Képviselőházi napló, 1910. XXIV. kötet • 1914. április 22–junius 18.

Ülésnapok - 1910-536

b36. országos ülés 1914- május 6-án, szerdán. 391 hasonló események megismétlődése elől közgazdaságunk biztosítva nincs. (Igás! Ugy van!) A legnehezebb kérdésnek tartom, amit már kissé érintettem is és amire t. barátom, Hoványi Géza is alludált: azt, hogy betéttel foglalkozó pénzintézeteink foglalkoznak olyan üzletágakkal, amelyek nem valók a betéti intézetekhez ; másrészt, hogy Magyarországon minden vidéki takarékpénztár egyúttal credit mobilier is. Ennek igen nagy veszedelmei vannak közgazdaságunkra nézve. És mondhatom, t. ház, hogy a múlt év folyamán, 1912. végétől a múlt év végéig felmerült azokban az esetekben, melyekben vidéki pénzintézetek bajba jutottak, — nem beszélek egyes esetekről, ahol talán más ok is volt, hiszen elvégre defraudácziók stb. mindenkor előfordulhatnak, habár igen kis mértékben fordultak elő, — hanem azokról az esetekről, ahol az intézetek quasi a közgazdasági helyzetnek nyomása alatt, tehát nem egyes specziális okból roppantak össze, — ott a baj mindig az volt, hogy ezek az intézetek, — melyek betéti intézetek, -*- credit mobilier üzletekkel foglalkoztak, olyanokkal, melyek meghaladták az intézetnek erejét ós amelyeknek vezetésére — mert hiszen azzal is tisztában kell lennünk, hogy amint egy pénzintézet egy bizonyos mértéknél nagyobb mértékben finanszíroz egy iparvállalatot, akkor már tulajdonképen az a j)énzintézet legalább is szellemi vezetője az illető iparvállalatnak — tehát, mondom, olyan vállalatokat finanszíroztak aránylag kis intézetek, hogy azoknak vezetésére nemcsak az anyagi, de a kellő szellemi tőkével sem rendelkeztek. (Ugy van! Ugy van !) Ez is olyan kérdés tehát, ahol orvoslást kell majd keresnünk. Megtalálni rendkívül nehéz lesz, mert a kérdéshez nagy óvatossággal kell hozzányúlnunk, nehogy a létező állapotokat felforgassuk. (Helyeslés.) En azt hiszem, röviden tájékoztattam a t. házat azokról a kérdésekről, amelyek azokon fölül, amiket t. barátaim előadtak, a pénzügyi reform fogalmába nézetem szerint beleillenek s amelyeknek megoldása mindenesetre megfontolás tárgya kell hogy legyen. (Helyeslés.) Ezek után áttérek egy másik kérdésre, melyet a pénzügyi tárcza költségvetésénél kapcsolatban Münnich Kálmán t. képviselőtársam vetett fel, t. i. a bányatörvény revíziójára. (Halljuk! Halljuk!) Méltóztatik tudni, hogy a bányatörvény ujjáalkotása már régi óhaja a bányászközönségnek, régen érzett szükség és hosszabb idő óta már készen van egy tervezet is. A reformot annak idején három szempont tette kívánatossá. Az első és legfontosabb kérdés, amely annak idején leginkább érlelte a bányatörvény reformját, a szénkérdés volt. Megvallom, ebből a szempontból én ma az uj bányatörvény megalkotását szükségesnek és fontosnak nem tartom. Ez a kérdés ma már megoldást nyert, nem jogilag, de via facti, amennyiben az összes ismert s kiaknázásra alkalmas szénterületek le vannak már foglalva s olyan kezekben vannak, hogy a szénkérdés e tekintetben elvesztette aktualitását. A másik fontos szempont, mely a bányatörvény revizióját sürgette, a munkáskérdés, nevezetesen a társládák intézményének kérdése volt. Méltóztatik a t. háznak tudni, hogy a kereskedelemügyi minister ur foglalkozik az 1907 : XIX. t.-cz.-nek, az ipari munkások baleset- és betegség ellen való biztosításáról szóló törvénynek módosításával; (Helyeslés.) azt hiszem, ennek tárgyalása során lesz egyrészt megfontolandó, vájjon a bányászmunkások helyzete is ennek a törvénynek kapcsán, vagy e törvénytől elkülönítve oldassék-e meg, másrészt az, hogy hogyan rendeztessék a kérdés anyagi szempontból. En nem habozom annak kijelentésével, hogy annak ellenére, hogy különösen az ujabb időben — nem keresem, hogy milyen oldalról szuggerálták — a bányanmnkásság körében elég erős mozgalom indult meg arra, hogy a bányatársládák intézménye megszüntettessék és a bányászok az ipari munkásokkal egy kategóriába vonassanak — mondom, ennek ellenére nem habozom kijelenteni, hogy a bányatársládák intézménye a múltban olyan fényesen bevált, (Igaz! Ugy van!) s hogy a bányatársládák intézménye, hogy ugy mondjam, szocziális intézményeink kiinduló jaontja volt és oly szép tradiczióval, múlttal és daczára a létező bajoknak és hiányoknak oly tiszteletreméltó jelennel bír, hogy nem volna álláspontommal megegyeztethető ezen intézmény megszüntetése, (Helyeslés.) hanem nézetem szerint ezen intézmény feltétlenül fentartandó, (Helyeslés.) sőt fejlesztendő a kor kívánalmainak és színvonalának megfelelően, azon a módon, amint annak szüksége be fog állani akkor, ha különösen az ipari munkások biztosításának kérdésével foglalkozva, látni fogjuk, hogy ezen a téren minő intézkedések szükségesek. Ezen intézkedéseket a bányászat specziális viszonyainak figyelembevételével kell megállapítanunk, mikor azokat a fentartandó társládákra alkalmazzuk. Ez oly kérdés, amely föltétlenül a közel jövőben kell hogy foglalkoztasson bennünket; ha nem egy szerves bányatörvénynyel kapcsolatban, akkor a bányatörvénytől elválasztva. Végre a harmadik szempont, amely sürgeti egy bányatörvény alkotását, az volt, hogy mai általános bányatörvényünk tulajdonképen a régi kisüzemü bányászatra volt alapítva. Ezen szempontból igen kiváló mű volt, igen jó intézkedéseket tartalmazott, de eltekintve attól, hogy már koránál fogva meglehetősen elavult, a bányászat mai terjedelme teljesen kinőtt azokból a keretekből, amely keretekre mai bányatörvényünk szabva volt. Ez a szempont ma is kétségtelenül