Képviselőházi napló, 1910. XXV. kötet • 1914. junius 24–julius 21.
Ülésnapok - 1910-553
553. országos ülés PJlt Julius lU-én, pénteken. 195 Haller István: Egyik niásik tételnél több mint 100%! Szmrecsányi György: A pénzügyminister ur azt mondja, hogy tévedek? Ezt reábízom azokra a t. barátaimra, akik beszédeikben beigazolták, hogy 100 %-os emelésről van szó. Ne énvelem vitatkozzék a pénzügyminister ur, hanem velük. (TJgy van! TJgy van! halfelöl. Nagy zaj jobbfelöl.) Justh János: De ő hallgat! (Nagy zaj.) Szmrecsányi György: En előre bocsátottam, hogy nem vettem át tételről tételre, tehát velem könnyű a vitatkozás. Azokkal tessék vitatkozni, akik előttem részletesen foglalkoztak a kérdéssel. (Nagy zaj. Halljuk! Halljuk! bal/elöl.) A indokolás utal arra, hogy a polgári perrendtartás életbeléptetésével a szóbeliség és közvetlenség folytán bekövetkező iratkeveredés a törvénykezési illetékek lényeges csökkenését fogja maga után vonni. Én Plósz Sándorról fölteszem, hogy akkor, amikor a polgári perrendtartást kodifikálta, az a nagy állami érdek lebegett a szeme előtt, amelyet beszédem elején is emiitettem, hogy t. i. az igazságszolgáltatást gyorsabbá, olcsóbbá és megbízhatóbbá kell tenni. Nem tudom elképzelni, hogy az indokolásnak ez a része, amely a törvényjavaslatban is kifejezésre jut, fedné az intenczióit Plósz Sándornak, ennek a jogásznak, aki élete legnagyobb büszkeségének tekinti azt, hogy végre-valahára tető alá tudta hozni a polgári perrendtartást. Ezek igenis arra engednek következtetni, hogy ennek a javaslatnak a megszerkesztésénél kicsinyes fiskális érdekeket igyekeztek érvényre juttatni; szivtelenségből, antiszocziális érzésből nem tekintettek arra, hogy annak a néposztálynak, amely a perlekedési mánia által legjobban van sújtva, (Derültség jobbfelöl.) könnyítsék a helyzetét, hanem hogy nehezítsék. Hivatkoznak arra, hogy a törvénykezési illeték lényegesen fog csökkenni. Hála Istennek, hogy csökken. Hiszen 175 millió koronát vesznek be. Miért kell ezt azzal a 10 vagy 15, vagy nem tudom hány millió koronával — ez ismét számítás dolga — indokolatlanul emelni annak a néposztálynak rovására, amely leginkább fogja kárát vallani ennek az emelésnek? B. Láng Mihály: Ha száz százalékkal emelkedik, az 350 millió. (Nagy zaj balfelöl.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak. Haller István: Nem általában, hanem egyes tételeknél van emelkedés. B. Láng Mihály: (közbeszól). Elnök: Kérem báró Láng Mihály képviselő urat, méltóztassék csendben maradni. Haller István: Nem is fog beszélni. Elnök : Kérem Haller István képviselő urat, ne méltóztassék állandóan közbeszólni. Gr. Andrássy Gyula: Ők szólnak mindig közbe. Szmrecsányi György: Anélkül, hogy az elnök ur intézkedését bármiféle kritika tárgyává kívánnám tenni, — mert hiszen ehhez jogom nincs — csak annak a konstatálására szorítkozom, hogy beszédem elejétől fogva úgyszólván egyetlen egy mondatot sem tudtam befejezni anélkül, hogy arról az oldalról zavarva no lettem volna. (Igaz! TJgy van! bal felöl.) Elnök: A t. képviselő ur megjegyzésére kijelentem, hogy az elnök tudja és teljesiti kötelességét, akármelyik oldalról szóljanak is közbe s az elnök ezen kötelességét amint eddig teljesítette, ugy ezentúl is teljesiteni fogja. (Helyeslés jobbfelöl. Zaj.) Szmrecsányi György: Az a jogkereső közönség, amely a bírósághoz fordul, ezt nem kedvtelésből teszi. Nem ismerek embert, akinek paszsziója lenne az, hogy akár felperesi, akár alperesi, sértett vagy vádlott minőségben a bíróság •előtt megjelenjék. Aki a bírósághoz megy és az igazságot keresi, annak könnyűvé kell tenni azt, hogy jogához jusson és sérelmei orvosoltassanak. És épen ebben a tekintetben neheziti meg a pénzügyminister ur a jogkereső közönség helyzetét, ami arra mutat, hogy nincs megfelelő szocziális érzéke. Azt mondja az indokolás és az előadói beszéd, hogy itt nem uj adószolgáltatásról van sző, hanem részben adminisztraczionális költségtöbblet fedezéséről, részben pedig az uj eljárás folytán beállott iratmennyiség apadása következtében szükséges rendszabályról. Itt megint nem a saját tanulmányaimra fogok hivatkozni, hanem igen t. képviselőtársaimra, akik e részben nálam hivatottabbak. Ok egyenesen kétségbe vonják azt, hogy akár az előadói beszéd, akár az indokolás a való tényt fedné, mert körülbelül 10—15 millióra teszik azt a jövedelemtöbbletet, amely ezáltal keletkezik. Már pedig, hogy az uj eljárásnál hogyan fognak a dolgok alakulni, azt sem a pénzügyminister ur sem az igazságügyminister ur nem tudhatják. Azt csak hoszszu évek gyakorlata után lehet majd megállapítani. Amikor ennek az uj helyzetnek megfelelően kívánja a pénzügyminister ur az illetéki törvényt módosítani, kérdem, mit fog akkor az igazságügyminister ur tenni a jövőben, ha azt fogja látni, hogy ez a törvényjavaslat a gyakorlati következményeknek abszolúte nem felel meg? Ezeket az illetékeket soha többé pénzügyminister leszállítani nem fogja, mert azt még senki sem érte meg, hogy egy pénzügyi kormányzat terheket szállítson le, hanem arra esetleg lesz eset, hogy ha szüksége fog mutatkozni annak, hogy ez a javaslat az uj követelményeknek megfelelően módosittassék, akkor ezen felemelt illetéktételek alapján megint egy nagyobb megterhelésben lesz részünk. (Igaz! TJgy van! balfélöl.) Azt mondja az előadói beszéd, hogy ez mérsékelt illetékemelés és hivatkozik arra, hogy szükséges az, hogy a kis exisztencziák megvédessenek; egyúttal kifejezést ad annak a 25*
