Képviselőházi napló, 1910. XXIV. kötet • 1914. április 22–junius 18.
Ülésnapok - 1910-535
635. országos ülés 191b május 5^-én, kedden. 31Ő megvalósítását. (ElénJc helyeslés.) Én is megvalósitandőnak tartom, oly módon, hogy ezzel egyidejűleg biztositassék és tiszteletben tartassák egyrészt a magyar király főkegyúri joga, másrészt a katholikus egyháznak hierarchikus szervezete és az állam főfelügyeleti joga: (Élénk helyeslés.) Amidőn ezt kijelentem, egyúttal nem mulaszthatom el azonban, hogy ki ne emeljem annak szükségességét, hogy az a mozgalom, amely a 90-es években megindult az autonóm katholikus hitközségek felállítása érdekében, tovább is fejlődjék és kiterjesztessék, amint azt Evetovics képviselőtársam is megemlítette. Mert a különböző felekezeti iskolák sem képesek a saját anyagi igényeikről kellően gondoskodni, ha ily szerv nem áll rendelkezésükre. Ezt ugyan némileg pótolja az iskolaszék, de az minden tekintetben nem felelhet meg feladatának. Ennek folytán a jövőben nagyobb súlyt óhajtok fektetni az autonóm hitközségek kifejlesztésére, és erre különösen felhívom az egyházi hatóságok figyelmét. Ezt annál is inkább szükségesnek tartom, mert csak ily módon .tartok véglegesen és eredményesen rendezhetőnek egy másik igen fontos kérdést, t. i. a jnárbér megváltásának kérdését. A párbér olyan intézmény, amely a mai korba épenséggel nem illik be. Ezzel a kérdéssel már elődöm is foglalkozott és a kongrua-bizottság párbér-szakbizottsága át is adott egy javaslatot erre nézve, amelylyel már volt alkalmam foglalkozni. Ennek alapján magam is arra az álláspontra állok, hogy ez a kérdés nem oldható meg másként, mint az általános és arányos teherviselés elvének alapján. (Helyeslés.) De minthogy a párbér összege még az 1896-dik évben lett megállapítva a kongrua kérdésének rendezésével kapcsolatban, ennek folytán igen külömbözően van megállapítva annak az értéke és miután ez igen kényes kérdés, amelyet nem áll érdekünkben már az egyházi hatóságoknak, akár a hitfelekezeteknek akarata s felfogása ellenére eldönteni, nagyon kívánatosnak tartanám, hogy az egyházi hatóságok felhívására a plébánosok és a hitközségek megegyeznének egymás között e külön párbérösszegek pénzértékére nézve, hogy igy a párbérszolgáltatás pénzértéke végleg fixiroztassék. (ElénJc helyeslés.) Erre nézve szintén szándékozom felhívni az egyházi hatóságokat, hogy záros határidőn belül foglalkozzanak a kérdéssel. Ha ez megtörtént, igen könnyű lesz áttenkinteni az egész ügyet és megállapítani azt, hogy a készpénzben való szolgáltatások minő arányban osztassanak el, országos alapon-e, vagy parcziális alapon, továbbá, hogy mennyiben van szükség egyes esetekben az állam hozzájárulására. Sokkal súlyosabb tehernek tartom az erdélyi részekben dívó szolgáltatást, a kepét, amelynek kérdésével gróf Lázár István foglalkozott igen érdekesen és melyről Szentiványi Miklós és Szász Károly képviselő ur is megemlékezett. Én igen jól ismerem azt a nagy terhet, amely e réven a székely népre felekezeti különbség nélkül nehezedik és elismerem, hogy annak súlyos voltánál fogva itt különösen tekintettel kell lenni a különleges viszonyokra és a különleges méltánylást érdemlő körülményekre. (Élénk helyeslés.) Azok a többletek, amelyek a költségvetés keretében egyházi czélokra fordíttatnak, kapcsolatban állanak azokkal a legszükségesebb kiadásokkal, amelyek ebben az évben elkerülhetők nem voltak. Ilyen többlet pl. a hajdudorogi püsjjökség felállításával járó kiadás. De felemeltetett a magyar és az erdélyrészi evangélikus és unitárius egyház segélye is. Sajnos, az izraelita egyház segélyét nem emelhettük fel — a segély most 240,000 koronával van beállítva — hiszen egyszerre nem lehet mindenütt emelni a költségvetés tételeit. Különben is itt tekintettel voltam arra, hogy ezt a költségvetési tételt 1912-ben 100 százalékkal emeltük fel. Egyébként az a szándékom, hogy a jövő évi költségvetésben ezt a tételt 60,000 koronára felemeljük, ép ugy, mint a kisebb képesítésű lelkészek segélyét is, ami megkönnyíti majd a görög katholikus, a görög keleti és az izraelita lelkészeknek hivatásuk teljesítését. Mártonffy Márton t képviselőtársam szives volt felemlíteni az örmény vikariátus ügyét. Ezzel a kérdéssel szintén volt már alkalmam foglalkozni. Szintén szükségesnek tartom, hogy az a különös szép ritus, amelyet Erdélyben megőriztek és azok az emlékek, amelyekkel Erdély az örmény egyházhoz kapcsolódik, méltánylásban részesüljenek. Minthogy azonban összesen csak négy rendezett örmény katholikus egyházközség van, melyek egész lélekszáma 2084, ennélfogva a püspökség felállításáról nem lehet szó. Ezt különben képviselőtársam sem kérte. A vikariátus felállításába azért nem mehettem bele, mert ez ujabb költségeket kivánt volna, most pedig mindenképen' takarékoskodásra törekedtünk. A jíénzügyi helyzet javultával erről is gondoskodni óhajtok. Ha már most keresem azt, hogy melyik az a tétel, melynél a költségvetés leginkább emelkedett, tapasztalatra jutok, hogy költségvetésünk az utolsó tiz esztendő alatt leginkább emelkedett az elemi oktatásnál. Ha összeadom az elemi oktatásra kiadott összes tételeket, vagyis a felekezeti és állami népiskolákra, tanfelűgy el ősegekre, óvodákra és azok építésére kiadott összegeket, — kizárva természetesen a polgári iskolákat — akkor azt látom, hogy 1905-ben az elemi népoktatásra összesen fordítottunk 17 millió koronát, azaz az egész költségvetésnek 29%-át, mig 1914/l5-ben erre a czélra fordítunk 67 milliót, költségvetésnek 43%-át (Éljenzés.)
