Képviselőházi napló, 1910. XXIV. kötet • 1914. április 22–junius 18.
Ülésnapok - 1910-534
o3í. országos ülés 1914 május 2-án, szombaton. m és feléledni, mely előtte egy nagy kincsesházat, a művelődésnek mindenféle ágát megnyitja. T. képviselőház! Azt látjuk, hogy a mai korban kétféle iskola van, mely a középiskolai reformnál akar főleg érvényesülni, az egyik talán az ultra-konzervativ, a másik pedig a radikális. Az egyik nagyon szűkös előre való lépést kivan csak megengedni, a másik pedig eddigi középiskolai oktatásunknak egyik részét, mint szükségtelen ballasztott ki akarja dobni. Ennek az utóbbi irányzatnak, az u. n. természettudományi irányzatnak a német Ostwald mintegy a szellemi vezére, aki lekicsinylőleg beszél minden nyelvi oktatásról, akár régi, akár modern nyelv legyen az, az neki mintegy felesleges dolog, és aki mást nem ismer, mint csak a természettudományoknak oktatását. Kétségkivül én sem zárkózom el a természettudományi oktatásnak nagy fontosságától a mai időben. De méltóztassanak megengedni, hogy konstatáljam azt, hogy a természettudományi oktatás rossz módszer mellett épen olyan lélekölő lehet, mint amilyen, sajnos, sokszor a gramatikai oktatás. Ha visszagondolok az ásványtanra, amint azt annak idején tanultuk, hol »törése fagyos, sima, szine sárga, kék-fekete, az egész szivárvány« — ezekben merült ki az az egész adathalmaz, amivel teletömték a fejünket, ugy hogy abból valóságos konfúzió támadt. Csak az volt a szerencse, hogy a tanárunk olyan volt, hogyha egy kérdést adott a kősóról vagy aranyról, mindent rá lehetett fogni a másikra is. Ezzel én csak azt akartam konstatálni, hogyha a természettudományi oktatás csak a külsőségekre szorítkozik, az is lélekölő dolog lehet. Hiszen a természettudományi oktatás, maga az ásványtan mennyi érdekfeszítő dolgot tár az ifjú elé, mennyivel tágulna a látóköre, ha más szemjjontból fogjuk fel, és mintegy a föld mélyében régen, százezer, vagy millió év előtt eltűnt korszakot állítjuk ismét szeme elé. Igen, életet lehet beletenni mindenhova és életet kell is belevinni, ha azt akarjuk, hogy sikeres, foganatos legyen az oktatás, (Ugy van ! ) és hogy az haszonnal is járjon. Igen, legyen fejlettebb a természettudományi oktatás, mint volt 25—30 évvel ezelőtt, — ezt is konczedálom —, tanulja meg az ifjú látni, megfigyelni a természetet és lássa meg belőle, hogy itt semmi sem nagy, hogy a nagy természetben a millió kilóméteres távolságok is lehetnek kicsinyek és hogy itt semmi sem parányi, hogy itt a századmilliméterek is lehetnek óriási dolgok. Nagyon téves és hibás dolog azonban a természettudományokat az ideális kultúrával szembehelyezni és a természettudományok kedvéért a nyelvtudományt lekicsinyelni. A nyelv ismerete ugyanis nagyon fontos, hiszen ez a logikának és a pszichológiának mintegy alapja. A nyelvben magában bámulatos logika van, melyet csak azért nem veszünk észre, mert mindennap használjuk. Legyen szabad e tekintetben egy szociáldemokratára hivatkoznom. Bécsben az 1907. évben tartott középiskolai reform ankétjén a nálunk is ismert Pernerstorffer szocziáldemokrata képviselő a humanisztikus oktatásra nézve a következő nagyon érdekes dolgot mondotta (olvassa): »Wir lében in einem technischen Zeitalter, wir können an der Hand der Geschichte der menschlichen technischen Werkzeuge eine Kulturgeschichte schreiben. Das ist sehr richtig, und nun kommen viele Leute und sprechen mit der grössten, ich möchte beinahe sagen, Verachtung, von der Sprache, die doch das feinste Werkzeug ist, das der menschliche Geist sich selbst eingerichtet hat.« Igen, tagadhatatlan, hogy a nyelv olyan finom eszköz, olyan finom szerszám, hogy ahhoz képest a u legfinomabb technikai konstrukczió eltörpül. 0 azután igy folytatja (olvassa): »Die Naturwissenschaften habén gewiss einen grösseren Wissenswert, als die Humaniora, aber die Humaniora habén einen tausendfach überlegenen Bildungswert gegenüber der Naturwissenschaften. Ein griechischer Intellektueller des Periklaeischen Zeitalters. hat in der Naturwissenschaft soviel gewusst, wie heute ein Volksschüler bei unsweiss und war ohne Zweifel viel gebildeter, als die meisten sogenannten Gebildeten unserer Zeit, gewiss gebildeter, als manche tüchtige Direktorén einer Fabrik, Chemiker oder dergleichen . . . Vergessen wir nicht, dass wir hinauf wollen mit unserem Volke auf eine höhere Stufe der geistigen Kultur und in ihr kommen wir ohne die Antiké und die Griochen niemals an.« Ezek egy szocziáldemokratának, egy egészen modern embernek a szavai és ő bizonyítja azt, hogy az antik műveltségben még mindig olyan erőforrásunk van a mai művelődés számára, melyet nem nélkülözhetünk. 0 különösen hangsúlyozza azt, hogy »wir kommen nicht weiter ohne die Griechen«, a görögök ismerete nélkül nem haladhatunk előre a művelődésben. Azért hangsúlyozom én ezt, mert nálunk átlag máskép gondolkoznak. Tudom, hogy a hazai nagyközönség nagy részével ellenkezésbe jutok, de én mindannak daczára mégis elmondom azt, hogy igen, én szívből sajnálom a görög nyelv elhanyagolását nálunk. A görögpótló, amivel próbálkoztak, mondhatom csődöt mondott; (Ugy van!) mert hogy rajzzal hogyan lehet görögöt pótolni, azt én nem értem. Igen, én azon a nézeten vagyok, hogy a latin nyelvnek, de nemcsak ennek, hanem a görög nyelvnek valamelyes ismeretére is szüksége van minden kulturembernek, mert ezek a nyelvek adtak nekünk bizonyos internaczionális terminusokat, amelyeket használunk a külfölddel való érintkezésben is és bár pl. volt idő, midőn nálunk mindent magyarosítani akartak és igy a
