Képviselőházi napló, 1910. XXV. kötet • 1914. junius 24–julius 21.

Ülésnapok - 1910-553

555. országos ülés 191í Julius 10-én, pénteken. 187 arra a lehetetlen szituáczióra, amelyet a mai perlekedési morál jelent, hogy valaki alperes, nem tud fizetni, akarna, de nem tud és beperlik. Miféle morál és abszolút igazság van abban, hogy azért, mert szegény koldus ember, nemcsak azt a száz koronát kell megfizetnie, amelyet nem tudott fizetni, de még ráadásul a költséget és a bélyeget is ! Ebben nincs abszolút nagy morális igazság. Azért mondom, akárhogy okoskodunk, a végeredmény az, hogy tökéletes állapotokat csak akkor teremtünk, ha már ingyenes igazságszolgáltatásról nem lehet szó, bár ez a végezel és végeredményben a tökéletes állam nem fog máskép igazságot szolgáltatni, mint ingyen, de ha a végezett el nem érhetjük, legalább meg kell közelíteni, vagy ha meg nem közelitjük a végczélt, legalább nem kell eltávolodni, visszafelé menni e czéltól, az igazságszolgáltatás megdrágításával. T. ház ! Még igazságtalanabbá teszi ezt a törvényjavaslatot az elmondott okokon felül az a helyzet is, hogy nálunk rendezetlen viszonyok vannak ; még ma sincs kodifikált magánjogunk, ami szintén növeli a jogbizonytalanságot és igy a perek számát is. Elég hiba és elég szomorú, hogy még mindig nem tudtuk az egyetemes általános magánjogot kodifikálni és ugyebár, mindenki elismeri, hogy egy egyetemes általános kodifikált magánjog feltétlenül csökkentené a jogvitáknak és pereknek számát. Ezért a felelősséget ismét csak a polgárságra hárítani, midőn igazán nem tehet róla, mert csak az állam felelős, hogy nincs kodifikált magánjogunk és ebből eredetileg nagyobb a jogviták és perek száma ; ez is nagy igazságtalanság. Az igazságszolgáltatásra rászoruló polgárság nem felelős azért a tőkeszegénységért, melyben élünk, sem azon jogbizonytalanságért, melyben vagyunk, és igy kettős igazságtalanság jelentkezik az illetékek felemelésében. Méltóztassék most megengedni, hogy egész röviden, mert hiszen részleteiben c törvényjavaslat már méltatva lett, (Halljuk! Halljuk! balfelől.) rámutassak azon kiáltó igazságtalanságokra, melyek a javaslatban jelentkeznek. Sokat olvastam és hallottam arról, hogy dicsekedve mondták, hogy tulaj donkép progresszió van az illetékjavaslatban, mert a kis értékeknél érdekelt kisembereket kiméli és fokozottabb teherrel sújtja azokat, akik jobban birják a terheket. Ha ez benne volna, akkor mindenesetre érdem volna és enhyitené azon általános drágitást, melyet helyeselni semmikép sem lehet. Tompitása volna ez mindenesetre azon éles igazságtalanságnak, mely az illetékek általános drágításában jelentkezik. De én ilyen progressziót nem láttam, és ilyen fokozatokat, amilyenek ebben a törvényjavaslatban vannak, én progressziónak elismerni hajlandó nem vagyok. Méltóztassék csak egy rövid példából erről meggyőződni. Itt van az 1. §., mely azt mondja, hogy a beadványokért jár 100 K-ig 50 fillér, ami szintén emelés, azután 100—400 K-ig 1 K 50 fillér, 400—1000 K-ig 2 K. Nem az eddigi arányokban mért emelkedésről akarok most beszélni, csak arra akarok rámutatni, hogy micsoda fogalmaik vannak azoknak, kik a törvényjavaslatot a progresszió cimén ajánlják. Én progressziónak elismerem és megértem azt, ha azt mondják, hogy 100 K után jár egy bizonyos összeg és 400 K után is egy bizonyos összeg emelkedő arányban. De azt mondani, hogy progressziót szolgálunk akkor, mikor 101 K-ra ugyanolyan bélyeget méltóztatik kiróni, mint 400 K-ra,.. Teleszky János pénzügymínister: Ez mindenütt igy van a világon. Tessék megnézni az összes jövedelmi adókat ! Hiszen mindenütt fokozatok vannak ! (Zaj balfelől.) Rakovszky István : Várjuk már a felszólalást napok óta ! - '_ Szmrecsányi György: A vita bezárása után tessék szólni ! (Zaj. Elnök csenget.) Haller István : Sok felesleges beszédnek elejét venné, ha a minister ur felszólalna. Teleszky János pénzügyminister: Nem felesleges egy sem. Nagyon érdekes. Haller István : Feleslegesnek találták ! Teleszky János pénzügyminister: Én nem. Elnök : Csendet kérek. Pető Sándor: A t. pénzügyminister ur az én érvelésemet lemosolyogni méltóztatik. Kérem, nem vagyok nagy finánczkapaczitás, sőt gyakorló ügyvédi pályámon is egyik leggyengébb oldalam a bélyeg, mint a legtöbb ügyvédnek, de annyit én is tudok, hogy nem lehet minden koronára külön taksát szabni és hogy kell lenni bizonyos határnak. Ezt tudom, azonban viszont a pénzügyminiszter is lesz szíves megengedni nekem, hogyha progresszióról beszélünk, meg lehet ezt csinálni más séma szerint is. Én nem találok progressziót abban, hogy 100 koronáért ugyanazt kell fizetni, amit 400 koronáért, hogy 400 koronáért ugyanazt, amit 1000 koronáért és hogy 5000 koronáért ugyanazt, amit 10.000 koronáért. Ellenben progressziót találnék abban, t. minister ur és ezért nem volt egészen igazságos a lemosolygás, amelylyel engem megjutalmazni méltóztatott, ha méltóztatnék bizonyos perczentet megállapítani az összegek után. Ha például egy jíerczentet kellene fizetni, akkor 100 korona után fizetnék 1 koronát, 400 korona után 4 koronát, a közbenső összegek után is a megfelelő perczentet. Ebben van igazság, ez progresszió. Nem teszem zsákba az össze nem tartozó tételeket, a 100 koronát a 400 koronával és az 501 koronát az 1000 koronával, hanem megállapítok bizonyos alapperczentet, és akármilyen az összeg, az annak megfelelő illetéket fizetem. Ez az igazság. Mert, bocsánatot kérek, a 100 koronás per nem birja el ugyanazt, amit a 400 koronás elbir és az 501 koronás per nem birja el azt, amit az 1000 koronás. Azt hiszem tehát, igazam volt, amikor rámutattam arra, hogy lehetne ezt más rendszer alapján is megállapítani, különösen azoknak, akik progresszió czimén dicsérik ezt a javaslatot, akik azt mondják, hogy aránylagosan osztják meg a terheket olyan tételek és 24*