Képviselőházi napló, 1910. XXIV. kötet • 1914. április 22–junius 18.
Ülésnapok - 1910-536
m(> öÉö. országos ülés 19ih május 6-án, szerdán. tokra és nézzük a mi kereskedelmi és ipari i életünket és összehasonlítjuk az akkori szükségleteket a most felmerült igényekkel, akkor egy higgadtan és nyugodtan biráló egyénnek lehetetlen elzárkóznia az elől, hogy a hitelintézetek reformjának ideje elérkezett. De midőn ehhez a kérdéshez hozzászólunk, én ugy vélem, hogy kellő óvatossággal, nagy tapintattal és nagy melegséggel kell ezt a kérdést vizsgálnunk és kellő körültekintés után határoznunk e nagyfontosságú közgazdasági kérdésben. Mert ha az a kép, melyet igen t. képviselőtársam rajzolt a tekintetben, hogy minő hiányok vannak a pénzintézeteknél, nagyban és egészben áll is, ne feledjük el és idézzük vissza emlékezetünkbe a múlt század közepén való közgazdasági állapotokat, midőn a magyarországi pénzintézetek f keletkeztek, midőn működésüket elkezdték. Ezt látva, csak elismeréssel kell adózni azoknak a lateinereknek, akik bár kellő szakismeret nélkül működtek, de az ügy buzgalmától teljesen áthatva és az ügy szeretetétől vezettetve a magyarországi hitelintézeteket megalkották és a mai stádiumig juttatták. Kétségtelen, hogy még igen sok helyen hiányzik a vezetésben a kellő szakismeret és sok tekintetben ez a bajok kútforrása, de hogy Magyarország közgazdasági állapotának mily nagy mértékben szolgáltak alapul és voltak kivezető erek ezek a magyarországi hitelintézetek, azt mindenkor el kell ismerni. E pénzintézek reformálásánál kétségtelenül tekintettel kell lennünk arra, hogy ezek a pénzintézetek ugy reformáltassanak, amint azok keletkeztek, vagyis nem külföldi sémákat és példákat kívánok én a magyarországi pénzintézetek reformálásánál igénybe venni, hanem azt kívánom, hogy az az erőforrás, amely alapul a többi külföldi pénzintézetektől eltérően keletkezett intézeteken, a jövendőbeli biztos működés érdekében saját magyar természetének megfelelően tovább fejlesztessék és biztosittassók. Ez az a kép, amelyre fel akartam hivni a t. pénzügyminister ur figyelmét, nem azért, mintha nem tudnám, hogy a t. pénzügyminister ur milyen körültekintő óvatossággal szokott minden körülmények közt eljárni, ugy az öszszes, mint az egyes hitelintézetek érdekében, de szükségesnek véltem feltárni ezt azért, mert az én igen t. barátom három fővonásban állította beszédének a pénzintézeti reform szükségességére vonatkozó részét a t. képviselőház elé. Teljesen megegyezek vele abban, hogy első és főkérdés a részvényjog reformálása, vagyis hogy a részvónyjog teljes körülírásával szüntetfessenek meg azok az állapotok, amelyeket az előttem szóló Hantos igen t. képviselőtársam lefestett és amelyek nagy részben szolgáltak alapul arra, hogy a kereskedelmi törvény által nyújtott szavatosság mellett ugyan, de nem helyesen, gombamódra megalakult intézetek a válság bekövetkeztével olyan rohamosan elhulljanak és összeomoljanak. Ha és amennyiben á részvényjog megalkotása által biztosítva lesz a részvénytársaságok helyes keletkezése, működésük megkezdésének mégha tárolás a, a részvénytőkének teljes mértékben való befizetése és nemcsak fiktív igazolása, az alajritók sok tekintetben meg fogják gondolni azt, hogy az ilyen nehézségekhez fűzött pénzintézetek ne a saját önző czéljaikra, hanem a közszükséglet által hivatott értelemben és akkor létesítsék, amikor azokra közérdekben szükség van. Ma, mikor a pénzintézetek reformjáról beszélünk, általában három szálló ige van. Ezek egyike a részvényjog, a második a betétek szabályozása, a harmadik pedig az ellenőrzési jog. A betétek szabályozására vonatkozólag teljesen osztom Hantos t. képviselőtársamnak előadott kívánalmait. De hogy a részvénytőke és a tartaléktőke nagyságának bizonyos arányba való hozása és ezen aránynak megfelelőleg a betéti tőke elfogadhatásának kérdése szabályoztassék, azt a magam részéről nem tartom ezélhozvezetőnek, nem tartom igazságosnak, mert hiszen nagyon jól tudjuk, hogy a hitelintézeteknél az alaptöke, a részvénytőke és a szakszerű vezetés mellett van még egy harmadik tényező is: az intézet vezetésébe vetett hit és bizalom, amely e felsorolt tényezőknél is nagyobb és fontosabb tényezővé válik a közönség szemébe. (Ugy van!) Sajátságos, hogy nálunk Magyarországon a pénzintézetek, ellentétben az Ausztriában ós a külföldön levő takarékpénztárakkal egészen ellenkező módon fejlődtek. Hiszen nagyon jól tudjuk, hogy — különösen Ausztriát tartva szem előtt — a takarékpénztárak ott jobbára jótékony intézetek, önczélok voltak, amelyek részvénytársasági alapon nem az osztalék által nyújtott kedvezmény reményében, hanem a népnek a takarékosságra való ösztönzése czéljából, a nép takarékosságra való hajlamának kielégítésére és azonkívül Ausztriának igen nagy részében a városok, a községek bizonyos szükségleteinek kielégítésére alakultak. Nálunk a különbség a takarékpénztárak és a bankok között az életben nem mutatkozott olyan élesen, mert nálunk tulajdonkép nincs is különbség a takarékpénztárak és a bankok között. De ha már a péniztézetek reformálásáról beszélünk, felhívom a pénzügyminister ur szíves figyelmét arra a körülményre, hogy a betétekkel foglalkozó intézetekre nézve bizonyos nehézségeket és bizonyos korlátokat szabjon meg. Én nem vagyok abban a helyzetben, sőt azt hiszem, hogy az ügyekkel foglalkozó egyének egyike sem lesz nyugodtan abban a helyzetben, hogy meghatározza — különösen a törvényben — azokat a működési czélokat és kellékeket, hogy mit lehessen a betétekkel foglalkozó intézeteknek üzletágakként a maguk működése körében felvenniök. De én megfordítom a tételt, én a törvényhozásban meghatároznám azokat az üzletágakat, amelyeket egy betétek elhelyezésével
