Képviselőházi napló, 1910. XXIV. kötet • 1914. április 22–junius 18.

Ülésnapok - 1910-534

534. országos ülés 1914 május 2-án, szombaton. 281 zán a magyarnak csak liozzá kellene nyúlnia, hogy olyan eszközhöz jusson általa, amelylyel exportálhatja Keletre hegemóniáját és fényét. Ehelyett futkos Angliába és ábrándozik franezia nyelven. Nem kicsinylem le én az angol vagy a franczia nyelv fontosságát, de az induktív, a

r természetes fejlődés mégis csak ez. Épen azért a középiskolákban feltétlenül be kellene hozni az országos nyelveket, mint kötelező tantárgyakat, akár kisorosz, akár román, akár tót, vagy német. Mert esetleg megtörténhetik magukkal a fajmagyarokkal az, — s ezt mint jó tanácsot saját praktikus érdekében adom minden magyarnak, — ami megesett Ausztriában a németekkel. Ott is a németek abból a germán gőgből kifolyólag bizonyos tekintetben lebecsülték a csehet és nem tanultak csehül. A csehek ellenben voltak olyan szemesek, hogy megtanultak németül, és mivel természetesen igen sok helyen mindkét nyelvre, a németre és a csehre volt szükség, ós a németet nem lehetett alkalmazni, inert nem tudott csehül, ezért elfoglaltak minden helyet a csehek. Most vették észre a németek, hogy csehül kellett volna tanulniok, és most hozzák be a csehet, mint kötelező tantárgyat a deutsch-national iskolákba és követelik Eger vidékén, hogy igenis nekik csehül kell tanulni. Igaz, hogy kicsit elkéstek, de legalább mégis megtanulnak csehül, bármenynyire lebecsülték a cseheket. Kernelem és hiszem, hogy az a készülő rendelet, amelyről szó van, magában foglalja majd azt, hogy kötelező tantárgy legyen minden hazai nyelv. Mert nevezzük azokat hazai nyelveknek és ne idegen nyelvnek, ne tegyük azt, hogy az állampolgáraink nagy tömegét mi magunk idegenekké deklaráljuk. Ha ők elhiszik, hogy idegenek ebben az országban, akkor idegen móres, idegen tempók és idegen vágyak és törekvések szerint fognak igazodni. Nevezzük csak ugy, hogy minden »hazai nyolv«. Legyen államnyelv a magyar, de a többi hazai nyelv vidékenként saját körzetében megfelelő tisztes helyet foglaljon el a közéjnntézetekben és általában, a tanításban is. Én óva intem és kérem a t. minister urat, hogy ne fakultative hozza be ezt a nyelvtanulást. Tudnia kell ugyanis mindenkinek az országban, hogy — sajnos, hogy igy van nálunk — az a morhus hungaricus nemzetiségi különbség nélkül jellemez bennünket. Ez a mi közös jellemvonásunk, mert legyen valaki akár fajmagyar, akár tót, akár német, mindegyikben megvan az morbus hungaricus, hogy nem szeret tanulni, nem szeret megfelelően dolgozni, kissé kíméli magát, többet szeret mulatni, szeret uraskodni, azt mondván, hogy »uri emberek vagyunk*. Ez a lustaság-szeretet, ez az irtózás a tanulástól oda fog vezetni, hogy ugyan kérem hány diák fog tanulni abból a józan meggyőződésből, hogy arra a nyelvre neki szüksége van? Azt fogják mondani, hogy csak nem fogok KÉrVH. NAPLÓ 1910 1915. XXIV. KÖTET. tótul tanulni, hogy olyan nyelven beszéljek, mint drótos vagy ablakos tót, ilyen buta beszéd nem kell nekem! Ez ugyan gyermekes beszéd és nyilvánvaló, hogy e gyerekes frázisokkal csak azt árulják el, hogy örülnek, ha nem kell valamit megtanulniuk. De hát iskoláinknak ezt a különös szellemét, amely sajnosán megvan, de amely másutt sehol a világon nem tapasztalható ilyen mértékben, figyelembe kell venni. Az a rendelet ugyanis elsősorban ebből az okból illuzórius lesz. De van egy másik fontos oka is annak, hogy ez a rendelet illuzórius lesz: ha fakultative fogja elrendelni a minister ur. Miért? És itt újra vagyok bátor — nem denuncziálni, csak figyelmeztetni a t. minister urat és a t. házat azokra a kis csábosokra, ott lenn, azokra a kis zsarnokokra, a zsarnok tanítókra és tanárokra, akik ugy beszélnek, hogy »a ministerek hazaárulók, a románokkal paktálnak, a kormány igy meg ugy«, szóval ilyen frazeológiával dolgoznak sokan, akik kerülik a munkát, akiknek nem akarózik tanítani és azt mondják, hogy »még tótul is tanítsak, még ezt a nyelvet is tanítsam ?« és szépen kibújnak a dolog elől, a hazafias frázis paripáján kinyargalnak a kötelességből és arra vigyáznak, hogy ne legyen senki, aki jelentkezik arra, hogy tanulni akar valamilyen nemzetiségi nyelvet, mert igy kevesebb dolguk lesz. De nemcsak a lustasági szellem szempontjából, hanem igen sokszor a komoly és őszinte soviniszta meggyőződés / szempontjából is illuzórius lesz ez a rendelet. En tisztelem mindenkinek a felfogását, és ha esetleg az is a meggyőződésem, hogy valamely nemzet hivatása nem lehet az, hogy másokat felfaljon vagy kiirtson, megmagyarositson, vagy elnémetesitsen. . . (Mozgás a középen.) Kérem, örülök, hogy egyszer kibeszélhetem magamat; (Derültség.) tegnap is a kabátomat ránczigálták, hogy hagyjam már abba. (Derültség.) Elnök (csenget) : Csendet kérek. Juriga Nándor: Már negyedszer vagy ötödször járok igy a parlamentben. (Derültség.) A harmadik momentum — a tanuló és a tanító részéről tapasztalható lustasági momentum mellett — mondom, a tiszteletet érdemlő soviniszta-meggyőződés. Mert én el tudok képzelni egy becsületes sovinisztát, aki sem lehűtésből, sem hazafias svindliből, hanem igaz meggyőződésből gondolja azt, hogy a magyar csak ugy lesz nagy, ha a többi nemzetiséget megeszi, abszorbeálja. Tisztelem, becsülöm ezt a meggyőződést, de ez a rendelet nem azt .a szellemet akarja szolgálni.Ebből a túlhajtott sovinizmusból ugyanis megint csak terrorizálják a gyermekeket, mondván, hogy: »majd adok én neked, te belőled is olyan pánszláv nő ki, mint Juriga.« (Derültség.) Az élet ilyen, az élet praktikája ez. Tudom én ezt a magam esetéből kifolyólag; hiszen a professzorom leszidott, mikor a VII. gimná30