Képviselőházi napló, 1910. XXIV. kötet • 1914. április 22–junius 18.
Ülésnapok - 1910-535
306 53t>. országos ülés 192't május 5+én, kedden. sokról, mert amig itt Bánk bánt nem adja s amig Kisfaludy Károlytól még a régi kegyeletes estéket is sajnálja és Szigligeti Edét is elli anyagólja, addig a stradtfordi kirándulást könynyelmü és nevetséges kalandnál egyébnek nem minősíthetem. (Helyeslés.) Azzal a kifogással jön talán a Nemzeti Színház, hogy nincs megfelelő személyzete Bánk bán előadásához ? Ez sem áll. A Nemzeti Színházban igenis ma is van olyan személyzet, hogy tisztességesen előadhatná Bánk bánt; van olyan Gertrudiszunk, aminő színésznő még mindig nincs messze földön. (Ugy van! Felkiáltások: Ki az?) Farkas Pái: Jászai Mari! Szász Károly; Igenis megmondom a nevét .Jászai Mari. Jászai Mari Gertrudis szerepében olyan alakitást nyújt, hogy nincs az a színházba járó közönség és nincs az a magyar lélek, amely meg ne rendülne, amidőn szavát hallja e színésznőnek. De Bánk bán szerepére is van alkalmas színészünk a Nemzeti Színházban, annak kissé talán nagyon is lobogó temperamentumu tragikus hősében, vagy abban a legtöbb oldalú jellemszínészben, aki a vidéken már adta is Bánk bánt és tudtommal épen most tanulmányozza is ezt a szerepet és nagyon tisztességes Bánk bán tudna lenni. (Felkiáltások: Ki az!) Gál Gyula. (Mozgás.) Ismétlem, a vidéken már adta és igen igen jól adhatná itt is. En csak szóvá akartam tenni röviden az esetleges kifogásokat. Szóval kétségtelen, hogy Bánk bánt adni kell és itt igazán néhai báró Podmaniczky Frigyes mondása jut az eszembe, aki Shakespeare-re vonatkozólag mondotta azt, hogy »Shakespearet vagy jól kell adni, vagy sehogy, de adni kell«. Igenis, Bánk bánt is jól kell adni, vagy sehogy, de adni mindenesetre kell. De menjünk tovább, t. ház. Kisfaludy Károlyt emiitettem, a magyar vígjáték atyját. Eltekintve minden irodalomtörténeti jelentőségtől és érdemektől, van Kisfaludy Károlynak négy-öt olyan darabja, amelyen a mai magyar közönség is — nagyon természetes, hogy a magyar közönségnek talán nem minden rétegére gondolok, de hála Istennek, van még a magyar közönségnek olyan rétege is, amely Kisfaludy Károly jóizü vígjátékain akár a Csalódásokon, akár a Pártütőkön, akár a Kérőkön, akár a, Betegeken, — amely darabokat nagyon elhanyagolja a Nemzeti Színház — a legutóbb említettet talán 70 esztendő óta sem adta — igen jól mulatna. Ezeket a darabokat műsoron kell tartani, t. képviselőház. Nem elég minden három esztendőben egy Kisfaludy-estét csinálni. Azelőtt legalább minden február 6-án volt Kisfaludyeste, de az idén még az t sem volt; ez t. i. a Kisfaludy születésnapja. Es midőn én megkérdem attól a fiatalságtól, amelyet a budapesti középiskolák évről-évre nagy tömegekben öntenek ki magukból és amely az irodalomtörténelemben tanulta és olvasta ezeket a dolgokat, hogy »Edes barátom, látta-e már ezeket a darabokat ?« akkor erre az a fiatal ember azzal kénytelen felelni, hogy nem láthatta, mert hiszen nem adják. így nem lehet közönséget és ifjúságot nevelni ! Kisfaludy Károlynak ezt a két-három darabját évről-évre mint műsordarabot vasárnap délutánonként, ifjúsági előadásban, olcsó helyárakkal adni kell. Talán nem fogja a publikum olyan sürün látogatni, mint a franczia darabokat, de előadásával a nemzeti becsület kötelességét kell teljesítenünk. Másrészről a Nemzeti Színháznak nem szabad a divat után mennie, A Nemzeti Színház csináljon divatot; a Nemzeti Színház neveljen magának közönséget. Nehéz, de fontos feladatra mutattam reá ezekben a vonásokban, t. ház. Egy-két-három év alatt nem fogják ezt elérhetni. De igenis, ha évtizedeken keresztül tervszerűen fejleszti a Nemzeti Szinház a maga műsorát, a nemzeti irodalom és a nemzeti irodalomtörténet érdeke szempontjából, akkor igenis nevelhet magának megfelelő közönséget. (Helyeslés.) Vagy ott van Vörösmarty Mihály. Készséggel elismerem, Vörösmarty a maga grandiózus költői pályáján művelvén a költészet minden faját: az ejiikát, a lírát ós a drámát, talán nem a drámában alkotta a maga legtökéletesebb munkáit. De ne felejtsük el, hogy a mai magyar költői nyelv megalapítója, az a Vörösmarty Mihály, kinek lantján olyan szívhez szóló édes bübájjal, olyan szépen, olyan lendülettel és olyan erővel szólaltak meg a magyar verssorok, mint előtte, s talán utána is senkién: az a Vörösmarty, ha talán nem is legelsőrangu hivatottsággal, de elsőrangú kedvvel és beesvágygyal művelte a drámát ós ezen a téren is nagyon szép dolgokat alkotott. Ott van »Marót bán«. Mindenesetre t. képviselőtársam is, gróf Bánffy Miklós, teljesen igazat fog nekem adni abban, hogy Marót bán a maga tragikai felfogásával és igazán elragadó költői nyelvével olyan alkotás, amelynek a Nemzeti Szinház műsoráról egy esztendőben sem volna szabad hiányoznia. Ott van »Csongor és Tünde«. Beőthy Zsolt annyi igazsággal és oly szépen állapította meg, hogy ez a darab a magyar költői nyelv legszebb diadala. Hát ne nyissuk meg a Nemzeti Szinház kapiuját, a Nemzeti Színház színpadját a magyar költői nyelv legszebb diadala előtt ? Hiszen az igen t, kormánybiztos ur, t. képviselőtársam, akinek roppant irodalmi érzéke van, bizonyára, ha becsvágyát helyezi abba, hogy kellő muzsikával, kellő díszletekkel, fényes jelmezekkel színre hozza a »Csongort ós Tündét«, merem állítani, hogy pénztári szempontból is első dolgot fog művelni. Amint a Szentivánéji Almot igen szépen és helyesen felújította a Nemzeti Szinház — gondolom, már az is igen t. barátom kormánybiztosságának idejére esett — és óriási sikert aratott, ugy a Csongor és Tündével is, amely
