Képviselőházi napló, 1910. XXIV. kötet • 1914. április 22–junius 18.

Ülésnapok - 1910-533

$24. 5$3. országos ülés 191Í május 1-én, pénteken. Oroszország is erre az útra tért. Azt hiszem, hogyha az a hatalmas birodalom ilyen eszközökkel és ily módon akarja a népét örökkévalóvá tenni, annál inkább kellene a kisebb nemzeteknek és kisebb államoknak is erre az útra térni. Épen ezen elvből kiindulva Magyarországon is a földmivelésügyi és általában más téren is mutatkozó gazdasági depressziónak és lassú haladásnak egyik fő okát abban látom, hogy nagy a fejünk, nagy az Überbau; sokan vannak a hivatásos emberek, az Unterbau, a földmivesség pedig egyre fogy, pusztul és sorvad. Ebből következik az, hogy a földmivesnépség, a föhimivesnemzet nem' képes elviselni azt, a sok különböző hivatásu embert és a sok különböző — a néj> ugy fejezi ki — hivatalnokokat, urakat nem képes etetni és eltartani. T. ház! Épen azért, ebből a szempontból — nem akarok demagógoskodni, én nem akarom azt, hogy a nagybirtokot igy vagy ugy expropriáljuk, ez nem is szükséges, — de legalább azt kellene kimondanunk és azt az irányt kellene követnünk a földmivelési politikában, hogy az államnak legyen mindenkor elővételi joga minden egyes birtokra és lehetőleg saját költségén parczellázza. Egy hang (a középen): Nem lehet! Juriga Nándor: Dehogy nem lehet, ha megcsinálják mások, miért ne lehetne megcsinálni nálunk is azt, hogy megveszi és parczellázza a birtokokat az állam. (Felkiáltások: Ez történik!) B. Ghillányi Imre földmivelésügyi minister: Csinálja! Ez a tervünk. (Felkiáltások: Az altruista bank!) Juriga Nándor: Kívánatos volna, hogy ebben az irányban egyre inkább haladjunk, hogy fogyjon a felesleges nagybirtok és szaporodjék a kisbirtok, hogy főképen megszűnjék a társadalomban az a túlhajtott mértéke a földtulajdonnak. Mert nem hihetem és nem fér össze meggyőződésemmel, hogy birtokosa lehessen valaki a világon akármilyen nagy földterületnek, amilyent csak gondok Itt is egy véghatárnak kell lennie, hogy a fák ne nőjjenek az égik, vagyis nem volna szabad akármilyen mértékben, hanem csak bizonyos mértékig volna szabad növekednie a nagybirtoknak és tovább nem volna szabad terjednie, (Mozgás.) egy bizonyos maximumot kellene megállapítani, mert az ezen felüli rész visszaélés a többi embertársakkal szemben akiktől a földet elvonják. így egyik oldalon szaporodik a túltengő osztály, amelynek tulnagy a birtoka s ebből kifolyólag egészen természetesen a másik, oldalon a földmives nép proletarizálódik. Épen a nagybirtoknak ezen túltengését tartom Baross János t. képviselőtársam felfogásával ellentétben hazánk egyik legnagyobb bajának és azt hiszem, hogy csak akkor lesz boldog ez az ország, ha jómódú és minél nagyobb számú földmives, kisbirtokososztály lesz, akár a nagybirtok kárára is. ~Ne féltsük mi azt a nagybirtokot; fektesse azt a tőkét, amelyet a föld után kapott, iparba, amely igy jobban fejlődnék, fektesse nagyobb intellektualitást igénylő gazdasági vállalatokba és itt érvényesítse a tehetségét. Ezáltal a nemzeti tőke szaporodik és a hazai ipar legjobban fejlődik. Hiszen, ha ezt meg tudják tenni az angol főurak, vagy ha gróf Harrach üveges tud lenni, ha ő ezt nem restelli és nem szégyenli, (Zaj.) akkor, azt hiszem, nem volna szégyen, ha egy Andrássy vagy Zichy vagy Széchenyi szintén alapitana valami (Félkiáltások: Károlyi Mihály!), mondjuk, drótgyárat. (Derültség.) Ez egész természetes és helyes dolog volna. Ebben az irányban kellene haladnunk, minthogy igy a föld felszabadul és a nép kezébe jut. Igy azután az ipar is sokkal jobban fejlődhetnék, mert szaporodnék a fogyasztó közönség, minthogy a fölclmiveseknek nagy tömege azután természetesen fogyasztja az ipar termékeit, s a kereskedelmet csakis igy lehet csakugyan nagygyá tenni. S ez az, amint azt egy könyvben olvastam, amit tulajdonképen Oroszország is el akar érni, hogy ő önmagában egy világ legyen, Welt in sich, független idegen tőkétől, idegen ipartól, idegen mesteremberektől, idegen kereskedelemtől, hogy igy — ismétlem — önönmagában legyen egy világ. Ezzel befejeztem beszédem első pontját és áttérek a gazdasági élet egy másik végtelen nagy hibájára, amelynek tekintetében sokat várhatnánk és remélhetnénk a t. minister úrtól, mert amilyen fő baj a nagy területek túlhajtása a kisemberre nézve, ép ugy baj rá nézve a tagosítás túlhajtása. Minek fejtegessem, hogy ez mennyi bajjal jár ? Igaz, hogy megvan most a tagositási törvény, de a tagosítás pénzbe kerül, folyamodni kell, amig azt kijárják, elmegy tőle az ember kedve, azonkívül ki rakja össze azt a jjénzt ? Tudjuk, hogy a nép fél és borzad az ilyen dolgoktól és természetes tulajdonságainál fogva, — massa est pigra — az anyag restségénél fogva már a priori borzad az ily vállalkozásoktól. Ebben a tekintetben elsősorban ki kellene a népet oktatni, hogy mi a tagosítás, ingyen kellene szétosztani a füzeteket. (Mozgás.) Vannak füzetek, de nem olvassa a nép, mert nincs a kezében. Azonkívül mindenütt ingyen kellene a tagosítást keresztülvinni. Ennek a gazdasági előnyeit nem fejtegetem, mert hiszen mindenki tudja, hogy mennyire fontos. Ezeken kivül még egy harmadik pontot is kell említenem, hogy ugyanis hiába való a birtok, ha nincs hozzá megfelelő szaktudás. Hiszen a tudás hiánya az improdukezió egyik fő oka. És itt újra hivatkozom az orosz" példára. Ott, amikor a földeket kimérték, rögtön szaktanáro-