Képviselőházi napló, 1910. XXV. kötet • 1914. junius 24–julius 21.

Ülésnapok - 1910-551

114 551. országos ülés I91k Julius 8-án, szerdán. kérdésekhez akarom fűzni magyarázataimat (Halljuk! Halljuk!) Az első kérdés, amely szembetűnik, az, hogy hogyan merték a trónörököst Sarajevoba vinni, hogyan merték odavinni, mikor tudták azokat a nagy veszélyeket, amelyek ott környezték. (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsöbaloldahn. Mozgás jobb felöl.) Nem tudom felmenteni a felelős személyeket azon vád alól, hogy itten "könnyelműen cselekedtek, (Igaz! Ugy van! balfelöl.) nem tudom felmenteni ezen vád alól azért, mert itten nem arról volt szó, hogy egy fanatikus bolond, egy gonosztevő egy attentátumot követett el, hanem itt egy nagyterjedelmü összeesküvés volt. (Igaz ! Ugy van! a baloldalon.) Amint a lapok irják, sok bombát találtak, sok fegyvert, revolvert, több attentátumra voltak elkészülve. S ezt a nagy, tervszerű összeesküvést az odavaló kormány annyira nem veszi észre, hogy teljes biztonságban levőnek tartja a főherczeg személyét. Szabad ennek megtörténni ? Nem a legnagyobb fiaskója ez a kormányzatnak, amely annyira sem. látja azt előre, hogy legalább is rendkívüli nagy óvintézkedéseket tegyen ? (Igaz! Ugy van! balfelöl.) De nemcsak azért megfoghatatlan hiba ez, ami történt, mert itt egy ilyen nagyarányú összeesküvés történhetett a szemük láttára, a közelükben anélkül, hogy észrevették volna, de azért is, mert az egész politikai helyzet ottan régóta alá volt ásva. Tudniok kellett már ezen általános oknál fogva is, hogy veszélyes a trónhoz legközelebb álló személyt oda levinni. Hisz nem az első attentátum ez, amely ott a közelben történik. Három Játtentátum történt a legközelebb múlt evekben, több kísérlet is. A politikai élet ottan teljesen alá van ásva, a nagyszerb mozgalom évek óta fejlődik, igen veszélyes arányokat öltött. Tudni kellett, tudta is minden felelős tényező azt, hogy nagy veszélyek vannak ottan, hogy bármely perczben forradalom üthet ki. Gv. Tisza István ministerelnök: Dehogy! Gr. Andrássy Gyula: Már évek óta folyik ez a nagy mozgalom. Czélja — tudja azt mindenki — egyesíteni azt a 12 millió szerbet, amely meg van osztva Szerbia és AusztriaMagyarország között; czélja egy köztársaságot alakítani; czélja egy nagy délszláv államot alakítani a mi államunk rovására. Ez az agitáczió évek óta terjed tovább s az ifjúságot egészen rabigába hajtotta. « Az ifjúság körében nagyon el van terjedve ennek a politikai eszmének a hatása. Igen sok úgynevezett kulturális intézmény, egyesület tényleg nem a hirdetett czélját szolgálja, hanem azt a politikai czélt, hogy fölébressze a szerb nemzeti öntudatot, hogy legyőzze a különböző nemzeti egyéniségekhez való ragaszkodást, legyőzze a horvát specziális hazafiságot, a szlovén hazafiságot, sőt a szerb hazafiságot is és helyébe állítsa a nagy délszláv fogalmat. Ez a törekvés lapokban kifejezésre jutott, nem egy fanatikus bátor férfi bevallotta nyíltan e törekvést vallomásokban, sok vizsgálat, büntetés történt, attentátumok fordultak elő. És mégis a kormányzat és a felelős tényezők hozzájárultak ahhoz, hogy őfensége oda menjen Szerajevóba épen a kossovai ünnep napján, épen azon a napon, amikor Szerbia a nagy szerb eszmének ünnepét ülte, amikor ezt a szerbek, nem helyesen és nem jogosan, de természetszerűleg direkt kihívásnak tartották, (Mozgás.) amikor azt tartották a szerbek, hogy ellendemonstráczió készül: az ő nemzeti eszméjük ellen kijátszszák a habsburgi imperializmus eszméjét ; és mégis, anélkül, hogy az illetők meggondolták volna, hogy mit csinálnak, oda viszik a trónhoz legközelebb álló Habsburg-ivadékot, oda viszik és ezzel nagy felelősséget vállaltak a szomorú katasztrófáért, amely bekövetkezett. És ha már elkövették ezt a nagy hibát, akkor teljesen érthetetlen, menthetetlen mulasztás van abban, hogy nem tettek sokkal nagyobb óvóintézkedéseket. Nem tudok arról, hogy a detektívek innen, Bécsből, nagy számban oda lementek volna, lementek volna oda jóval korábban, mint amikor őfenségének le kellett mennie. Nem tudok erről semmit. Egyszerűen, minden kellő óvóintézkedés nélkül, kitették az előrelátható nagy veszélyeknek. Menthetetlen hiba ez és érthetetlen, szintén az, amit ott a helyszínén cselekedtek. Érthetetlen előttem az, hogy az első attentátum után hagyták az útját befejezni. (Mozgás. Ugy van! Ugy van! balfelöl.) Oly hiba ez is, amelyért felelni valóban nem lehet. Azt hallottam, hogy őfensége igy kivánta, ámbár az ellenkező hir is hallatszik. De akár kivánta, akár nem, nem volt szabad (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsöbaloldahn. Mozgás a jobboldalon. Elnök csenget.) nem kellett volna megengedni. Ilyenkor az engedelmesség nem erény, hanem bün. (Helyeslés balfelöl.) Az a tisztviselő, aki . ott van, az felelős a vendég biztonságáért. Abban a kérdésben, amely a biztonságot érinti, nincs beavatkozni valója az illető érdekelt félnek. Meg kell csinálni azt, ami szükséges, nélküle; ha kell, ellene is. (Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Azt hiszem, ha már ragaszkodott a további úthoz ő fensége, elég könnyű lett volna kiüríteni az utczákat, amelyeken át útja vezetett. (Ugy van! a bal- és a szélsöbaloldahn.) Miért nem történt ez? Erre vonatkozólag is kérdést intézek a t. ministerelnök úrhoz. Kérdezem, történt-e vizsgálat s ki mulasztott itten? (Mozgás.) Azután egy további kérdésem: történtek-e megfelelő intézkedések azon mozgalom gyors és erélyes elfojtására, amely akkor a szerbek ellen megindult? Éri-e mulasztás az odavaló hatóságokat? Igaz-e az, amit a lapok mondanak és amit felfújnak ellenünk, hogy oly tete-