Képviselőházi napló, 1910. XXIV. kötet • 1914. április 22–junius 18.

Ülésnapok - 1910-536

988 53ö. országos illés 19ÍÍ május 6-án, szerdán. szerint a mai vitának igen nagy érdeme, liogy e kérdést felvetette és bár rövid, de alapos megvilágításban részesítette — a pénzintézeti reform kérdése. Nagyon örülök, hogy ezen igen komplikált kérdésre vonatkozólag a liáznak avatott tagjai felszólaltak s véleményüket olyan alapossággal nyilvánították és azt hiszem, hogy ez a körülmény ennek az igen komplex kérdésnek helyes megoldása tekintetében mindenesetre igen üdvös eredményekkel fog járni. Hallottam itt különböző, részben egymással ellentétes nézeteket, amelyeket a magam részéről, ha nem is osztok teljes egészükben, azért mindenesetre igen értékeseknek tartom őket, mint a jövendő feladatának megérlelői és a megoldásnak előkészítőit. Magát a reformot, — erre nézve már egyszer volt alkalmam a házban nyilatkozni — szükségesnek tartom én is, keresztülvitelének módját azonban mindenesetre otyképen kell megkeresnünk, hogy az összes jogos érdekeket kielégítse és hogy közgazdasági viszonyainknak konszolidálására, ne jjedig megbolygatásukra, vagy veszélyeztetésükre vezessen. (Helyeslés.) Ezért egyrészt a legnagyobb körültekintéssel óhajtok ezzel a kérdéssel foglalkozni, másrészt, mielőtt végleges álláspontot foglalnék el a kérdés mikénti megoldása tekintetében, mindenesetre az érdekelt szakkörök véleményét óhajtom kikérni, igénybe venni és felhasználni. (Helyeslés.) De várni is óhajtok ezen kérdés megoldásával addig, amig az elmúlt válság hullámai teljesen el nem simulnak. (Elénk helyeslés.) Mert bármily óvatosan nyulunk is ehhez a kérdéshez, bármily körültekintéssel oldjuk is azt meg, bármily czélszerü intézkedéseket teszünk is itt, óhatatlan lesz a reform életbeléptetését ugy eszközölni, hogy az bizonyos megrázkódtatással ne járjon. Már pedig a mai viszonyok között, azt hiszem, mindenkinek, aki közgazdasági helyzetünket ismeri, arra kell törekednie, hogy a megrázkódtatásokat lehetőleg kerüljük, nem pedig, hogy azokat előidézzük. (Igaz! Ugy van!) Ami magát a kérdést illeti, csak egész röviden egypár momentumot emelek ki én is ezen kérdésre vonatkozólag, hogy ezáltal talán én is hozzájáruljak ahhoz, hogy a kérdés megérlelését a mai nap is előbbre vigye. A t. képviselő urak, akik ezzel a kérdéssel foglalkoztak, nevezetesen Hantos Elemér, Almássy Lászlő és Hoványi Gréza t. barátaim, alaposan feltárták a helyzetet és megjelölték azokat a különböző módokat, fontosahb eszközöket, amelyekkel a pénzintézeti reform megoldható és elérhető lenne, ügy látom véleményük nagyjában abban összpontosul, hogy a betétek mikénti elhelyezése nem szabályozandó (Igaz! Ugy van!) és a szabályozásnak egyrészt a rész vényjog reformjára kell kiterjeszkednie, másrészt és különösen pedig az ellenőrzésnek hatályosabbá tételére. (Igaz! Ugy van.) Kétségtelen, hogy szükség van a részvényjognak is a pénzintézetek szempontjából való bizonyos reformjára és szükség van az ellenőrzésnek is hatályosabbá tételére. Hogy azonban ezzel a két intézkedéssel, vagy mondjuk helyesebben az intézkedéseknek ezzel a két csoportjával a kérdés egész komplexuma tekintetében megtalálnók-e azt a helyes megoldást, amelyre törekednünk kell, erre vonatkozólag, legalább ez időszerint még igennel nem mernék felelni. Teljesen osztozom Hantos Elemér t. képviselőtársamnak azon nézetében, hogy a bajoknak igen nagy része tudatlanságból, vagy mondjuk: a szabályszerű vezetés hiányából és az ellenőrzés felületességéből keletkezett. De mégis azt hiszem, hogy magával ennek a két bajnak kiküszöbölésével nem tudnók megszüntetni mindazon visszásságokat, amelyeket a pénzintézeti ügy terén az utóbbi időben tapasztaltunk. Nem pedig azért, mert az első kérdés, a kellő szakértelem hiánya utóvégre törvényhozási intézkedésekkel nagyon kevéssé jx5tolható. (Ugy van!) Mert méltóztassanak nekem megengedni, talán ebben egykissé más álláspontot foglalok el, mint általában ; de én ezekben a hivatalos kvalifikácziók által nyújtott és patentirozott szakismeretekben nem nagyon bizom. (Igaz! Ugy van!) Az igazi szakértelmet tulajdonképen az arravalóság adja meg, az, hogy valaki valamely kérdéshez valóban értsen, nem pedig az, hogy milyen diplomája van. (Helyeslés.) Ezt j>edig állami intézkedésekkel biztosítani nem lehet. Erre nézve egy bizonyos érettsége szükséges a mi egész közönségünknek. A közgazdasági tudás és a közgazdasági gondolkodás kell hogy nagyobb mértékben áthassa a közönséget, hogy az az ember, aki akár mint részvényes, akár mint betevő, pénzét egy pénzintézetre bizza, ne ugy gondolkozzék, hogy ez az akcziőja befejeződik azzal, ha pénzét beviszi a pénzintézetbe, hanem az gondoskodjék és törődjék azzal is, hogy kire bizta azt a j>énzt; hogy azzal a pénzzel hogy bánik az az intézet és hogy tényleg olyan emberekre bizta-e azt a pénzt, akik azzal helyesen tudnak gazdálkodni. Ami pedig az ellenőrzést és nevezetesen a revizori intézmény behozatalát illeti, a helyzet mindenesetre sok tekintetben lényegesen javulna, ha a kötelező revizori intézmény nálunk behozatnék. Es ha kötelező revizori intézményünk lett volna a múltban, egyes oly jelenségek, amelyeket a múltban tapasztaltunk, elő nem fordultak volna. E részben teljesen osztozom az előttem felszólalt t. képviselő urak nézetében, hogy t. i. csak kényszertársulás utján lesz lehetséges a kérdést megoldani, (Ugy van! Ugy van!) és hogyha a revizori intézmény mellett döntünk, mindenesetre a kötelező revizori intézményt fog kelleni behozni. De magában ezzel a kérdést megoldottnak azért nem tekintem, mert hiszen nézetem szerint nem elegendő, hogy a törvényhozás arról