Képviselőházi napló, 1910. XXIV. kötet • 1914. április 22–junius 18.

Ülésnapok - 1910-530

530. országos ülés Í91í szültségét kellene ebben az irányban kibővíteni és tökéletesíteni. Nézetem szerint szükség van erre, mert ha elaprózottan is, de mégis igen számottevő egymagában az az érték is, melyet a gazdaságilag művelhető községi vagyon az országban képvisel. Teljesen megbizható statisztikai adat erre nincs s nem is lehet, mert az ilyen értékelésnek abszolúte biztos mértéke nincs. De talán elég e részben fölemliteni azt, hogy a statisztika beosztása szerint a nagy- és kisközségek összes vagyonértéke 1908-ban 691 milliót, a községek adóssága pedig 126 milliót tett ki s hogy a községi vagyonnak legnagyobb része — 347 millió (=50"2%) földbirtokban van ; hogy továbbá a községi bevételek 1908-ban 117 milliót, a kiadások 108% milliót tettek és az 1881—1908 közé eső 27 esztendő alatt a bevételek 241"3%-kal s a kiadások 233-4%-kal emelkedtek. A jegyzőnek intenzivebb, és szakavatottabb tevékenysége e téren pedig nemcsak háztartási érdekből kivánatos, hanem azért is, mert az nevelő hatással van a nép gazdasági életére és mert az ily vonatkozású tevékenység a legjobb ápolója a jegyző és a gondjaira bizott nép benső együttérzésének és meghitt, jó viszonyának, aminek nagy politikai értékét és jelentőségét bizonyára nem kell hangsúlyoznom. (Helyeslés.) A községi háztartás mai számadási rendje mindenekelőtt egyszerűsítésre szorul, hogy az megfelelő is lehessen. Nem szeretnék itt részletezésekbe bocsátkozni, mert ez messze vezetne és igy csak arra a visszásságra mutatok rá, mely az 1886 : XXII. t.-ez.-ben előirt pótadókivetések sokféleségével jár. A törvény 130. §-a ugyanis 'háromféle adókivetést ir elő ; egyet a község minden tagját egyaránt érdeklő közigazgatási szükségletekre, egyet a földbirtok érdekében szükséges kiadásokra és egyet a belrendőrségi és és közbiztonsági kiadások s azon — szintén partiális érdekű — költségek fedezésére, melyek a két előbb emiitett kategória egyikéhez sem tartoznak. E háromféle kivetéshez csatlakozik még az 1868. évi XXXVIII. t.-cz. alapján az 5%-os iskolai pótadónak a külön kivetése, az 1883. évi X. t.-cz. alapján a napszámosok községi megadóztatása, az 1884. évi XVII. t.-cz. alapján az inasiskola fentartására rendelt 2% pótadó, az 1890. évi 7. t.-cz. alapján a községi közmunka összeírása és kivetése, az 1891. évi XV. t.-cz. alapján a 3%-os óvodai pótadó és még egy csomó különféle más adókivetés, melyet nem törvény ir elő, pl mező- és hegyőrök fizetésére, apaállatok fentartására, betétszerkesztési munkák költségeire, vízszabályozási s ezzel rokontermészetű más vizimunkálatok költségeinek fedezésére stb., stb. Hogy ezt az óriási ballasztot, a produktív munkának ezt a rettentő akadályát az uj rendbe átvinni nem lehet, igazán felesleges volna bizonyítani. Hisz e holt munkának ez a szörnyű halmaza, melyet a jegyző ma — jól-rosszul, de mindig április 24-én, pénteken. 53 idejében és teljesen és évről-évre mindig újból — elvégezni kénytelen, kell, hogy elnyomja benne a nemes ambicziónak legjavát, melyet egyébként hivatásának szentelhetne. (TJgy van! jobbról.) S végül reorganizálni kell, t. ház, a községi vagyonkezelés ellenőrzésének mai törvényes rendjét. Helyesebben talán ugy is mondhatnám, hogy felsőbb hatósági felügyelet alá kell helyezni a községek háztartási tevékenységét minden irányban, mert a mai jogállapot szerint a községek a szó komoly értelmében való ellenőrzés nélkül gazdálkodnak. A költségvetések és számadások jóváhagyása a vármegyei közgyűléseken csak blankettás tömegmunka, melynek tartalma iránt ott senki sem érdeklődik — még az előadó sem. Ha a felterjesztett művelet fellebbezve nem lett, holtbizonyos annak jóváhagyása. Valóságos szatírája ez a vármegyei önkormányzat büszke tradiczióinak, melynek akkor sem volna szabad tovább diszteleniteni politikai közéletünket, ha nem is volna napirenden közigazgatásunk általános reformja. (Helyeslés.) Régóta érzett baj ez, t. ház, melyet a járási számvevői intézmény lett volna hivatva orvosolni. De ez a kisérlet sem bizonyult életrevalónak, talán főkép azért, mert a járási számvevői állás organikus kapcsolata egyformán gyönge ugy fölfelé a törvényhatósághoz, mint lefelé a községhez. A járási számvevő amnbiumszerü életet él. Nem nőtt ki a községi élet talajából s annak közigazgatási, gazdasági és kulturális érdekei és szükségletei iránt nincs meg az az eleven érzése, mely a községgel való együttélésből fejlődik ki. Tevékenysége ehhez képest egyoldalú s felszines s csakis azon határok között mozog, melyeket szakbeli tudása von meg s ebben is olyan független és felelősségnélküli, hogy már ez okból sem várhatunk tőle a lényegbe vágó és komoly ambiczióju munkát. Azt hiszem, t. ház, hogy ennek a helyzetnek a szanálására igen alkalmas szervül kínálkozik a vármegyei reform keretében tervezett járási bizottság (Helyeslés.) s már ezért is örömmel üdvözlöm azt a közigazgatás uj rendjében. Azonban minden reformnak, melyet a községi adminisztráczió javítása érdekében megalkotni kívánunk, általános és egyetemes hatású előfeltétele az, hogy a községi önkormányzat szervezete helyesen konstruáltassék meg s hogy annak vezetése teljes felelősséggel, az erre egyedül hivatott jegyzőre bízassék. Az önkormányzati szervezet képviseletére nézve legyen szabad itt azt a kívánságot kifejezésre hozni, hogy az uj rend az eddiginél nagyobb teret nyisson az intelligenczia érvényesülésére (Helyeslés.) s nevezetesen, hogy az intelligenczia azon elemeit, akik most virilis jogon kedvezményes adóbeszámítás alá esnek, az uj rendj ipso facto a községi képviselőtestület kötelékébe vonja. Kívánatosnak tartom ezt azért, mert a kétszeres adóbeszámítás kedvezményével ma s csak igen kis arányszámu képviselethez jut a község intelligen-