Képviselőházi napló, 1910. XXV. kötet • 1914. junius 24–julius 21.

Ülésnapok - 1910-553

178 553. országos ülés l'Jlí Julius 10-én, pénteken. vitás ez a tétel és a modern pénzügyi tudomány mégis megengedhetőnek tartja az ilyen illetékeket és bélyegeket, akkor ezeknek az illetékeknek és bélyegeknek nem szabad nagyobb összegben szerepelniük az állam háztartásában, mint kis kárpótlása, ekvivalense annak a szolgálmánynak, amelyet az állam, talán megfeszitettebb erővel, állami fenhatóságából következőleg az állampolgároknak nyújt. De egy igaz, jogos, méltányos és észszerű állami finánczpolitika soha sem vetemedik arra a gondolatra, hogy ilyenekből az államnak bevételi forrásokat nyisson. És különösen nem akkor, amikor milliókat ajándékoznak ban, koknak, milliókat adnak oda bankok által favorizált tengerhajózási társaságoknak, milliókat dobnak oda szeszbáróknak és milliókkal terhelik meg ennek fejében az ország szegény adófizető polgárait. (Ügy van ! Ugy van ! Taps a baloldalon.) Maga az előadó ur kijelentette, hogy a törvényből kifolyólag 5—6 millió többletet várnak, itt hallottunk szakértőket, akik azt mondják, hogy ez 10—15 millió lesz. Hát kérem, ilyen összegekkel megróni azokat, akik a legszegényebbek, a legnyomorultabbak az államban, — mert köztudomású dolog, hogy gazdag emberek nem igen perlekednek, hanem perlekedik az, akinek fizetési kötelezettsége fennáll és aki fizetési kötelezettségének nem tud eleget tenni, — ez valóban nem lehet helyes. Hiszen senkinek sem mulatság az, ha beperelik és költségeket fizet, ez mindig a pauperismusnak a jele. Mikor ilyen jelenségek vannak, akkor épen ezeket az elszegényedő, pusztulófélben lévő, embereket nemcsak azzal büntetik meg, hogy az állam törvénykezési ténykedésének megfelelő bélyegekkel és illetékekkel rójják meg, hanem azért, mert annyira elgyengült, annyira elszegényedett, hogy fizetési kötelezettségének eleget tenni nem képes, még megbüntetik azzal is, hogy az ő nyomorából az államnak jövedelmi forrást csináljon. T. képviselőház ! Talán szubjektive nézem ezt. De megbarátkoztam volna a törvényjavaslattal, ha garancziát nyertem volna arra, hogy az a többlet, amelyet Ábrahám Dezső t. képviselőtársam' 10 millióra, Polónyi képviselőtársam pedig 15 millióra becsül, arra használtatnék fel, hogy az igazságszolgáltatás gyorsittassék azáltal, hogy szaporítják a személyzetet és azáltal, hogy javítják a nyomorult, szégyenletesen nyomorult biröi fizetéseket. (Helyeslés a baloldalon.) Nekem nincs felhatalmazásom arra, hogy az ellenzék nevében beszéljek s én magam talán megnyugodtam volna ebben. De valóban szégyenletes és az embert kísértésnek kitevő helyzet az, ha látjuk az elsőfokú bíróságokat, amelyek milliós perekben Ítélkeznek, lelkiismeret és becsület szerint és oly nyomorult fizetésből tengődnek, hogy leri róluk a nyomor, hogy nem tudják leplezni nyomorúságukat, azt a nehéz küzdelmet és harczot, amelyet az egyik oldalon az élettel, a másik oldalon a becsülettel és a tisztességgel óráról-órára és jjerczről-perczre megvivnak. (Igaz ! ügy van! a baloldalon.) Ha mindezen szempontok előtt a t. pénzügy mínister ur ridegen elzárkózott volna, még azt is meg tudnám bocsátani. Hanem akkor, amint Preszly Elemér t. képviselőtársam helyesen megjegyezte, miért adunk privilégiumot a törvényjavaslat 90. §-ában Horvátországnak, miért részesítjük előnyben Horvátországot Magyarországgal szemben ? S amikor felhozzuk, hogy a horvát perlekedő fél olcsóbban és hozzáteszem : gyorsabban is jut hozzá az ő igazságához, és amidőn ezen észrevétel ellen a minister ur nem szólal fel, egy megnyugtató szót sem talál, hogy aggályainkat eloszlassa : ezt többnek tartom, mint kötelesség nemtudásnak, ez egyszerűen lenézése az ellenzéknek. (TJgy van! Ügy van! a baloldalon.) Mert én felvetem ezt a kérdést és felvetem a kérdést az előadó úrral szemben : milyen méltányosság nyilvánul meg abban, hogy az a magyarországi horvát állampolgár, akinek megvan a magánjogi kódexe, akinek megvan az osztrák polgári törvénykönyve, aki tudja, és igy könnyebben eligazodhatik, hogy mely esetben van neki joga, mely esetben nincs joga, amikor ő az osztrák polgári törvénykönyv alapján, amely száz évnél tovább van már hatályban — és ez is mutatja, hogy milyen tökéletes mü volt akkoriban — eligazodhatok, hogy az az ember olcsóbban jusson igazságához, aki könnyebben tájékozódhatik, mint a magyar állampolgár, aki a mi magánjogunknak labirintusában eltéved abban a pillanatban, amikor tájékozódni akar ! Ez oly igazságtalan dolog a magyar állam^ polgárokkal szemben, hogy nem értem, hogy a t. miniszter ur, ha nem tudta ezt a törvényt megváltoztatni Horvátországban, legalább addig nem várt ezen törvényjavaslatnak beterjesztésével, amikor már biztosítva lett volna, hogy Horvátországban épen analóg igazságügyi terhekkel lesznek megterhelve az igazságot- kereső felek, mint Magyarországon. (Igaz ! ügy van ! a baloldalon.) T. képviselőház ! Áttérek most az »Országos Magyar Kereskedelmi Egyesülés« által beterjesztett kérvény főbb és fontosabb kívánalmaira. A t. előadó ur az indokolásban azt mondja, hogy az uj polgári perrendtartás által a szóbeliség lett behozva, s ennélfogva az Írásbeli beadványok és igy a bélyegilletékek is csökkenni fognak. Nagyon helyesen mondja azonban ez a kérvény, hogy már ez'is egy egészen téves alapelve a törvényjavaslatnak, amikor ily indokolással akarják ezen horribilis bélyeg- és illetékemelkedéseket igazolni. Mert először a sok papiros még nem bizonyítja azt, hogy a bíróságnak emiatt sokkal több munkája lesz. Hiszen a legegyszerűbb ügyet is lehet árkusokon leirni és szélesre csépelni s a legfontosabb, legnehezebb . . . (Mozgás a jobboldalon. Halljuk ! Halljuk ! baljelől.) Szmrecsányi György : Kérem, ez nem kaszinó ! Elnök : Csendet kérek, képviselő urak. Rakovszky István : .. . a legbonyolultabb ügyet is egy nagy elme röviden, átlátszóan tudja előadni. A komplikált ügy mindenesetre egy árkus