Képviselőházi napló, 1910. XXIV. kötet • 1914. április 22–junius 18.

Ülésnapok - 1910-535

316 535. országos ülés Í91í május 5-én, kedden. időszak, mint annyi sok más kezdeményezést, amely eredményesnek Ígérkezett, ezt is elejtette és megakasztotta, pedig ezt nem is annyira az építkezésnek és a ministerium elhelyezésének szempontjából, mint inkább a hozzá kapcsolódó fontos képzőművészeti érdekek szempontjából igen kívánatosnak tartottam volna. Ezeket csak röviden voltam bátor előadni, hogy felhívjam a minister ur figyelmét arra, hogy ministeriumának épülete rossz, ezélszerütlen, az adminisztráczió érdekeinek meg nem felel, ellenben az uj ministerium palotájának financzirozása készen van, annuitása fel van véve a költségvetésbe. Fel akartam hívni figyelmét főleg azokra a nagy,. lényeges, nemzetművészeti szempontokra és a magyar építőművészet szempontjaira, amelyek összekapcsolhatók ennek a kérdésnek megoldásával. És ha sikerült a t. minister urnak és a t. háznak figyelmét pár pillanatnyi időre erre a kérdésre terelnem, feladatomnak, azt hiszem, eleget tettem. Magát a költségvetést a kormány és a minister ur iránti teljes bizalmamból kifolyólag a legnagyobb készséggel elfogadom. (Helyeslés.) Elnök: Szólásra következik? Almássy László jegyző: Gróf Bánffy Miklós! Gr. Bánffy Miklós: T. ház! (Halljuk!) Csak pár szóban és pár perezre kívánom a t. ház drága idejét igénybe venni. Nem szándékoztam felszólalni, a mai napon elhangzott és a Nemzeti Színház vezetését érintő kritikák azonban arra késztetnek, hogy néhány perezre igénybe vegyem nagybecsű figyelmüket. (Halljuk!) Szász Károly t. képviselőtársam beszédében engem oly hizelgőleg, oly elismerőleg, oly érdemen felül dicsért meg, (Helyeslés.) hogy ez bizonyos tekintetben feszélyez abban, hogy a Nemzeti Színházról mondott kritikájára elég erélylyel válaszoljuk. Azonban tárgyilagossága biztat arra, hogy válaszomat az én ^személyemre mondottaktól el fogja választani. O olyannyira megtisztelt engem, hogy az én irodalmi működésemmel kapcsolatban azt mondotta volt, hogy jobb volna ha ón a Nemzeti Színház vezetésétől visszalépnék, minthogy nem tartozom azon intendánsok közé, akik rossz és szamár darabokat irnak. Ebben némileg benne cseng az a kritika, amelyet József császár egy kérvényre irt, mikor egy Kemeter nevezetű hölgy verseket küldött be hozzá, s a császár ezt irta rá: »Liebe Frau Kemeter, machen's lieber Hemeter«. (Derültség.) Én egyelőre és ideiglenesen a színházak vezetésével vagyok megbízva és ennek konzekvencziáit természetesen hordozom. Felesleges is mondanom, hogy a jelenlegi direktor úrral teljes szolidaritásban és a színház vezetésének irányára nézve felelősségem tudatában járok el. Mielőtt az egyes kritikákra áttérnék, arról kell szólnom, hogy t. képviselőtársam a Nemzeti Színház drágaságát tette kritika tárgyává. Itt megjegyzem, hogy az olcsó előadások igenis el lettek törölve, ezzel szemben azonban az ifjúsági jegyek lettek behozva. Én azt hiszem, hogy az ifjúságnak, amelynek tudtommal nem tiílsok a pénze, érdeke az, hogy színházba járhasson. De hogy ugyanazon darabokat a rendes polgári társadalom olcsóbban kapja az egyik napon, mint a másik napon, ezt nem tartom védelmezhetőnek, mert nézetem szerint főleg az ifjúság hozzájutását kell biztosítani, ez pedig biztosítva van az ifjúsági jegyek által. T. képviselőtársam két főszempontot emelt ki, amelyekre kritikáját irányította. Az egyik az, hogy a Nemzeti Színház nem tiszteli hagyományainkat, a másik pedig a magyar nyelvnek a kérdése. A hagyományok tekintetében elsősorban és főleg a Bánk bánról tetszett szólani. Meghatottan hallgattam mélyen t. képviselőtársamat, meghatottan, látva, hogy az a mű 70 esztendő múlva is azután, hogy Íratott, milyen lelkes, milyen igaz bámulatot, milyen melegséget tud kiváltani és valóban nem hiába élt az az író, akinek annyi esztendő múlva és a divatoknak akkora változásával is még ilyen heves, ilyen lelkes, ilyen fiatalon küzdő hivei lehetnek. (Tetszés.) Engedjen meg azonban t. képviselőtársam, de a Bánk bánnal ugy vagyunk, hogy mindig csak a Bánk bánt czitálják, ha a mi történelmi drámai multunkkal foglalkoznak, mintha nem is volna egyéb a mi történelmi irodalmunkban, mint épen csak a Bánk bán. Bizonyos túlzással itt eszembe jut, hogy az idegenek szemében Magyarországon nincsen egyéb, mint paprikás, gulyás, csárdás és fogas. És amint az idegenek nálunk csak fogast és csárdást látnak, ugy vagyunk mi a múlt irodalommal, mint hogyha itt csakis a Bánk bán volna, mint hogyha nem is volna semmi egyéb feladatunk, mint csupán a Bánk bánt ismerni. Azt hiszem, a Nemzeti Szinház megfelelt hivatásának, legalább bizonyos tekintetben, akkor, amikor kihozta a »Kegyencz«-et, amelyet igenigen sok év óta nem ismertek nálunk, kihozott a történelmi cziklusokban nagyon sok magyar darabot, kihozta a Szigligeti-jubileumkor a Szigligeti-darabokat. De mindent egyszerre igen nehéz megcsinálni. Amikor a színházak élére kerültem — annak két éve — mindjárt felmerült az uj Nemzeti Szinház építésének kérdése és terve, amely a mélyen tisztelt kultuszminister urnak és elődjének égisze alatt tényleg a megoldáshoz közeledett ós most már a megoldás stádiumában van. A Bánk bán reprizét mi már az uj színházban tervezzük, technikai okokból, amelyeknek részleteibe nem kívánok belemenni. A Bánk bánnal kapcsolatban t. képviselőtársam a daraboknak egész szeriesét idézte, amelyeket mind kivárnia adatni, azok helyett a modern darabok helyett, amelyeket jelenleg adunk még mellékesen. Amikor az egész nomenklatúrát elmondotta, nekem az volt a be-