Képviselőházi napló, 1910. XXIV. kötet • 1914. április 22–junius 18.

Ülésnapok - 1910-536

536'. országos ülés 191i május 6-án, szerdán. 387 foglalkozó intézetnek nem szabad űznie és melyekkel nem szabad foglalkoznia. Vagyis itt sem állítanék fel oly éles határt, hogy t. i. a betétekkel foglalkozó intézeteknek semmiféle üzletággal nem szabad foglalkozniuk, de nem szabad foglalkozniuk a betétek felhasználásával. Vagyis én a betétekkel foglalkozó intézeteket a mostan divatos parczcllázási üzleteknél, valamint a visszleszámitolásnak véghetetlen nagy igénybevételénél korlátoznám, azonban a korlátozást csak odáig vinném, hogy ők saját tőkéjük erejéig foglalkozhatnak ugyan ezekkel az üzletágakkal, betéti pénzt azonban nem használhatnak fel sem ipari ezélokra, sem parczellázásokra, sem ingatlanoknak spekuláczió ezéljára való vételére. Ez, t. képviselőház, egy hirtelen felvetett eszme, de minden esetre egy mód arra nézve, hogy miképen lehetne a betétekkel foglalkozó intézetek ügykörét szabályozni. A másik mód, amelyet igen t. képviselőtársam szintén emiitett, az, hogy a betéttel foglalkozó intézetek tartaléktőkéjük, alaptőkéjük és betéteik egy bizonyos arányának erejéig pénzüket állampapírokban elhelyezni legyenek kötelesek. Ezt ugyan t. képviselőtársam sem egészen helyeselte, de én sem találnék semmi megnyugvást az ilyen korlátozásban azért, mert ez a betétek biztonságára nézve csak akkor nyújtana biztosítékot, ha az a meghatározott értékjoapir épugy, mint a záloglevelek kibocsátásával foglalkozó intézetek biztosítéki alapja bent a pánczélszekrényben őriztetnék érintetlenül. Ha tekintetbe vesszük itt a hazai pénzintézetek által kezelt betétek összegét és meggondoljuk, hogy ezeknek 15—20%-át gyümölcsözetlenül kötnők le, azt hiszem, nem tennénk ezzel hasznos szolgálatot a közgazdaságnak; másrészről ivedig közgazdasági válság esetében az állampapíroknál szintén súlyos veszteség érheti az intézeteket, amint azt az elmúlt közgazdasági válság két évében is sajnálatosan tapasztaltuk. A harmadik rész, amelyben követni akarom igen t. képviselőtársam felszólalását, a pénzintézetek ellenőrzése. Kétségtelenül ez az a jsont, amely legtöbb kívánni valót hagy maga után. Azonban az igen t. képviselőtársam által ajánlott kötelező revizori intézményt én, tekintve a magyarországi pénzintézetek felfogását, nem tartom keresztülvihetőnek. Sőt ez bizonyos tekintetben talán nem is czélravezető. Mert még a legnagyobb szakember is csak azt tudja elbírálni, hogy egv pénzintézet mérlege, könyvelése a kereskedelmi szokásnak megfelelően van-e összeállítva és arra nézve a helyeslés bélyege nyugodt lelkiismerettel rányomható-e ; de a követelések iránt, ahol az intézet tulajdonkénem lelke és szive van, a pénzintézetek tárczájában elhelyezett váltók bonitása iránt a legnagyobb szakember, ha az ott létező egyéneket nem ismeri, nem mondhat Ítéletet, nem mondhatott a múltban és nem mondhat jó lelkiismerettel a jövőben sem. (ügy van!) Mi van tehát hátra? Okvetlenül szükséges, hogy az ellenőrzés tekintetében a pénzintézeteknél bizonyos reformálás történjék. Ez nem történhetik a mostani viszonyoknak megfelelőleg minden nagyobb rázkódtatás nélkül máskép, mint ha a törvényhozás intézményileg gondoskodik arról, hogy a felügyelőbizottság tagjai között minden egyes hitelintézetnél legalább egy megfelelő szakember kötelezőkig részt vegyen, olyan, arról a vidékről, aki az összes érdekeltek bonitását, ügyeit, magánviszonyait ismeri. Az úgynevezett mérlegeknek a kereskedelmi törvény értelmében kötelezett benyújtásánál nemcsak a formalitásnak kell eleget tenni. Legtöbb esetben zavarba hozzák azt a fiatal járatlan birót, akinek fogalma sincs a követel és a tartozik rovatról, aki a benyújtott mérlegnél a formaságnak csak azt a részét nézi, vájjon a törvényben előirt igazgatósági tagok mindegyike alá van-e irva. Erre nézve helyes volna egy központi czégjegyzési bíróságot a kereskedelemügyi minister ur hozzájárulásával szervezni, amelynek joga és kötelessége legyen az illető törvényszékhez benyújtott minden mérleget megvizsgálni és ha az kifogás alá vétetnék, a hivatalos revíziót elrendelni. Ezek volnának azok az eszmék, amelyeket bennem Hantos Elemér t. barátom felszólalása felkeltett. Szives elnézésüket kérem, hogy ezeket az ügy megvilágítása érdekében elmondani bátorkodtam. Nagyon természetes, hogy pártállásomra való tekintettel a szőnyegen levő törvényjavaslatot elfogadom. (Elénk helyeslés és éljenzés.) Elnök: Szólásra senki nem lévén feljegyezve, kérdem a t. házat, kiván-e még valaki szólani ? (Nem!) Ha szólani senki sem kíván, a vitát bezárom. A pénzügyminister ur kivan szólani. Teleszky János pénzügyminister: T. ház! Az állami költségvetési év kezdetének eltolódása következtében rövid pár hónapon belül kétszer voltam abban a helyzetben, hogy az állam pénzügyeinek helyzetéről, a pénzügyi politikának fontosabb kérdéseiről bővebben nyilatkozzam a t. ház előtt, és igy azt hiszem, fel méltóztatnak menteni az alól, hogy ma, amikor az 1914/15. évi költségvetést tárgyaljuk, ezekre bővebben kiterjeszkedjem. (Helyeslés.) (Az elnöki széket Szász Károly alelnök foglalja el.) Hiszen olyan rövid idő telt el, amiót expozémat megtartottam, hogy ezen kérdésekre vonatkozólag semmi ujat mondani nem tudok. így kizárólag arra fogok szorítkozni, hogy reflektáljak azon egyes kérdésekre, amelyek ezen költségvetési vita során tárczám ügykörét illetőtőleg felmerültek. (Halljuk! Halljuk!) Ezek között legfontosabb — és nézetem 49*