Képviselőházi napló, 1910. XXIV. kötet • 1914. április 22–junius 18.

Ülésnapok - 1910-534

254 5^4. országos ülés 1Ö1Í május 2-án, szombaton. nom azt, amit Seneca mond: »Non faciunt bonos ista, sed doctos — t. i. a túlságos ismeretekkel való tömés — sed nos in supervacum difíundimus, quem-admodum omnium rerum, sic litterarum quoque intemperantia laboramus; non vitae sed scholae discimus.« Tehát Seneca is arról panaszkodik, hogy az ő korának pedagógusai mindenféle rendszertelen ismeretekkel töltik meg a gyermek fejét és azt mondja, hogy ezek nem jóvá, nem bölcscsé teszik az embert, hanem legfeljebb tanulttá és hozzáteszi mintegy panaszként, hogy ebben a tekintetben tultengésben szenvedünk és eredménye, hogy nem az életnek tanulunk, hanem az iskolának. I Igen, t. képviselőház, tényleg ezekből az ezer éves törekvésekből látjuk azt, hogy a pedagógia legnagyobb feladatának kell lennie annak, hogy ne csak ismereteket adjon a gyermeknek, hanem a gyermekeket, a felnevekedő ifjakat tanítsa meg arra, hogyan használhatják fel legjobban az ismereteket nemcsak önmaguk javára, hanem a társadalom, az állam, a haza javára. Ez tehát méltányos törekvés, ezt honorálni kell, amidőn manapság annyira halljuk mindenfelől a panaszt, hogy »hja, kérem, túlzsúfoltság van, ettől a

r túlterheltségtől mentsük meg az ifjúságot!« Én a túlterheltségnek az okát először is a rendszertelenségben találom, az anyagnak minden rendszer nélkül való összegyűjtésében, összehordásában. És másik oka is van a túlterheltségnek, az t. i., hogy aránylag nagyon sok a tanítvány^ a tanítókkal és tanárokkal összehasonlítva. Én nem tartozom azok közé, akik azt kívánják, hogy ne is legyen tanulás, hogy az egész iskolázás csak olyan játék, olyan sjjortszerü dolog legyen. Nem, én az ismeretszerzést, a nevelést magát komolyabb dolognak tartom, én azt vélem, hogy igenis, a tanulásnál, az önművelődésnél is van munka, kell, hogy legyen munka: Dii laboribus omnia vendunt, a munka fejében adnak az istenek mindent, ahol munka nincs, ott eredmény sincs, ahol munka nincs, ott lehet egy vadon, lehet dus buja növényzet, de nincs termés. Igenis, munkának kell lennie az iskolában, de az a munka legyen egy kedves munka, olyan munka, amelynek terheit nem érezzük, mert tényleg van ilyen munka is Méltóztatnak kérdezni: mi teszi a munkát kedveltté ? Az, ha azt quasi érdeklődéssel, nemes ambiczióból végezzük. Nézzék csak t. képviselőház azt a regattistát, aki egy nyári meleg délután végigevez mérföldeken keresztül a Dunán. Azt hiszem, ő egy délután nagyobb munkát végez, nagyobb fizikai energiát fogyaszt, mint egy napszámos két-három nap alatt vagy egy kőmives pipaszó mellett akár egy egész héten át, de azért ő nem érzi a fáradságot, s ha van is testi fáradsága, az az érzés, hogy ő most itt egy nemes dolgot végzett, edzette magát, Isten szabad ege alatt volt, egy hétig tartó szellemi foglalkozás után fizikumának fejlesztésére is tett valamit, olyan örömmel tölti őt el, hogy azt a munkát, annak a munkának a terhét nem érzi, azt a munkát édesnek és kedvesnek találja. (Tetszés). Annak a munkának is, amely az iskolában folyik, ilyennek kell lennie, a fődolog legyen az, hogy a gyermeknek, az ifjúnak érdeklődését a tárgy iránt felkeltsük, hogy ő belássa, hogy ezek az ismeretek először fejlesztőleg hatnak az ő tehetségeire, de hogy azok egyszersmind az ő aktivitását, tevékenységét az életben is fejlesztik, és nem utolsó dolog az sem, ha egyszersmind azt is megmutatjuk neki, hogy ebből neki haszna van. Nem tartom ugyan az ismereteket, a nevelést egyszerűen csak business dolgának, olyannak, amelyet aszerint értékelünk csak, hogy vájjon abból valamikor mennyi jövedelemre tehetünk szert. De hát az emberi motívumok közé tartozik az is, hogyha annak belátását növeljük, hogy a tudás mindig haszonnal jár, még pedig nemcsak lelki, hanem gazdasági haszonnal is. Természetes, hogy a tudásnak e szerint is kell alkalmazva lennie. Az öreg Sokrates már harmadfélezer évvel azelőtt azt mondotta, hogy a paideai — így nevezték a görögök — vagyis a művelődés olyan, mint egy ünnepélyes diszmenet, ahol az embernek szeme és füle különböző szép és kedves dolgokban gyönyörködik. Egy zenével kisért diszfelvonulás volt az ő szemei előtt, amely diszfelvonulás mindenesetre csak akkor szép, ha rendben történik, s a zene is csak akkor szép, ha harmóniát alkot és nem macskazenét. S azt mondja ismét, hogy olyan a műveltség, mint egy termőföld, amelyet a munkás megművel, de ahol vigyáz arra is, hogy barázdák és mesgyék legyenek, és hogy a mindenféle növény és fa ne nőjjön egyik a másikba, hogy egyik a másikat mintegy agyonzúzza, agyonnyomja. Azt mondhatnám, hogy különös, de nemcsak a középiskolai, hanem az elemi iskolai oktatásunknál is van ilyen bizonyos túltengés, bizonyos ^ssze-visszaság, ugy hogy az egyik ismeretkör a másikat mintegy agyonnyomja. S e tekintetben én példának okáért sokkal többre becsülöm a praktikus Angliának és Amerikának oktatási és nevelési módszerét, hol nem túlságos sok mindenfélével tömik agyon azt a fejlődő agyat, hanem mindenekelőtt megtanítják arra, hogy tudjon tanulni, hogy legyen nyilt szeme a természetben és nyilt szelleme a gondolkodásban. (Helyeslés.) Bizonyos konzervativizmus nyilatkozik meg náluk, de egy olyan konzervativizmus, mely tud haladni és biztosan megy előre, mely egy szellemi tőkét ad annak az ifjúnak s amelynek eredménye az, hogy az az ifjú nem gondol olyan bizonyos kellemetlen érzésekkel azokra az időkre, melyeket az iskola padjain töltött, hanem inkább örömmel, inkább egy uj energiát lát onnan lelkében feltámadni