Képviselőházi napló, 1910. XXIV. kötet • 1914. április 22–junius 18.
Ülésnapok - 1910-535
533. országos ülés 191 4 május 5-én, kedden. áol Már azokban az iskolákban is, amelyekben a tanítás a tanuló anyanyal vén folyik, mint pl. a szász népiskolákban, mondom, már ezekben az intézetekben is észrevehető a népiskolai törvény hátrányos befolyása. Ha beti 30 óra közül 14 óra magyar nyelvgyakorlatra esik, akkor ennek a ténynek következménye csakis az, hogy a tanuló, anélkül hogy magyarul folyékonyan beszélni megtanulna, sem anyanyelvén, sem más tantárgyakban nem ér el kivánatos eredményt. Még rosszabb az eredmény az úgynevezett kétnyelvű iskolákban. A kétnyelvűségnek igen nagy hátrányai vannak. Egy német szakember, aki behatóan foglalkozott ezzel a kérdéssel, egyenesen azt mondja, hogy : >>Ein Volk zweisprachig machen, heisst einfach : den geistigen Brotkorb ihm höher hängen.« A kétnyelvűség hátrányai különösen a következők : sok idő és erő elvesztése, a nyelvérzék gyengülése, Ízléstelen nyelvkeverék, a kifejezések bizonytalansága, a szókincs szegénysége, végül az ugyanazon a nyelven beszélőkkel, azaz a nép nagy többségével való közösség lassú szétszakadása, ugy hogy az embereknél bizonyos kozmopolitikai frázisok és nemzetközi gondolkozásmódok találnak jó talajra. Azok a szegény emberek, akik egyáltalán nem élveznek anyanyelvi oktatást, természetesen még fokozottabb mértékben tapasztalják az iskola pótolhatatlan hiányait. A kultúra visszafejlődése után rövid időn belül a gazdasági hanyatlás is bekövetkezik és igy az állam lesz az, amely elhibázott iskolai politikájának költségeit megfizeti. Nem szándékozom hosszasabban foglalkozni ezzel a kérdéssel, mert aki éber szemmel látja a viszonyokat, úgyis tudja, hogy alig van kérdés, amely nagyobb fontossággal birna ebben az országban, mint épen az anyanyelvi oktatás kérdése. Kijelentem, hogy mindig hazafias kötelességemnek fogom tekinteni ezekre a dolgokra rámutatni, amig helyet foglalok ebben a házban. En azonban elsősorban az én német népem érdekében teszem ezt, amely a mostani szomorú iskolai viszonyok alatt nagyon szenved és amelynek e haza körül szerzett érdemei talán mégis megérdemelnék, hogy bajaival foglalkozzanak s azok orvoslására törekedjenek. Nehéz és komoly időket élünk most ebben az országban, mindenki, aki azt kivánja, — és én mint német ember első sorban kívánom — hogy ez a birodalom az ősi erővel maradjon meg a jövőben is teljes erejével, egész szívvel és lélekkel fogja kivenni részét a nagy és fontos munkából, amely a belpolitikai nehézségek legyőzésére irányul. És mindnyájan tudjuk, t. ház, hogy e nehézségek elsősorban a nemzetiségi kérdésben rejlenek és tudjuk továbbá azt is, hog3^ e kérdésnek fősulypontja az iskola, a kultúra terén van. Teremtsük meg tehát a nyelvi szabadságot az iskolában és a kultúra országában és bizonyos vagyok abban, hogy ezáltal egyszersmind e hazának jövőjét és nyugodt fejlődését biztosítjuk. Lehetetlen, t. ház, e nagy és fontos munkát rendeletekkel, szeparatisztikus béketárgyalásokkal bevégezni és megoldani, csakis komoly törvényhozói munkával és megfelelő törvények életbeléptetésével lehet ezt megtenni. Ha a t. közoktatásügyi minister ur emiek a reménynek akar megfelelni, akkor elfogadom és pedig nagyon szívesen fogadom el a költségvetést. (Helyeslés.) Elnök : Szólásra következik ? Vermes Zoltán jegyző: Szász Károly ! Szász Károly: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Mielőtt beszédem tulajdonképeni tárgyára térnék, méltóztassék megengedni, hogy néhány rövid szóval utaljak előttem szólt t. barátom és képviselőtársam, gróf Lázár István fejtegetéseire, mert szinte szükségét érzem annak, hogy az ő általa tárgyalt, igen nagyfontosságú és nagyjelentőségű kérdésben kálvinista oldalról is történjók itt a házban — az ö felszólalása után — hozzájárulás. Mert az erdélyi kepekérdésről, amelyet az erdélyi katholikus magyarság oly égető seb gyanánt érez, elmondhatom, hogy e seb veszedelme az erdélyi reformátusságnak is. En, t. ház, magam már elszármaztam ugyan Erdélyből, de büszke önérzettel gondolok arra, hogy szerény családfám is ott nőtt a székely havasoknak oldalán, ott, ahol a szegény jóravaló székely nép, a székely reformátusság küzd és roskad a kepe terhe alatt. Méltóztassék tehát megengedni, t. ház, hogy teljes szívvel, magyar lelkem egész melegével hozzájáruljak azokhoz a fejtegetésekhez, amelyek grőf Lázár István t. képviselőtársam beszédjéből kicsendültek, és hogy ezt az égetően fontos és nehéz kérdést a t. kultuszminister ur szíves jóindulatába én is a legmelegebben ajánljam. (Elénk helyeslés.) Igen t. képviselőház! Mai felszólalásom tárgyául én ama sok nagyfontosságú kérdés közül, amelyek a vallás- és közoktatásügyi tárcza költségvetésével és igy a magyar közmivelődés ügyével kapcsolatosak, egy részletkérdést kívánok kiragadni és azt kívánom lehető rövidséggel tárgyalni. (Halljuk! Halljuk!) A budapesti Nemzeti Színházzal kívánok foglalkozni, e színház hivatásával és feladataival, e feladatok megoldására irányuló tevékenységével, az e tevékenység folyamán mutatkozó különböző eredményekkel és hiányokkal. Teszem ezt annál inkább és annál nyomatékosabban, mert a jelen költségvetési vita során, épen a mai napon, Pékár Gyula t. barátom és képviselőtársam szintén szóba hozta, bárcsak futólag, a budapesti Nemzeti Színház kérdését. 0 röviden említette, én részletesebben kívánok vele foglalkozni. 0 inkább a fényoldalakra vetette tekintetét, én az érem másik oldalát nézem és a különböző hátrányokat akarom a maguk igazi mivolta és jelentősége szerint kiemelni. O a Nemzeti Színháznak inkább a klasszikus műsorára vonatkozó tevékenységét fejtegette és emelte ki a tagadhatatlan érdemeket, amelyek e tekintetben a színház vezetőségének javára írandók: én inkább a színház másik, nézetem
