Képviselőházi napló, 1910. XXIV. kötet • 1914. április 22–junius 18.

Ülésnapok - 1910-530

530. országos ülés 191 k amelyek a községi pótadó körül mind komolyabban vonják magukra figyelmünket. A t. ház szíves elnézését kérem azért, hogy ezen adatok közlésénél kénytelen leszek figyelmüket olyanok előadásával is terhelni, amikre már Scitovszky Béla t. barátom igen kitűnő előadásában utalt. (Halljuk ! Halljuk !) Előrebocsátom, t. ház, hogy az összes egyenes állami adók után kivetett pótadók átlaga 1881-ben még csak 16'8%-ot tett ki; 1898-ban 38-4%-ra emelkedett és 1908-ban már jókora ugrással 46'4%-ra lendült fel. Effektive tehát 27 év alatt 30%-kal nőtt meg országos átlagban a községek pótadóterhe, vagy számokban kifejezve 12 millióról 44.1 millió koronára. Ugyanezen idő alatt a 30%-nál kisebb pótadóju községek arányszáma 71'8%-ról 17'4%-ra szállt le, a 30%-on felüli pótadóju községek arányszáma pedig 15%-ról 74.8%-ra emelkedett. A pótadó százalékának ezen aránytalan nagy emelkedése pedig annál figyelemreméltóbb, mert hiszen ugyanezen idő alatt hál' Istennek magának a pótadó kivetésének alapja is igen tetemesen megbővült. T. ház ! Nem szeretnék a pótadó abnormis magasságának illusztrálására egyes kirívó esetekre hivatkozni, mert az ilyen példálódzás igen könnyen téves következtetésekre vezet, nekem pedig az a czélom és feladatom, hogy a községi háztartás bajairól lehetőleg tiszta képet nyerjek és állítsak a t. ház elé. A statisztikai adatok tudnak oly községekről, amelyeknek pótadója az összes egyenes államadóknak több mint ötszörösét tette ki, sőt olyanról is, — Zólyomszabadi — melynek pótadója 756%-ra rúgott. Bizonyos azonban az, hogy az ilyen pótadókulcs nem állandó, hanem csak esetleges, bár igy is elég gyakori tünet községeink háztartásában s rendszerint abban találja magyarázatát, hogy a község, törlesztéses kölcsönhöz hozzá nem juthatván, egy momentán beállott, rendkívüli — legtöbbnyire beruházási — szükségletének fedezéséről máskép, mint a pótadónak horibilis felemelésével gondoskodni nem tudott. Ezt az időközi nagy kilengést tehát 1—2 év alatt ismét a régebbi normális állapot szokta felváltani. De e nélkül is eléggé sötét a helyzet képe, ha tudjuk azt, hogy csak az egyetlen Brassó vármegyében nem ösmerik a 80%-osnál magasabb községi pótadót, — csak 3 vármegyében — Békés, Hajdú és Kis-Küküllő — nincs 90%-nál és ismét csak 3 vármegyében — Esztergom, Csanád és Nagy-Küküllő — 100%-nál magasabb pótlékkal terhelt község, mig viszont 100%-nál magasabb a pótadó Máramarosban a községek 37'8%-ában, Trencsénben a községek 38'7%-ában, KrassóSzörényben a községek 41'4%-ában és Aradban a községek 42'3%-ában ; és elégséges tudnunk azt, hogy 1386 községben haladja meg a pótadó az összes egyenes államadók 100%-át. Azt hiszem, t. ház, hogy ez a helyzetkép komolyan gondolkozóba ejthet afelől, hogy a belügyi igazgatásnak mik a feladatai ebben a vonatkozásban és indokolják felszólalásomat abban április 24-én, pénteken. 51 a tekintetben, hogy a községi adminisztráczió reformjának már a mostani előkészületi stádiumában kérjem Id arra a t. kormánynak és magának a t. háznak is szives figyelmét. (Halljuk! Halljuk !) Igénytelen nézetem szerint, t. ház, az ország közgazdasági és kulturális fejlődésének, legközvetlenebbül magának a közigazgatási reformnak is egyik alapvető érdeke, hogy községeink bsleilleszkedhessenek a haladás irányába. A polgáriasodásnak az a munkája, melyet a vidéki városoknak szerető gonddal istápolt fejlesztésére fordítunk, annál termékenyebb, annál eredményesebb lesz, mennél jobban tudjuk megalapozni és biztosítani a falusi hinterlandok gazdasági és kulturális fejlődését és annál jobban szolgáljuk azzal a szocziális és a nemzet; politikának érdekeit is. Az önkormányzati szellemnek, melynek erőteljes fejlesztéséhez pedig eminens érdekek fűződnek, el kell ott sorvadnia, ahol annak életnyilvánulásai a tehetetlen vergődés kényszerűségei közé szoríttatnak A helyzet pedig ilyen a kisközségek igen nagy tömegében. Ezekben a pótadóval túlterhelt községekben a gazdasági téren való boldogulásnak, a kultúrában való előhaladásnak lehetőségei szinte teljesen ki vannak zárva. Az ilyen községekben nincs és nem is lehet megelégedés ; az ilyen községekben elgyöngül a munkára, a józan takarékosságra serkentő ösztönök ereje, a haza intézményeihez, az anyaföld rögéhez való hűséges ragaszkodás érzelme és veszendőbe megy a morális élet értékeinek legjava. Ezt a pusztulást pedig nem tartóztathatja fel az adminisztrácziónak semmiféle művészete. Nem lehet, t. ház, a nép érzelmi világától elválasztani az anyagi boldogulás után való vágyakozását. A kultúra minden intézménye és igénye mindaddig ellenszenvesen hat a népre, mig az nem társul felfogásában a reális életszükséglet érzetével. De igazságszeretetemet és jogérzetemet is bántja a a summum jusnak az a rendje, mely a községek háztartásában ilyen summa injuriát okoz, melynél fogva a termőfölddel megáldott vagy az általában nagyobb népességű községekkel szemben a Felföldnek és a hegyes-erdős vidékeknek mostohább életviszonyokra utalt lakossága a községi pótlékoknak oly óriási terhét kénytelen viselni, mely gyakran sokkalta súlyosabb az egyenes állami adó terhénél, holott nyilvánvaló, hogy rendszerint az ilyen községnek jut aránylag legkevesebb osztályrészül a kulturélet és a közintézmények jótéteményeiből. T. ház ! Az 1886 : XXII. t.-cz. a községeknek két kategóriáját állapította meg. Konstruált olyan községeket, melyek a hatáskörükbe utalt feladatok ellátására önmagukban eléggé erősek — ezek a nagyközségek és olyanokat, melyek arra önmagukban nem eléggé erősek — ezek a kisközségek. Egyben pedig meghatározta a községi autonómia fel7*