Képviselőházi napló, 1910. XXIV. kötet • 1914. április 22–junius 18.

Ülésnapok - 1910-534

266 53í. országos ülés 191í május 2-án, szombaton. szertartású katholikusok rítusát ellenőrizze, és, akinek kötelességévé tétetnék, hogy az örmény papság sucerescentiáját nevelje. Mert -az a furcsa helyzet áll fenn, hogy, mert örmény papot csak örmény püspök szentelhet fel, a mi klerikálisainkat el kell küldeni Leiabergbe. Im-e; az~ erdélyi örmény papok az erdélyi püspök fenhatósága alá tartoznak, de ő nem szentelheti fel őket, hanem kénytelenek kimenni Ausztriába és keresni örmény érseket, hogy az szentelje fel őket. Nem akarják ők — ezen úgysem lehet segíteni — visszaállítani Magyarországon a nagy Arméniát, mely a XIV. században Nagy Leo király idejében már megdőlt. Szeretném, ha Károlyi gróf tanulmányozná, hogy mit tettek az oroszok azzal a húsz millió örménynyel, azzal a nemzettel, amelyiknek már 2000 évvel ezelőtt nagy kultúrája volt, amely testvérnemzete volt a magyarnak, hiszen a bevándorlás idejében, mikor a magyarok bejöttek, sok ezer örménycsalád jött be velük. Én azon nagy bizalomnál fogva, melylyel a kultuszminister ur iránt viseltetem és tudva azt, hogy j>áratlan energiájával, nagy tudásával, erős egyéniségével azokból a bírálatokból, amelyeket én és az utánam jövők elmondunk, az igazán értékeseknek látszókat fel fogja használni, teljes bizalommal megszavazom a költségvetést és kívánom, hogy ez a költségvetés tényleg hozzájáruljon a magyar kultúra emeléséhez. (Elénk helyeslés és éljenzés. A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Ki a következő szónok? Szinyei-Merse Félix jegyző: Farkas Pál! Farkas Pál: T. ház! Az anyag, mely a közoktatási tárczának komplexumát kiteszi, a magyar kultúrának egész anyaga, és éppen ezért vajmi nehéz egy rövid felszólalás keretében ezen az egész anyagon végigtallózni, az egyes kérdéseket kiszakítva néhány szóval megvilágítani, és azután megint egy következő kérdésre átsiklani. Éppen azért felszólalásomnak tulajdonképeni tárgyává csak egy-két kérdést fogok tenni, melyeket a magyar közoktatásügy és a magyar kultúra legfontosabb jelen problémáinak tartok és azon leszek, hogy azokról, amennyiben a rövid idő megengedi, valamivel bővebben nyilatkozni . (Halljuk! Halljuk!) Mielőtt ezt megtenném, méltóztassanak megengedni, hogy Mártonffy t. képviselőtársam beszédéből két jiontra tegyek megjegyzést. (Halljuk ! Halljuk.') Az egyik az, hogy őszinte örömmel hallottam szavait, melyeket a helyettes tanárok érdekében mondott. T. ház! Én tisztában vagyok azzal, hogy tanárok érdekében beszélni, tanárok javára szólni, tanárok jelentőségét kiemelni nem népszerű téma és feladat. A társadalomban — ez teljesen biztos — sajátságos animozitás van ebben a kérdésben, melyet én ezen házban már más közoktatási tárczáknak tárgyalásánál tapasztaltam. A társadalomnak egy nagy része előtt a tanári kar az utolsó esztendőkben ugy jelentkezik, mint a folytonosan követelődző, folytonosan anyagi érdekeit hajszoló testület, melylyel szemben igen sok közéleti faktor állandó és jogosulatlan animozitással viseltetik. (Igaz! Ugy van!) En nem akarok ezen a helyen most hosszas panaegirist tartani a tanárok mellett, nem is szeretem a nagy jelzőket, és nem szeretem, mikor a parlamenti beszédekben akár ministerekkel, akár testületekkel, akár egyes termelési ágakkal szemben ezen bizonyos nagy jelzők használtatnak, melyeknek vagy bizantinisztikus vagy kortes jellege van. De kötelességemnek tartom konstatálni, hogy aki a magyar kultúrának munkájában esztendők óta részt vesz, aki ezen tanári kar működését ismeri és hivatását nem a hetenként megtartott óráknak száma és a hetenkénti anyagnak tankönyvekben foglalt lapszámszerü mértéke szerint ítéli meg, hanem aki azt a munkát nézi, melylyel a tanári kar itt a fővárosban, de még sokkal inkább a vidéken, épen a perifériákon a magyar kultúrának mindenféle tevékenységében részt vesz, aki tudja, hogy az a tanár a szabadoktatásnak, a társadalmi munkának, a társadalmi oktatásnak mindenféle munkájában a vezető szerepet játsza és elvégzi az egészet éhbérekért . . . Juriga Nándor: Éhbérért? Farkas Pál: Az éhbér kifejezést, bocsánatot kérek, nem az állami dotáczióra érteni, hanem arra, amit kap társadalmi és szabadoktatási és közoktatási szabad munkájáért, amit kap liceális és egyéb tevékenységért, értem azokat a 10 meg 20 koronákat melyekkel roppant nagyra vannak akkor, mikor ugy-e bankigazgatóknak tantiémjei vagy prezenezmárkái egyetlen ülésre kiteszik azt az egész összeget, melyet ő éveken keresztül egy nagy anyagnak tanítása és előadása után kap. (Igaz ! Ügy van!) Engem radikális nézetekkel igazán vádolni nem lehet és ha t. képviselőtársaim azt a fáradságot veszik maguknak, hogy radikális lapokban olvassák azt a meleg szeretetet,mely velem szemben néha-néha megnyilatkozik, akkor biztosithatom, hogy engem radikális izgatónak vagy propagandacsinálónak nem fognak tartani. De igenis, a tanári karral szemben kötelességet vélek teljesíteni, amikor rámutatok arra, hogy az az egész nagy szellemi munka, amelyet ők mindenféle téren végeznek, a jelenlegi államháztartási kereteken belől nincsen annyira dotálva, amennyire az lehetséges. És ha megvan bennük a hajlandóság, hogy dotácziójukat emeljék, ha van bennük igyekezet, hogy a maguk anyagi helyzetén javítsanak, ezt nem lehet ugy felfogni, mint egy túlságosan követelődző anarchisztikus és szoczialisztikus mozgalmat, hanem fel kell fogni mint a magyar társadalom ezen faktorainak jogos mozgalmát,