Képviselőházi napló, 1910. XXIV. kötet • 1914. április 22–junius 18.
Ülésnapok - 1910-538
53H. országos ülés 191í május lí-én, csütörtökön. 423 volt azt mondani, hogy a Romániához való viszo- . nyunk kialakulására nézve befolyással lehet a nemzetiségi politika. Tehát azt sem szabad mondani, hogy a jó viszony kialakulására hatással van a jó belügyi joolitika ! Sajátszerű viszonyok közt élünk. Ha a magyar delegáczióban és az osztrák delegáczióban történteket olvassuk, remek egyetértést találunk. Nemcsak gróf Apponyi Albert, hanem gróf Tisza István is kézzel-lábbal tiltakozik az ellen, hogy a külpolitika alakulására bármily befolyása lehetne a belügyi politikának. Természetes, hogy az urak egyértelmű megállapodásra tudtak jutni, de az osztrák testvérekkel, az osztrák sógorral nincsenek egyetértésben. Bátor voltam már őszszel egyik felszólalásomban ismertetni egy, az osztrák delegáczióban elmondott beszédet és bátor leszek most is ismerteti a delegáczióban történteket, hogy napnál világosanban lássák, hogy ez a politika homlokegyenest ellenkezik az osztrák politikával. Gróf Appon}^ Albert ezeket mondta (olvassa) : Még csak egy megjegyzése van ; nem mulaszthatja el, hogy az első alkalmat fel ne használja a tiltakozásra az ellen, hogy az osztrák delegáczióban is, még pedig igen tekintélyes helyről, azzal az ildomossággal, a melyet az ilyen irányban felszólalt férfiaknak magas szinvonalu politikai belátása és pozicziója megmagyaráz, de mégis csak Magyarországnak nemzetiségi politikáját illetőleg tanácsok adattak. Sőt gróf Apponyi Albert azzal fenyegetődzött, mit szólnának ők, ha mi Olaszországot illetőleg beavatkoznánk Ausztria belügyeibe ? Nem is kérdem, mi volna, ha gróf Apponyi Albert beleavatkoznék Olaszország barátságát illetőleg Ausztria belügyeibe, mert ott gróf Apponyi Albert azt találná, hogy a sokkal erősebb, sokkal nagyobb és hatalmasabb Ausztriában 300.000 olasznak egyetemet állitanak . . . Cserny Károly: Több mint egy millió! Pop Cs. István : . . . tehát valószínűleg az lenne az ő hivatása, hogy tiltsa meg az osztrákoknak, hogy ezeknek egyetemet állítsanak, mert ő lelkében fel volt háborodva, hogy kizárólag a külpolitika kedvéért Magyarországon már kibocsáttatott egy rendelet, amely megengedi, hogy az imákat és a hittant anyanyelvén sajátíthassa el mindenki. Az ő beavatkozása tehát annyit jelentene, hogy az osztrák kormányt tiltsa el oly r an intézkedések megtételétől, amelyek a népek megnyugtatására és belbékéjére hathatósak és hasznosak. Nézzük meg, mi történik az osztrák delegáczióban. Sajátszerű, ugyancsak arra a Neue Freie Pressére kell hivatkoznom, amely ellen erősen kikelt a ministerelnök ur tavaly őszszel, de amely már egy idő óta igen lágy húrokat penget a kormánynyal szemben, ennek daczára azonban a külpolitikát és Romániát illetőleg ugyanabban a hangnemben ír és ugyanazokat a véleményeket táplálja. Megállapítja ez a lap, — különben nem ő állapítja, meg, hanem az adatokból megállapítható — hogy a külügyi referens, Bacquehem márki egy véleményen van Clam-Martinitz-czal, de egy véleménye a van Bärenreiter-rel is, áldott . . . Elnök" T. képviselő ur! Én azt hittem, hogy e tárgyról talán egy futólagos megjegyzést kivan a képviselő ur tenni. Miután azonban azt látom, hogy részletesen akarja tárgyalni az osztrák delegáczióban történteket, az ott folyó tár gyalásokat, kérnem kell, hogy ezt méltóztassék fejtegetéseiből kihagyni. (Élénk helyeslés.) Pop Cs. istván: Az appropriácziós törvényjavaslat a bizalom kérdése. Megmondottam beszédem elején, hogy mi el vagyunk zárva attól, hogy a delegáczióban véleményünket kifejezzük. Miután ez a kérdés minket közelről érdeke], nekem kötelességem és jogom van megmagyarázni azt, hogy a külpolitikát illetőleg a két delegáczió nem ért egyet és ezt csak példákkal és a felszólalók kijelentéseinek idézésévei tehetem meg. Ezért, habár mély tisztelettel meghajlom az elnök intése előtt, de tisztelettel vagyok bátor megállapítani, hogy egy hajszálnyival sem tértem el a tárgytól. A delegáczió a közösügyeket tárgyalja. Lehetetlen, hogy én az ellentétek egymás mellé állítása nélkül beigazoljam azt, hogy az osztrák és a magyar delegáczió nincs egyetértésben a külpolitikát és Romániát illetőleg, mert az osztrák delegáczióban határozottan hangsúlyozták, hogy Románia barátságát minden áron meg kell nyerni. (Mozgás és felkiáltások : Minden áron ?) Bocsánatot kérek, ugy értem ezt a »minden áron«-t, hogy azoknak a feltételeknek megtartásával, amelyeket Románia mindig tisztelt. Mert csak egyre akarom a t. képviselőház figyelmét felhívni : Románia minden körülmények között hű volt a monarchiához. Emlékeztetem a t. képviselőházat az annexió idejére, amikor mi az Apponyiféle törvény hatása alatt állottunk, amikor a román közvélemény itt a hazában és ezen hazán kivül fel volt háborodva ; ennek daczára ez az ország hűen kitartott a monarchia mellett. Aki az eseményeket látja, az tanúbizonyságot tehet mellettem. S mit látunk ? Ma a magyar ellenzék maga is elismeri, hogy külpolitikánk Romániával szemben nem volt az, aminek lennie kellett volna ; nem támogatta annak terveit ugy, amint kellett volna és a revízió kérdésében olyan álláspontot foglalt el, amelytől a többi összes államok elállottak. Ezt nem én mondom, ezt a magyar delegáczióban állították maguk a magyarok. Itt van t. képviselőház Windisgrätz herczeg beszéde (olvassa) : »Aki a közelmúltban figyelemmel kisérte a román lapokat, nem lehet kétségben arról a Romániára nézve lesújtó hatásra, amelyet egyenesen külügyi szerveink eljárása okozott*. Ugyanezt mondotta Rakovszky István. Az osztrák delegácziókhan meg határozott vádat emeltek a külügyi vezetőség ellen és sajátszerű, hogy Clam-Martinic és Bacquehem egyetértésben vannak a románokat illetőleg, amit nem tud elhallgatni a Neue Freie Presse, hogy csipkedőleg meg ne említsen : »Das Interessanteste und für
