Képviselőházi napló, 1910. XXIV. kötet • 1914. április 22–junius 18.

Ülésnapok - 1910-536

536. országos ülés I9íí május 6-án, szerdán. 373 rendelkezik. Ha a törvényhozás annak idején ezt az egy paragrafust meghozta volna, akkor az 1913. évi válság négyszázzal kevesebb intézetet talált volna Magyarországon és megfelelően kevesebb lett volna a válságban elpusztult intézetek száma is. Hogy ez a kérdés ma is mily aktuális és hogy mily égető szükség van még arra az egy paragrafusra, erre nézve az utolsó három hónap eseményeiből akarok néhány eklatáns példát felhozni. Még alig múlt el a válság, legfeljebb három hónapja annak, hogy a válság enyhüléséről beszélünk és e három hónap alatt 16 uj pénzintézet alakult meg, amelyeknek még névleges alaptőkéje sem érte el a 200.000 K-t. Budapesten megalakultak a következő pénzintézetek : a Bankbizományi r.-t. 100.000 K névleges alaptőkével, a Budapesti Kereskedelmi Bank és Részvénytársaság 100.000, a Kereskedelmi Takarékpénztár 200.000 K alaptőkével. Vidéken megalakult : Bajmokon a Bajmoki Népbank 100.000, az Ilosvai Hitelintézet 50.000, Nagyszebenben a Peatra Gazdasági és Kereskedelmi Hitelbank 50.000, Rákoscsabán a Rákoscsabai Takarékpénztár 50.000, Szemlakon a Szemlaki Gazdasági Takarékpénztár 25.000, Temesvárt a Temesvár-Józsefvárosi Népbank 100.000. a Temesvár-Gyárvárosi Takarékpénztár 100.000 K alaptőkével és igy tovább. Vagyis méltóztatnak látni, hogy ezeknél még a névleges alaptőke sem éri el a 200.000 koronát', holott a befizetett alaptőke részvény] oguk szerint csak 30% s igy ezen intézetek megalakulásához 20—25.000 korona vagy még kevesebb tőke kell ! De ezen is segithet az alapitó, mert a budapesti kereskedelmi és váltótörvényszék megköveteli ugyan, hogy egy jóhitelü pénzintézet könyvkivonatával igazoltassék, hogy a 30% befizettetett, de vidéken még ez sem követeltetik meg, ugy hogy vidéken sokszor csak fikczió az alaptőke (Igaz ! Ugy van !) és a részvénytőkét gyakran csak akkor fizetik be, mikor az intézet már inog. Felesleges mondanom, hogy ilyen pénzintézetek alakulására semmi szükség, ez közgazdasági czélt nem szolgál. Pénzintézetnek csak ugy szabadna alakulni, ha a gazdasági élet követelményei azt sürgetik. Az ilyen pénzintézet alapitása, mely tisztán a magánérdekre vagy személyes hiúságra vezethető vissza, mely a pénzbőség szárnya alatt keletkezik és semmiféle gazdasági czélt nem szolgál, veszedelmes nemcsak a többi pénzintézetre és a hitelszervezetre, hanem a közönségre is, mert ezen pénzintézetek által csábittatik a közönség arra, hogy hitelt vegyen igénybe akkor is, mikor arra szüksége vagy igénye sincs. (Igaz! Ugy van !) Még egy érdekes jelenség van ezen alakulatokban, melyre szintén rá kell mutatnom. Ezen uj pénzintézeteket jobbára olyan férfiak alapították, kik a múlt válságban elvérzett bankokat vezették, jeléül annak, hogy a rossz bankdirektor még a rossz czigánynál is rosszabb, mert nemcsak nem tanul semmit, de még hozzá mindent el is felejt. (Derültség.) Azt hiszem, hogy ezzel rámutattam hitelszervezetünknek legszembeötlőbb, legkézzelfoghatóbb bajára, a hitelintézetek rendkivüli túltengésére. Itt azután konstatálom azt, hogy ezen csak részvényjogunk novelláris módosításával lehet segiteni. Csak egyetlen paragrafusra van szükség és nincs szükség a részvényjog egészének reformjára, melyet ez idő szerint sem sürgősnek, sem kívánatosnak nem tartok. A pénzintézetek elszaporodásához hasonló nagy baja és káros jelensége a mi gazdasági életünknek a pénzintézetek beléletében mutatkozó hiányok, a pénzintézetek körében mutatkozó tudatlanság, a szakértelemnek hiánya és az ellenőrzés lanyhasága. Ezeken a bajokon nem lehet segíteni a betétek biztonságának törvényhozási szabályozásával, a hogy a legújabb jelszó hangzik, melyet, azt hiszem, igazságtalanul adtak az igen tisztelt pénzügy minister ur szájába a különböző kommünikék, mert nem hiszem, hogy az igen tisztelt pénzügyminister ur ezzel az eszmével komolyan foglalkoznék. A pénzintézeti betétek biztonságának problémája vagy törvényhozási szabályozása jelentené egyfelől azt, hogy a pénzintézeteknek betétei és alaptőkéi közt bizonyos számszerű arány állapíttassák meg, jelentené továbbá azt, hogy a betéteknek egy része állampapírokban volna elhelyezendő. Ami az utóbbit illeti, kétségtelen, hogy a betétek egy részének állampapírokban való elhelyezése az intézet mobilitását emelné, csakhogy a közelmúlt válság alatt is kitűnt, hogy sokszor az állampapír sem mozgósítható könnyebben mint a jó váltó és hogy az állampapíroknál is nagyok voltak a veszteségek, amelyek a pénzintézetekre háramlottak. Ha a pénzügyminister ur valóban tervezné a betétek ügyének ilyen szabályozását, mindenesetre gondoskodnia kellene arról, hogy a pénzintézetek, azáltal, hogy állampapírokat vásárolnak, ne károsodjanak túlságosan az állampajsirok kurzushanyatlása következtében. Mert az ilyen károsodás a takarékpénztárak normális üzletmenetét lehetetlenné teszi. Már pedig a mi takarékpénztárainknak részvényei olyan emberek kezében vannak, kiknek részvényjövedelme a családfentartás gondjait csökkenti. Hogy mennyire erőszakolt és mennyire keresztülvihetetlen az ily szabályozás, erre vonatkozólag a Magyar Pénzügy által rendezett ankéten elhangzott több felszólalásból csupán egy szakértőnek, dr. Éber Antalnak felszólalását akarom czitálni. Azt mondja (olvassa) : »Ha már most azt képzeljük, hogy szabályokat állit fel a törvényhozás, amelyek ugy az intézetek betéte és terhei arányában, mint a betétek mikénti elhelyezésére nézve mérvadók lesznek, nem képzelhetjük el czélravezetőnek ezt a megoldást ós én különösen alig képzelek olyan törvényhozási intézkedést, amely könnyű szerrel kijátszható ne lenne,<t