk fekszik a példa. Ha nem az egyes egyénenkénti, inczidentális, bizonyos tekintetben kapkodónak nevezhető törvényalkotás feküdnék előttünk, hanem egy mélyebben járó, alaposabb, messze időre kiható törvényalkotás, amely megnyugtató mindenkire nézve, helyes alapon nyugszik, helyes elveken épül fel, minden szempontra lehetőleg békitő hatással igyekezik lenni, ha ily törvény alkotását vennék czélba és ezt megkonstruálnák és az indokolásban is annyira kiemelt átalányozási rendszert fogadták volna el, akkor a hasonló természetű anomáliák, igazságtalanságok, igazságtalan megterhelések ki volnának kerülhetők. Csakis jóindulat kellett volna hozzá, mert hiszen ha az átalányrendszer szerint szabná meg a biró, vagy maga a pénz ügyigazgatóság az illetékösszegei, akkor módjában volna a hasonló természetű pereknél, — akár járásbíróság, akár törvényszék elé tartoznának, — módjában állna megtalálni a helyes értékhatárt és az ér-