Képviselőházi napló, 1910. XXIV. kötet • 1914. április 22–junius 18.
Ülésnapok - 1910-530
62 530. országos ülés MÍ4 április M-én, pénteken. Á legnagyobb baj természetesen az, hogy nincsenek megfelelő számban körorvosok, nincs pályázó. Hiába járul hozzá a belügyminister az illetményekhez 1000 vagy 1200 koronával, mert nincsenek jelentkezők. Ez nem a hozzájárulás összegétől függ. Ezt egy klasszikus példával tudom igazolni; t. i. Kolozsvármegyében egy nem is elrejtett, hanem nyilt helyen lévő körorvosi állásra, ahol a hozzájárulás, nem ugyan csak a belügyministertöl, de más részről, összesen 4800 koronát tett ki, jelentkező éveken keresztül nem akadt. En ezen nem is tudok csodálkozni, mert hiszen a közegészségügyi szolgálatnak mostani szervezése mellett az, aki körorvosi állásra jelentkezett, körorvosi állást elfoglalt, becsukta maga előtt a haladás útját, az r ottmarad abban a faluban örökre eltemetve. Én ezen állapoton is elsősorban a közegészségügyi szolgálat állami kezelésbevételével szeretnék segíteni. (Élénk helyeslés a jobboldalon). Állami kezelésbe vételével olyan módon, hogy minden körorvos részére biztositva legyen az előrehaladás, az előlépés. Egyetlen organizmusba kell beállítani az egész közegészségügyi szolgálatot, hogy annak a körorvosnak is, aki a legelrejtettebb faluba megy, ép ugy meg legyen a módja az előhaladásra, a fokozatos előléptetésre, az egyik fizetési osztályból a másik fizetési osztályba való előmenetelre és saját kivánata következtében esetleg az áthelyezésre is. (Helyeslés.) T. ház! A közegészségügynek ilyen silány kiszolgálásán — mert bocsánatot kérek, most hirtelenében más kifejezés nem jutott eszembe (Helyeslés.) — talán még más eszközökkel is tudnánk segíteni. így pl. a telefonhálózatnak és a közutaknak jobb állapotba hozatalával. De tudnánk segíteni, t. ház, járásonkint felállítandó ambuláns orvosi szolgálattal is, amely ma már a közlekedési eszközök ilyen fejlettsége mellett is naponkint képes volna ellátni ezt a szolgálatot. Mert hiszen az teljesen kétségbeejtő, hogy egyes járványok alkalmával a gyermekhalandóság oly ijesztő módon emelkedik, hogy bizonyos falvakból, ahol egy vörheny- vagy kanyaró-járvány kiüt, jóformán teljesen kipusztulnak r a gyermekek. (Igaz! Ugy van! jobbfelöl.) En nagyon kérem az igen t. belügyminister urat, hogy tegye ezt a kérdést megfontolás tárgyává és a lehető legnagyobb energiával iparkodjék ezen a siralmas állapotokon segíteni. (Elénk helyeslés jobbfelol.) T. ház! Még egy szomorú számadattal kell előhozakodnom. Szolnok-Doboka vármegyében, ennek az évnek első negyedében az összes lakosság másfél százaléka kért és jórészben kapott is útlevelet. (Mozgás jobbfelol.) En a kivándorlás kérdésével nem szándékozom most részletesen foglalkozni, már csak azért sem, mert hiszen ennek a nagyfokú kivándorlásnak nálunk specziális okai vannak. Ertem ezalatt a köztudomású, szűnni nem akaró elemi csapásoknak azt a sorozatát, amely az erdélyi vármegyék egy részének, de különösen a sik vidéknek népességét csaknem koldusbotra juttatta. T. ház! Itt elsősorban árvízkárosultakról van szó és ha engem bármilyen keményszivünek mondanak is ezért, abban a felfogásban vagyok, hogy kidobott pénz minden fillér, amit mint inség-segélyt osztunk ki. Nagyon jó volt, hogy ez is megtörtént, hiszen szánalom volt nézni azokat a betevő falat nélkül álló embereket, de, t. ház, minden garast, minden fillért az árvizveszedelem megakadályozására kell fordítani és ebben méltóztassék nekem elhinni, igaz, hogy a pénzkérdés is igen nagy szerepet játszott, de ezenkívül törvényhozási és közigazgatási intézkedésekkel is ezeket a veszedelmeket lényegesen csökkenteni lehet. T. ház! Különösen két törvénynek, amelyek tulajdonképen nem tartoznak a belügyi tárcza keretébe, tulajdonitok én nagy fontosságot annél a kérdésnél, és jaedig az erdőtörvénynek és a vízjogi törvénynek. En az erdőtörvény rendezéséről ezen a téren nagy eredményeket várok, különösen abban az irányban, amely a kis komplexum megvédését tűzi ki feladatául. Ma ezeknek megvédése csaknem lehetetlen. Nem szándékozom e kérdéssel épen azért, mert nem e tárcza keretébe tartozik, kosszassabban foglalkozni, de az erdőkihágásoknak olyan nagy tömege van — természetesen csak azokat vehetjük számításba, amelyek a közigazgatási hatóságok elé kerülnek, amelyek pedig csekély részét teszik ki az elkövetett kihágásoknak — és ezek a kihágások olyan enyhe elbírálásban részesülnek, hogy lehetetlenné válik az erdő-komplexumoknak, a kisebb területeknek megvédése ott, ahol nem fizeti ki magát külön őrnek a tartása. Én tudom, hogy ez a kérdés előkészítés alatt van, hogy ennek megoldása a földmivelésügyi minister ur által kilátásba van helyezve és minden esetre kérem a belügyminister urat, hogy épen ezen okból iparkodjék az igen t. földmivelésügyi minister úrral egyetértésben az erdőtörvény revízióját mielőbb megalkotni. (Helyeslés jobbfelol.) De, t. ház, igen nagy fontossága van természetesen ezen veszedelemeknek csökkentésére a vízjogi törvény végrehajtásának is. Ez a törvény jórészben nincs végrehajtva és ami végre van hajtva belőle, az ezen veszedelmek csökkentésére nem elégséges. De ebben a kérdésben különösen a közigazgatási eljárásnak lassúsága az, amely a hathatós védekezést lehetetlenné teszi. Ezenkívül én még ezen árvizveszedelmek ellen a leghathatósabb védelemnek a völgyzáró gátak kiépítését tartom. Ezzel lehetne — igaz, ho 6 y a legnagyobb költséggel, de a leggyorsabban is — elejét venni annak, hogy a sik vidék népe, amely Erdélyben folyók mentén lakik, ne jusson koldusbotra. Egy-két ilyen silány észten-
