Képviselőházi napló, 1910. XXV. kötet • 1914. junius 24–julius 21.
Ülésnapok - 1910-551
551. országos ülés 191b Julius ü-án, szerdán. 115 mes nagy kárt szenvedtek a szerbek? Szükségesnek tartom, országos érdekből, hogy konstatáltassék, hogy vájjon igaz-e ez és ha igaz, hogy itt mulasztás ért bárkit, akkor az illető megbüntettessék. Ha pedig itt mulasztás nem történt, ha gyorsan elnyomták ezt a mozgalmat és ha a károk nem is olyan nagyok, amit hiszek és remélek, mint a lapok irják, akkor hivatalosan kell ezt minél előbb megczáfolni, mert igen nagy kárt okoz, ha ebben a hangulatban van a hivatalos világ. Mikor egy ilyen gyalázatos merénylet történik ellenünk, akkor ennek segítségével hangulatot tudnak ellenünk világszerte csinálni. (Igaz! TJgy van! balfelöl.) TJgy beszélnek a belgrádi lapok, mintha magyarok vagy osztrákok gyilkolták volna meg a szerb trónörököst. Arra alapítják vácijukat, hogy a hatóság is örömmel nézte ezeket a visszaéléseket, ezt a mozgalmat, amit én nem hiszek, kizártnak tartok, de szükségesnek tartom azt, hogy hivatalosan megczáfoltassék az egész. A legszigorúbb büntetést lehet és kell is követelni a bűnösök ellen, de ártatlanokat üldözni nemzetiségük miatt, semmi körülmények között nem szabad. Bármennyi szerb is követte el légyen azt a czudar bűnt, azért az összes szerbséget szenvedtetni nem szabad. (Helyeslés.) További kérdésem a ministerelnök úrhoz az, vájjon igaz-e, hogy az eddigi vizsgálat világosan bebizonyította, hogy a merénylet szálai Belgrádba vezettek ? Igaz-e ez, és ha igaz, mire van eltökélve a kormány ? Mikóp fogja biztosítani azt, hogy a bűnösök büntetésüket megkapják? Mikép fogja biztosítani azt, hogy tőszomszédságunkban ne lehessen bármikor büntetlenül fejedelmünk vagy hozzá közelállók vagy más vezérférfiak élete ellen összeesküvést szőni, anélkül, hogy ebben zavartassanak? Amennyiben a ministerelnök ur erre a kérdésre ma válaszolni nem akarna, készségesen meghajlok. Teljesen rábízom annak az opportunitásnak megállapítását, hogy mikor válaszoljon, mert erre vonatkozólag csak más felelős tényezőkkel való megegyezés, közös megbeszélések alapján lehet nyilatkozni. De mindenesetre kívánatos, hogy minél sürgősebben (Helyeslés balfelöl.) és minél határozottabban nyilatkozzék a kormány s a nemzetet tájékoztassa még abban az esetben is — és talán ebben az esetben legsürgősebb a nyilatkozat — ha a lapoknak az a híradása, mintha be volna bizonyítva, hogy az összeesküvés Belgrádban készült és onnan irónyittatott, nem volna igaz, nehogy megint ugy járjunk, mint a hires Prohászka-esetben, (Helyeslés balfelöl.) mikor hónapokon keresztül izgalomban volt a nemzet, háborúra készült, ezt gazdaságilag megérezte és azután hónapok múlva sült ki, hogy tulajdonkép semmi sem történt, aminek nagyon örülni kell, de ha ezt annak idején tisztázzuk, akkor elkerülünk sok keserűséget, gazdasági bajt és pangást. (Helyeslés a baloldalon.) Végül azt a kérdést intézem a kormányhoz, hogy miként gondolja egyáltalában ezt a nagynehézségü, nagy veszélyekkel járó délszláv-kérdést kezelni? A magam részéről nem kívánok részletesebb véleményt mondani, bevárom a t. ministerelnök ur nyilatkozatát és egyelőre főleg a kritikára szorítkozomAmi eddig történt, valóban elhibázott volt, hibát, hibára halmoztak. (Igaz! TJgy van! balfelöl.) Más helyütt, a delegáezióban rámutattam arra, hogy milyen tévesen vezettük külpolitikánkat ebben a kérdésben. Nem akarok most bizonyításokba belebocsátkozni, nem akarok részletezni, csak abban foglalom össze felfogásom lényegét ebben a kérdésben, hogy látható, hogy évről évre erősödik a szerb állam és mellette Montenegró és ugyanolyan arányban, amelyben nő hatalma és ereje, nő a velünk szemben érzett gyűlölet. (Ugy van! a baloldalon.) Azt látjuk, azt tapasztaljuk, hogy bennünk látják természetes halálos ellenségüket. Méltóztassék csak betekinteni a szerb sajtóba, milyen gyűlölet nyilvánul ott meg ellenünk. Aki ott megfordul, aki érintkezik az odavaló néppel, láthatja, hogy a gyűlölet még mélyebb, mint a milyenről írnak. Ott minden szerbben, mindenkiben, aki a szerb nagy nemzeti eszmétől át van hatva, olyan nagyfokú gyűlölet van irányunkban, amely csaknem kiszámíthatatlan és mérhetetlen. És amikor ez lett külpolitikánk következménye, akkor nem látom, hogy ezzel szemben öntudatos és erélyes beljjolitikával védekeztünk volna az ellen, hogy ez a nagy gyűlölet ne szivárogjon át határainkon és ne válljék nagy belpolitikai veszélylyé is. Nem tudtuk azt megakadályozni, hogy ne terjedjen, ne vegyen erőt az eddigi lojalitáson és hűségen az az agitáczió, amelynek szárnyat adott a külpolitikai nagy eredmény, melyet a délszláv államok szereztek maguknak. Nem tudtuk megakadályozni azt, hogy napról napra ne fogyjon a hozzánk hű szerb elem, holott nagy veszély az, ha olyan nagyszámú nép nem ragaszkodik többé hazájához, ha a czentrifugális ösztönök erőt vesznek a czentripetális ösztönön. Pedig ezt látjuk napról-napra. Mikor a t. ministerelnök ur kinevezte a horvát kormányt, nem tudom, hogy bölcsen eselekedett-e. Nem akarom kritika tárgyává tenni azt a tényt magát, hogy a szerb-horvát koaliczióra bizta a kormányzást. Nem akarom ezt ez alkalommal kritika tárgyává tenni; csak azt akarom kiemelni, hogy ha már megtette, garancziákat kellett volna kapnia aziránt, hogy ez a kormányzat mindent meg fog tenni a végből, hogy ezt a naczionalista áramlatot, ezt a naczionalista agitácziót, bármibe kerüljön is, bárminő áldozatok árán is, megakassza, megállapítsa és megfojtsa. Garancziákat kellett 15*
