Képviselőházi napló, 1910. XXIV. kötet • 1914. április 22–junius 18.
Ülésnapok - 1910-533
5.33. országos ülés Í9ÍÍ T. híz ! Én tőlem, mint gazdától távol áll a szándék, hogy lehetetlenné - akarj am tenni vagy csak meg is akarjam nehezíteni a kisgazdáknak az ő gyümölcsük értékesítésének lehetőségét. De történjék ez oly módon, hogy ez a czél csakugyan eléressék és hogy e mellett ne legyen veszélyeztetve az egész szeszipar; és, mivel kincstárunk mégis csak rá van utalva a nagyobb jövedelmekre, ne károsodjék a kincstár ilyen- nagy összegekkel nem a köz, nem az általános jó javára, de egyesek érdekei miatt. (Helyeslés.) Ma a gyümölcspálinkát termelési adó szerint termelik, ami azt jelenti, h«gy egy ilyen kisüst lefizet 24 óra alatt bizonyos összeget, amelynek nagyságát ugy számítják ki, hogy annak a kisüstnek termelőképessége napi háromszori desztillálásra vétetik fel és e szerint történik a megadóztatás. Az eredmény pedig az, hogy, mig a kisüstösök túlnyomó része, tehát az a bizonyos kisember, akinek érdekében állt ez a kisüstön való főzés, a maga járatlanságában és a berendezés hiányos voltában még háromszor sem képes igénybe venni az ő üstjének termelőképességét, tehát ebből a termelési adóból neki tulaj donképen semmi haszna nincs, addig más, ügyesebb, élelmesebb vállalkozók már nem háromszor, de talán huszonháromszor főznek naponta és igy majdnem ingyen állítják elő a szeszmennyiséget. Én azt hiszem, teljesen lehetetlen állapot, hogy akkor, amidőn az egyik szesz 160 K adót fizet, amidőn az állam kénytelen adózóinak fizetőképességét ujabb szeszadóemeléssel igénybe venni, hogy ugyanakkor az állam nyújtson módot és lehetőséget arra, hogy ez a szeszadó ne legyen hatályos, hogy azt meg lehessen kerülni és minden szeszadóemeléssel egy ujabb prémiumot nyújtson a szeszadó ily módon való kijátszására. (Igaz! Ugy van!) Azt hiszem, még etikai szempontból is helytelen, hogy a gyümölcspálinkának nyújtott előny ne a köz javára, hanem aszerint érvényesüljön, hogy ki mennyire tudja kijátszni a "törvényt, amire az valódi lehetőséget és módot nyújt. Sürgős szükségnek tartom tehát, hogy e tekintetben a földmivelésügyi minister ur, természetesen a pénzügyminister úrral együttesen, megtegye intézkedéseit. Hogy milyen összegekről és milyen érdekekről van szó, azt legyen szabad egy rövid kimutatással dokumentálnom. Az 1907/8. termelési évadban az összes szeszfogyasztás volt 980.000 hektoliter, a gyümölcsszesztermelés pedig abban az évben — megjegyzendő, hogy nem jó szilvatermő év volt — 45.000 hektoliter. Ez, mondjuk, a normális fogyasztási és termelési viszonyokat tünteti fel. A következő év, az 1908/9. év, rekord-szilvatermő év volt; lássuk ennek hatását. Termelési adóval, vagyis gyümölcspálinkának nem egész kétszerese lett égetve, vagyis 45.000 hektoliterrel szemben csak 84.000 hektoliter, illetőleg ennyi lett megadóztatva, tényleg pedig ki lett főzve 400.000 hektoliteren felül és ez került a fogyasztásba, aminek eredménye az, hogy abban május 1-én, pénteken. 191 az évben a szeszfogyasztás az előző év 980.000 hektoliter mennyiségéről egyszerre 738.000-re apad le, vagyis több mint 250.000 hektoliterrel csökkent a fogyasztás az egyik évről a másikra és foglalta el a fogyasztásban az adóval terhelt szesz helyét az adózatlanul kitermelt gyümölcsszesz. (Igaz! Ugy van !) Az állam szempontjából tehát ez 20—30 milliónyi évi összeget jelent, amely elkallódik anélkül, hogy a tulajdoiiképeni czél, t. i. a gyümölcsértékesítés el lenne érve. Én tehát igenis szükségesnek és sürgősnek látom azt az intézkedést, hogy adjunk meg minden kedvezményt a gyümölcsszesztermelésnek, de olyan alakban, hogy az igazán oda jusson, ahová azt az állani nyújtani kívánja, (Helyeslés.) annak a bizonyos kistermelőnek zsebébe és ne egyesek élelmességét szaporítsa meg nem engedett eszközökkel az állam rovására. (Helyeslés.) Ez az egész rendezés azonban csak akkor fogja éreztetni a maga jótékony hatását, ha Ausztriában is hasonló rendezés történik, minthogy Ausztriával közös szeszadótörvényünk van, Ausztriában épen ugy érezhetők ezek az anomáliák, mint nálunk és igy az érdekeltek részéről, azt hiszem, megvan, vagy meg volna a hajlani ezeknek a szanálására, de őszintén megvallva, magam is kételkedem abban, hogy az ottani parlamenti viszonyok mellett ez a rendezés lehetővé váljék és akkor aztán, ha a kérdés ilyen alakban nem lesz rendezhető, akkor a legközelebbi szeszadótörvény meghozatalánál rá kell térnünk arra az egyedül lehetséges módra, amely különben a magyar érdekeltségnek már egy régi álláspontja, hogy szeszadótörvényünket, fogyasztási adópolitikánkat teljesen elkülönítsük Ausztriától és azt egészen és kizárólag a mi szükségleteink és fogyasztási viszonyaink alapján rendezzük. (Helyeslés.) Ezután, t. képviselőház, az ipar és kereskedelem előttem nagyon szimpatikus mezejétől elbúcsúzva azzal az előszeretettel, amelylyel mindenki főfoglalkozása,és megélhetését nyújtó hivatása iránt kell hogy viseltessék, kívánok a szorosan mezőgazdasági kérdésekkel és ezek kapcsán a földmivelésügyi minister ur költségvetésével foglalkozni. (Halljuk! Halljuk!) A költségvetés az ország súlyos pénzügyi viszonyaira való tekintettel és a józan takarékosság elve alapján körülbelül a múlt évi keretekben mozog és nagyobb költségemelkedés tulaj donképen csak az állami erdők tételénél fordul elő, ami azonban c?ak látszólagos, mert csak a fatermékek intenzivebb kihasználására fordittatik és az ezáltal elért nagyobb értékesítésben rögtön ellenértékét is nyeri. A minister ur tehát azon feladat előtt áll, hogy nem ujabb, nagyobb pénzügyi eszközökkel, hanem a régieknek praktikus, czélszerü és az élethez hozzásimuló alkalmazásával iparkodjék megfelelő eredményeket felmutatni. Ismerve a minister urnak az élettel számoló, nem annyira az elméletre, mint a praktikus életre súlyt fektető és a gazdasági — nemcsak a mezőgazdasági, de a közgazdasági — kérdések iránt is