Képviselőházi napló, 1910. XXIV. kötet • 1914. április 22–junius 18.

Ülésnapok - 1910-538

422 538. országos ülés 19U Miklós imént elhangzott szavaira, hogy mi oly közgazdasági politikát folytatunk, hogy a folyók és vizek, amelyek a kontinens más államaiban áldást jelentenek, nálunk nem áldást, hanem bajokat jelentenek, mert egyéb költekezésünk kimentette az államkasszát. Nem foglalkozom bővebben ezen kérdéssel, hanem ki akarom fejteni azon politikai okokat, melyek miatt ezen felhatalmazási törvényjavaslatot el nem fogadom. A legutóbb lefolyt nemzetiségi vita óta a kormány részéről olyan intézkedések, melyek a népek békéjének helyreállítására alkalmasak lennének, nem történtek. Felvetődtek azonban olyan momentumok és események, melyek nagyon is alkalmasak ezen béke és egyetértés elenyésztetésére. Sajátságos, hogy kormányaink nem okulnak és nem óvakodnak kerülni a nemzetiségi pereket, illetve olyan pereket, melyekbe feltétlenül bele lehet magyarázni a nemzetiségi jelleget. Egy hang (a középen) : Agyon akarták verni a püspököt! Pop Cs. istván : Nem akartak senkit agyonverni ; nem ismeri a peranyagot, aki ezt állítja. Ha a kormányok merítettek volna a multak tanulságaiból, talán sok-sok seb nem volna anynyira elmérgesedve, mint most. Kérdem, hogy miféle haszna volt a magyar államnak a memorandum-perből vagy az ujabb időben a zágrábi felségárulási perből és miféle haszna van a máramarosi rutén skizma-perből vagy a szatmárnémeti törvényszék előtt nemrég lezajlott kismajtényi perből ? Én e kérdésnél kizárólag csak a politikai oldalát akarom vita tárgyává tenni és igy a kismajtényi ügyet, a szatmárnémeti törvényszék előtt lefolytatott pert sem érintem jogi oldaláról. Ami szorosan a birói Ítélkezéshez tartozik, az menjen a maga utján. De aki ezeket a dolgokat mélyebbről figyeli, mindjárt meglátja, hogy a legnagyobb politikai tapintatlanság volt ezt a pert lefolytatni. Nem is szólok arról, hogy a tárgyalás befejezése után az ügyész kénytelen volt sok vádlott ellen elejteni a vádat, a végitéletben pedig a bíróság mentett fel számos vádlottat. Csak azt említem fel, hogy a t. kormány folytonosan ingadozott, halasztgatta ezt az ügyet, és mint maga István püspök is mondja, ő maga is közbenjárt, hogy a béke és egyetértés érdekében töröljék ezt a pert. De a kormánynak nem volt bátorsága erre az útra rálépni, hanem szabad folyást engedett az eljárásnak. T. ház ! Azt mondták, hogy ennek a jaernek nincs politikai jelentősége, hogy itt egyszerű bűncselekményről, magánosok és hatóság elleni erőszakról stb. van szó. De a mélyen t. ügyész ur, tagadva a pernek politikai jellegét, folytonosan politizált, még pedig olyanokkal, kik nem ültek a vádlottak padján, kereste a nagy világban az értelmi szerzőket és nem ott kereste a hibát, ahol van, ahol megjelölte 1913 június 21-én mondott beszédében Csernock János herczegprimás. A taájus lk-én, csütörtökön. pintatlanság ott volt, hogy azt a szervezést keresztülvitték. Azok, akik érdeklődtek az ilyen politikai jellegű ügyek és különösen a kismajtényi ügy iránt, láthatták, milyen óriási visszatetszést szült a román nép körében ez a per, de alkalmuk lehetett látni a román papság szolidaritását is. Mondhatom, nagyobb agitáczió volt ennek a pörnek a tárgyalása, mint ezer és ezer népgyűlés, amelyet mi tartunk. Mondtam, hogy a birói imperiumot nem akarom megtámadni, de tiltakozni akarok e magas ház szine előtt az ellen, hogy a Budapesti Hírlap, amelyről köztudomású, vagy legalább is állítják, a verebek is csiripelik, hogy a kormány mentette meg az elmerüléstől, (Ellenmondás.) olyanokat irt, hogy mindenkit fel lehet menteni, csak azt a román lelkészt nem, azt nagyon, de nagyon meg kell büntetni; szóval ez a lap heczczelte a közönséget s a bíróságot is. Ez ellen tiltakozom, mert tudom, hogy azt a lapot az elmerüléstől a kormány mentette meg, természetesen nem a saját zsebéből, hanem azokból a fillérekből is, amelyeket mi fizetünk. (Ellenmondás.) Khuen-Héderváry, Lukács László, Tisza István és valamennyi illetékes minister, aki hivatott volt a hajdudorogi püspökség revíziójának kérdésében nyilatkozni, megígérte, hogy a revízió be fog következni. Ennek ellenére az történt, hogy a kormány még nem szánta rá magát a revízióra. Ebből a legnagyobb visszásságok keletkeznek, amelyekről majd lesz szerencsém interpellácziómban szólni. Most engedtessék meg nekem, hogy áttérjek egy kényes kérdésre. A külpolitika irányítására nekünk •— értem a mi pártunkat — vajmi kevés befolyásunk van. A kormány azt a pártot, amely, bár számban jelentéktelen volt, de hűen kitartott itt a házban s objektivitással teljesítette ellenzéki kötelességét, nem tartotta méltónak arra, hogy a delegáczióban legalább is egy taggal képviseltesse, sőt, mi több, az uj polgári törvénykönyv ügyét tárgyaló bizottságban sem juttattak egyetlen helyet nekünk, bár pártunknak vannak jogásztagjai. A kormány nem reflektált arra, hogy nekünk is juttasson ebben a bizottságban helyet, hogy mi is ismertessük a mi népünk sajátos jogi viszonyait, amelyeket a magyarok nem ismernek. Azt, hogy a szó szoros értelmében mindenünnen kizártak minket, még tűrjük ebben az ülésszakban. T. ház ! A külpolitika ügyeibe nekünk beleszólásunk nincs. A magyar delegáczióban az ellenzék disz-szónokai, különösen gróf Apponyi Albert nemcsak azt nem akarja eltűrni, hogy valaki azt állítsa, hogy a belügyek konszolidáltságának befolyása lehet a külügyi politikára, hogy a román kérdés bármely vonatkozásában is kihatással lehet a külügyi politikára, de még azt sem tűri, hogy az osztrákok bármely formában is a nemzetiségi kérdést illetőleg beavatkozzanak, sőt tovább megy és Lukács György t. képviselőtársamnak azt is rossz néven veszi, hogy bátor