Képviselőházi napló, 1910. XXV. kötet • 1914. junius 24–julius 21.
Ülésnapok - 1910-553
202 553. országos ülés 191b Julius 10-én, pénteken. természetében van, hogy a jussát nem szereti hagyni, alig van magyar ember, aki vagy maga ne perelne, vagy őt ne perelnék, vagy mindkét eset egyszerre elő ne fordulna, mondom, módjukban állott volna két évtized óta e tekintetben érdemleges munkát végezni s egy minden szempontot átölelő, minden megszívlelendő mozzanatra figyelemmel levő alkotással járulni a törvényhozás elé. De azt látjuk, hogy ezek helyett megint csak olyan alkalmi, csipri-csupri kisebb toldozást-f oldoz ás t terjesztenek elő ahelyett, hogy a nagy, egész u. n. illeték-codexet csinálnák meg. Erre az illeték-codexre szükség volna azért is, mert ebben az országban alig van valamiben nagyobb jogbizonytalanság, mint az illetékügyeket szabályozó rendelet és az illetékügyekre vonatkozó rendelkezéseknek zűrzavara következtében épen az illetékügy terén. Legyen szabad csak hivatkoznom a közigazgatási bíróságra. A közigazgatási bíróságnak akárhányszor kell a jogegység szempontjából döntésre szorítkoznia, mert egyes tanácsai gyakran hoznak egymással ellentétes határozatokat. Haller István: Azt máskor is megteszik. Benedek János: Epén azért, t. képviselőház, hogy eligazodjunk az illetékügyeknek labirintusában, már régen meg kellett volna találniok a kormányoknak azt az Ariadne-fonalat, amely bennünket ebből a zűrzavarból kivezessen; de bármilyen nemes lett volna a pénzügy minister urnak és az igazságügyminister urnak az igyekezete, hogy e labirintusból kisegítsen bennünket, az Ariadne-fonalat ők sem találták meg ezzel a törvényjavaslattal, mert ez csak még nagyobb zűrzavart és még több költséget okoz az országnak. Már maga a törvényjavaslat alapelve mutatja, hogy itt csak alkalmi toldás-foldásról van szó, mert a mélyen tisztelt kormány nem indul ki egy olyan alapelvből, amelyet a pénzügyi- és jogi szakemberek, akik csak e kérdéssel foglalkoztak, magukénak vallanak. Az illetéktörvények ugyanis vagy az átalányrendszer, vagy az egyénenkinti, az egyes rendszer alapján állanak. Maga a pénzügyminister ur az indokolásban, az előadó ur pedig a maga rövid előadásában kiemeli az átalányrendszer előnyeit, mert valóban más rendszer mellett nem is képzelhető a közönség minden rétegét kielégítő szabályozás. Az egyónenkinti illetékrendszer csak a papírfogyasztásra van alapítva, amelynek csak az a hivatása, hogy az állam jövedelmeit szaporítsa a szerint, amint egy perben egy ív a másikra halmozódik. Minden illetékügyi szakember elitéli ezt a rendszert és az átalány mellett tör lándzsát. (Helyeslés balfelöl.) Ez nem zsarolja a törvénykezés munkáját igénybevevő peres feleket, hanem az egyes pereknek nagyságához és a bíróság által teljesített munkához mérten szabja meg az illetéket, elkerüli a leletezések folytán előálló visszaéléseket és zaklatásokat, úgyhogy ideális rendszernek mondható. (Helyeslés bal/elöl.) Ezt a pénzügyminister ur és az előadó ur is elismeri és így annál inkább csodálkoznunk kell, hogy miért dobják félre az átalányrendszert ; azért, mert nem ismeretesek a statisztikai adatok, nem tudjuk, mennyi bevétele volna a kincstárnak, mivel ők nemcsak az igazságszolgáltatás érdekeit tekintik az illetékreform megalkotásánál, hanem méginkább az ország fiskális érdekeit, termesztés, hogy nem akarnak támaszkodni a még ki nem próbált átalányrendszerre, mert őket a kettő közül az a harmadik szempont vezeti, hogy illetékcsökkenés ne állhasson be, sőt az illetékből eredő jövedelmet növelni lehessen. (Igás! Ugy van! balfelöl.) T. képviselőház! Ha az illetékügy rendszerét helyesen, szakszerűen minden szempont kielégítésével akarjuk megkonstruálni, akkor az illetékes szakkörök véleménye elől el nem zárkózhatunk. Az igen tisztelt pénzügyminister ur és az igazságügyminister ur elődei ebben a felfogásban voltak akkor, amikor öt évvel ezelőtt, épen a budapesti ügyvédi kamarának megkeresése következtében, már gondoltak az illetékügy szabályozására. Akkor a budapesti ügyvédi kamara, kifejtvén a maga állaspontját, lándzsát tört az átalányrendszer mellett és rámutatott azokra az abnormitásokra, igazságtalanságokra, amelyek az egyénenkénti, az egyes illetékrendszer következtében állanak elő. Ezeket a szempontokat most is látom egy igen érdemes szakmunkában, amely az Adó- és Illetékügyi Szemlében jelent meg egyik kiváló szakemberünk, dr. Újlaki József ügyvéd-kollégánk részéről, aki maga is oroszlánrészt vett ki a budapesti ügyvédi kamara előkészítő munkálataiból. E tekintetben dr. Újlaki József csatlakozik dr. Vargha Imrének, a közigazgatási bíróság egyik tanácsjegyzőjének a szakvéleményéhez, aki ugyancsak mostanában megjelent szakfejtegetéseiben az átalányrendszer mellett nyilatkozik. Ezeknek a szakembereknek az ujjnmtatása szabja meg minekünk azt a zsinórmértéket, amelyhez alkalmazkodva megállapíthatjuk, hogy ez a mostani alkotás, ez a mostani törvénytervezet nem jár helyes nyomokon, mert igazságtalanul túlterheli a közönséget, zaklatásnak teszi ki ugy a publikumot, mint az ügyvédi kart, különösen pedig az ügyvédi karra oly óriási kötelezettségeket ró, amelyek következményei kiszámíthatatlanok, oly siralmas helyzetbe hozza, hogy különben is most is már tarthatatlan helyzete még jobban fog súlyosbodni. Épen ezen illetékes szakemberek munkáinak olvasása közhen jöttem rá arra, hogy igenis, azon a helyes nyomon kellett volna maradnia ezen törvény megalkotásánál az igen tisztelt pénzügyminister urnak és az igazságügyminister urnak, amit az előadó ur igazán meleg
