Képviselőházi napló, 1910. XXIV. kötet • 1914. április 22–junius 18.

Ülésnapok - 1910-535

535. országos ülés 19 Farkas Pál: A harmadik, amelyik nem tanul és nem gondolkozik semmit! Jankovich Béla vallás- és közoktatásügyi minister: Igen, van egy harmadik is: aki egyáltalában nem,tanul. (Derültség.) Ez a két tipus mindig meglesz és ezt az iskolában megváltoztatni nem lehet. A czél csak az lehet, hogy a felsőbb osztályokban egyesek hajlamait olyan irányokban fejleszszük és tökéletesítsük, mely tehetségüknek megfelel. (Helyeslés.) Ugyanezt teszik az ujabb német középiskolák is és mint hallom, bámulatos sikert érnek el. Ezek azok az általános elvek, melyek a középiskola reformjánál engem vezetnek és amelyek tekintetbevételével fogom a tanácsnak javaslatát elbírálni, ami összefügg azzal és természetesen lehetővé, sőt mellőzhetetlenné fogja tenni azt, hogy az összes középiskolákra nézve kimondjuk az egyenjogúsítást, ami viszont a tanulók egyenletesebb elosztását az iskolában elő fogja mozdítani. Earkas Pál képviselő urnak megjegyzem, hogy az érettségi vizsgának eltörlését a magam részéről kívánatosnak nem tartom. Eltekintve e bizonyítványoknak a külföldi bizonyítványokkal való egyenértékétől, az érettségi vizsgának jelentősége abban áll — hiszen ő is ugy értette, hogy nem akarja ennek jelentőségét túlbecsülni, — hogy a tanuló ismétli mindazokat a tárgyakat, amelyeket 8 év alatt elsajátított, amivel áttekintést nyer az összes tantárgyakról és igy általánosabb látóképpel, széles látókörrel hagyja el az iskola falait. Ha az osztályozást teljesen mellőzik, ennek következménye az lesz, hogy az ifjak nem fognak kellőképen foglalkozni az ismétléssel. Mindazonáltal az a nézetem, hogy az érettségi vizsgálatnak nem lehet döntő és végleges befolyása, ez csak korrigálja a 8 évi bírálat eredményét. Ez a tulajdonképeni czélja az érettségi vizsgának és igy kezelve lehet vele üdvös eredményeket elérni. (Helyeslés.) Ami a főigazgatói kérdést illeti, amelyet t. barátom szintén érintett, legyen szabad megjegyeznem, hogy a főigazgatóknak elsősorban adminisztratív teendőik vannak és ez az intézmény mindenütt megvan, ahol megye, departement, vagy kanton van és csalt ott, ahol provineziális rendszer van, ott vannak a tanfelügyelők a provincziális hatóságnak melléje rendelve. Ahol azonban ez nincsen, ott szükség van ilyen közéjifoku iskolai hatóságra, hiszen éneikül nem lehet vezetni az iskolák adminisztráczióját. A tankerületi főigazgatónak feladata emellett az, hogy pedagógus legyen és képes legyen a módszerek alkalmazására felügyelni, továbbá a tanári kar és a tanulóifjúság közötti viszonyt ellenőrizni. Én elismerem, hogy igen kívánatos volna ezenkívül még az egyes tárgyakra szakfelügyelőket küldeni ki az iskolákba. A tanítóképző intézeteknél és a kereskedelmi iskoláknál ez az május 5-én, kedden. 325 intézmény kitűnően bevált és e szakfelügyelők mellett az iskolák nivója igen magasra emelkedett. Azonban ez ma is megvan bizonyos fokig. A közoktatásügyi tanács igen sok helyre küld ki szakfelügyelőt. Ha azonban mindenütt, az összes tárgyakra nézve szervezni akarnók a szakfelügyelői kiküldést, ez igen sokba, körülbelül 400.000 K-ba kerülne. Mindazonáltal lehet, hogy a jövőben ezt az intézményt megvalósítjuk. A fővárosban bizonyos fokig már be is hozták. A tankerületi főigazgatók azonban még ebben az esetben is nélkülözhetetlenek, mert a jövőben az iskoláknak a száma is és a hozzájuk utalt teendők mennyisége is szaporodni fog. (Ugy van!) Felvetették a vita során, hogy Magyarországon igen nagy a középiskolák száma. Erre nézve voltam bátor már a pénzügyi bizottságban néhány megjegyzést tenni, ott azonban a szükséges adatok nem állottak rendelkezésemre. Leszek bátor ma a további félreértések elkerülése végett és a ház tájékoztatása czéljából néhány adatot felhozni. (Halljuk! Halljuk!) Magyarországon középiskolai tanuló az 1911/12. tanévben volt összesen 70.000, Ausztriában volt 144.000, Poroszországban 236.000, Prancziaországban 98.000. Eltekintve tehát Prancziaországtól, ahol aránylag igen csekély a tanulóknak és az intézeteknek a száma, az tűnik ki, hogy — a tanulók számát az illető ország népességéhez viszonyítva — egy tanuló esik Magyarországon 258 lakosra, Ausztriában 196 lakosra és Poroszországban 170 lakosra; esik továbbá egy intézet Magyarországon 85.000 lakosra, Ausztriában 67.000 lakosra, Poroszországban 45.000 lakosra. Poroszországot véve tehát alapul, ahol azt mondják, hogy a Schulmeisterek nyerték meg a sadovai csatát, ahol tollát előljárnak e téren, ott viszonylag is felével több a tanulók száma, mint nálunk, az intézetek száma pedig kétszer olyan nagy. Ennélfogva nem lehet szó arról, hogy nálunk túlságosan sok a középiskola. De van egy másik baj, ami a következő adatokból tűnik ki. (Halljuk! Halljuk!) T. i. ha most már azt nézzük, hogyan oszlik meg ezen tanulók száma, azt fogjuk látni, hogy 1912/13-ban a középiskolai tanulók száma Magyarországon 75.400 volt, ebből 51.300 járt az 1 — 4. osztályba. 24.100 pedig az 5—8. osztályba, vagyis a tanulók két harmadrésze az algimnáziumba, egyharmadrésze pedig a felgimnáziumba járt. Hogy nem túlságosan sok az iskolák száma, emellett az is felhozható, hogy mig az alsó négy osztályban az országos átlag negyvenkét tanuló, addig a felsőbb osztályokban az átlag 24 tanuló. A pedagógusok azt mondják, hogy az ideális tanulószám a 40, az alsóbb osztályokban tehát ne legyen több tanuló 40-nél. Természetesen ez különböző módon oszlik meg az egyes vidékeken és számtalan hely van, ahol