Képviselőházi napló, 1910. XXV. kötet • 1914. junius 24–julius 21.

Ülésnapok - 1910-553

553. országos ülés 19ík Julius 10-én, pénteken. 189 ismerni, olyan labirintust alkotnak. Azt hiszem, nincs egyetlen ügyvéd ma Magyarországon, aki ismerné a bélyegtörvényeket, vagy aki ismeri, azt már kinevezték speczialistának. Olyan rettenetes bűn az: nem ismerni a bélyegtörvényeket, hogy azért mindjárt ötszörös büntetés jár? A leletjutalékért kell Ötszörösen felemelt illetéket fizetni. Ha leletjutalék nem volna, egész szépen kijönne a kincstár a kétszeres illetékkel is. Bocsánatot kérek, elég nagy az illeték amúgy is, nem kell azt ötszörösen fokozni, csak azért, hogy a leletjutalékot élvező szemfüles szubaltern tisztviselők boldog-boldogtalant akkor is, amikor van rá jussuk, akkor is, amikor nincs, megleletezzenek. Különben már egészen eltértem a témámtól, mert hiszen meg akartam dicsérni a törvényjavaslat ezen intézkedését. A dicsérő szót is leszek bátor elmondani, de hogy még a leleteknél maradjak: tulajdonképen jól tudom, hogy a legkézenfekvőbb ellenvetés erre az: az igazságtalan leletezés ellen lehet felebbezni a pénzügyigazgatósághoz, onnan a közigazgatási bírósághoz, tulajdonképen tehát senkit jogsérelem nem ér. Hát a közigazgatási bíróság jogszolgáltatása meglehetősen megbízható, de annál kevésbbé mondhatjuk ezt a pénzügyigazgatóságról. A pénzügyigazgatóság teljes egyoldalulásággal — és még azt is hozzá tehetném, hogy szeszélyesen — kizárólag a kincstári érdekeket képviseli. Méltóztatnak továbbá tudni azt is, hogy a pénzügyigazgatóság határozata végrehajtható. így tehát hiába segit valakin a közigazgatási bíróság, amikor a pénzügyigazgatóság esetleg már végrehajtotta az igazságtalan leletezést. De különben is az is megterhelése az embernek, ha azért kell futkosnia, hogy igazságtalanul kirótt leleteket töröljenek. Hogy menynyire szeszélyes a pénzügyigazgatóság, azt mutatja, hogy a törvényjavaslat szükségesnek találta az 57. §-ban annak megállapítását, hogy a bírósági végrehajtókhoz intézett levél alakú megkeresések után bélyeg nem jár. Sohasem járt, valamint nem jár pl., ha az ember az adófelügyelőséghez küldött egy utalványnyal vagy egy nyugtával egy levelet: »Legyenek szívesek ezt nekem megküldeni«. Ezek után sohasem jár, A szeszélyes pénzügyigazgatóság és a leletjutalék után kapkodó szubaltern tisztviselő közegek azonban természetesen mindig keresik az uj alkalmakat, hogy hol lehetne leletezni. Egy szép napon arra ébredtek, hogy a végrehajtókhoz, valamint az adófelügyelőségekhez és a pénzügyigazgatőságokhoz intézett kísérőlevelek, igenis, bélyegre kötelezettek. Hogy mennyire igazságtalan ez a praxisban, azt legjobban igazolja az 57. §. utolsó bekezdése, amelyet, meg vagyok győződve, a pénzügyminister úr azért tartott szükségesnek a javaslatba belefoglalni, mert érezte, hogy igazságtalan praxis van. Ez a jövőre szól. Ez megnyugtató intézkedése a törvényjavaslatnak, de azt hiszem, kiegészítendő volna az adóhivatalokhoz intézett kísérőlevelekkel . . . Teleszky János pénzügyminister: Nem tartozik ebbe a törvényjavaslatba. Pető Sándor: Miután a pénzügyminister úr saját intézkedéséből ugy látom, hogy a mai praxis megakadályozására intézkedés szükséges és miután ez csak a pénzügyigazgatóságok ujabb szeszélyének az eredménye, a minister urnak módjában áll a jelenre nézve is intézkedéseket tenni. Nem ugy gondolom, hogy a közigazgatási bíróságot befolyásolja, hanem, hogy utasítsa alantas közegeit, hogy szüntessék meg az ilyen levelek leletezését. A törvény egyetlen rendelkezése, amely bizonyos szocziális felfogásra vall, a 82. §., amely azt mondja, hogy aki 15 napon belül a fölvett lelet alapján a megrövidített illeték másfélszeres összegét lerójja, az szabadul a további felemelt illeték alól. Eddig a kétszeresét lehetett befizetni nyolcz nap alatt. Ez mindenesetre lényeges enyhítés és ezért dicséret illeti meg a pénzügyminister urat. Azonban nem látom be, miért méltóztatik ezt a kedvezményt a polgári perrendtartással szabályozott eljárásokra szorítani. Felhívom erre a minister ur figyelmét, mert itt nem annyira szándékot, mint inkább kodifikátori helytelenséget vélek látni. Hisz illetéket nemcsak a polgári perrendtartással szabályozott eljárásokban szabnak ki, hanem egyéb eljárásokban is. Ott van pl. az igen súlyos kritikát érdemlő meghatalmazási bélyeg büntetőügyekben és ott van még számos terület, ahol bélyeglerovási kötelezettség áll fenn. Ha már méltóztatott javítani a helyzeten a 82. §-szal, miért méltóztatik ezt a polgári perrendtartással szabályozott eljárásokra szorítani? Ott vannak pl. a közigazgatási élet terén előforduló illetékek, ott van a telekkönyvi eljárás, szóval, a jogéletnek igen sok tere van, amely nem a polgári perrendtartással szabályozott eljárás szerint megy, pl. a czéghivatalnál, • vagy a közigazgatásban, vagy a büntetőeljárásnál, örökösödési eljárásnál; nem lehet részletezni, nagyon sok van. Kérdem, mi ráczió van abban, hogy ezt a kedvezményt csak egy bizonyos kategóriának méltóztatik megadni? Méltóztassék megengedni, hogy erre a pénzügyminister ur szíves figyelmét felhívjam és felkérjem, hogyha már ad valami kedvezményt, méltóztassék azt szűkkeblűség nélkül adni, egy kis liberalitással, egy előkelő gesztussal, nem pedig ilyen szűk marokkal és ne csak egy bizonyos téren elmulasztott illetékfizetésre, hanem minden illetékfizetésre, amint hogy eddig is a kétszeres illeték lefizetése mentesített. (Ellenmondás.) Teleszky János pénzügyminister: Nem jól méltóztatik tudni! r Pető Sándor: Én kérem e kedvezményt mindenféle kiszabott törvénykezési illetékre. Se baj, hogy eddig nem volt, annál jobb, ha ezentúl lesz.