Képviselőházi napló, 1910. XXIV. kötet • 1914. április 22–junius 18.

Ülésnapok - 1910-533

192 5$3 országos ülés 19 lí május 1-én, pénteken. érzékkel biró gondolkodását, meg vagyok győ­ződve arról, hogy a költségvetésnek ilyen alkal­mazásával sikerülni fog neki kielégítő eredménye­ket felmutatni. Részemről szintén csak az életből merített egynéhány kérdésre kivánom szives figyel­mét felhívni. (Halljuk ! Halljuk !) Az állami erők tételénél fordul elő egy nagy, 2—3 millióra rugó költségelőirányzattöbblet, amely majdnem a maga egészében az emelkedő üzemi és gazdasági kiadások fedezésére forditta­tik. Ebben tehát megnyilvánul a minister urnak az a szándéka, hogy a fatermékek jobb, intenzivebb értékesítésével iparkodjék az erdők jövedelmező­ségét emelni. Az erdők ma a nemzetvagyonnak, de a magán vagyonnak is egy értében, jelentőség­ben és jövedelmezőségben folyton emelkedő részét képezik, sőt merem állítani, hogy egy helyesen be­rendezett, helyesen kezelt és fatermékeit kellőleg értékesíteni tudó erdőgazdaság ma a legbiztosabb gazdasági ág. Ennélfogva nagyon helyeslem a mi­nister urnak azt a szándékát, hogy ily módon ipar­kodjék állami erdőinknek, eddig bizony még nem kielégítő, jövedelmezőségét emelni. Az erdészetnek azonban kettős a feladata. Az egyik: rendszeres erdőkezeléssel fentartani és emelni az erdők állagát és lehetőleg értékesebb fanemek termelésével emelni azoknak értékét. A másik feladat a fatermékek kellő értékesítése. Az első bizonyos sablonszerüséggel történik, sőt nem is történhetik máskép és meg vagyok győ­ződve arról, hogy kiváló erdészetünk ennek a fel­adatának teljes mértékben meg is felel. De már az iránt aggályaim vannak, hogy vájjon az inten­zivebb módon proponált értékesítés a bürokra­tizmus segélyével elérhető-e. Az értékesítés fel­adatai már nagyon beleütköznek a bürokratizmus­sal okvetlenül együtt járó nehézségbe, lassúságba formalizmusba (Ugy van ! Ugy van !) és oly üzleti és kereskedelmi szellemet, oly szabad mozgást kö­vetelnek, amely a bürokratizmussal össze nem egyeztethető és amely a burokban alig is szerez­hető meg. Eddig az értékesítés is meglehetős sablon­szerüséggel történt, azonban a gazdaság termé­szetes fejlődése és a faanyagok értékének növeke­dése természetesen megköveteli az ezekkel való intenzivebb foglalkozást, amikép ez a minister ur indokolásában benne is foglaltatik. Ez fel­tétlenül helyes, de akkor felteszem a kérdést: nem látja-e időszerűnek a t. minister ur, hogy a faértékesités kérdését, amely tulaj donképen egy ipari és kereskedelmi üzem, kiemelje a bürokra­tizmus béklyóiból; kiemelje a bürokratizmussal okvetlenül együtt járó formalizmusból, a lassú­ságból s abban egy olyan üzemi szervezetet és szellemet honosítson meg, mint aminő az állam­nak egyéb üzemeinél máris megvan és amelyre hogy milyen nagy súlyt fektet a t. kormány, arról épen tegnap győződhettünk meg a kereske­delmi minister ur beszédéből, aki az államvas­utaknak nagyobb jövedelmezőségét épen abban látja biztosithatni, hogy az ott már meglevő üzemi szellemet még jobban kiterjeszti. Az állami erdők kérdésével szorosan össze­függ az állami kezelésben levő községi erdők és kopárok kérdése. Ez egyike a legnehezebb problé­máknak, amelyet ugy megoldani, hogy az min­denkit kielégítsen, tulaj donképen nem is lehet és salamoni bölcsesség szükséges ahhoz, hogy az e kérdésben benfoglalt közérdek és jogos magán­érdek kellő kiegyenlítést nyerjen. Az erdők álla­gának fentartása kétségtelenül közérdek, köz­érdek klimatikus, közérdek államvagyoni és köz­érdek különösen árvízvédelmi szempontból. Ezzel a közérdekkel azonban állandóan ellentétben áll az illető erdőtulajdonosnak a fa intenzivebb kihasználása, vagy a legeltetés által érvényesít­hető magánérdeke; itt tehát a távol jövőben remélt nagyobb jövedelmezőség áll szemben a jelenben érvényesülhető, közvetlenül látható ér­dekkel s így azt hiszem, hogy, ha az illető érde­kelteket kérdeznők meg, azok túlnyomó része a mai verebet választaná a holnapi túzok helyett. (Igaz! Ugy van!) Azonban épen azért, mivel az állami erdők fentartása ilyen közérdeket képez, nagyon helyes, ha az állam a maga kény­szereszközeivel lép közbe és biztosítja azoknak fenmaradását azon, bizony meglevő tendencziá­val szemben, amely az erdőpüsztitásra nézve megvan a mi lakosainkban és biztosítja azoknak további létét. A legnagyobb érdekellentét, amely itt meg­nyilvánul, a legeltetés kérdésében rejlik. (Igaz! Ugy van !) A legeltetés fontos mindenütt, egyes vidékeken azonban az ottani lakosság megélheté­sének nélkülözhetetlen előfeltételét képezi. (Igaz ! Ugy van !) És itt azután semmiféle, önmagukban bármily helyes elveknek merev alkalmazása által nem szabad lehetetleniteni a népességnek mai meg­élhetését a távol jövő kedvéért. (Helyeslés.) Ezeket a kérdéseket bürokraticze, központilag, általános merev szabályok alapján elintézni nem lehet, mert ahhoz a helyi viszonyoknak teljes ismerete és ami a fő, egy a mainál nagyobb latitűd szükséges a törvények alkalmazásában, amely lehetővé tegye azoknak a viszonyokhoz való alkalmazkodását. A mai erdőtörvény e tekintetben túlságosan merev, (Igaz ! Ugy van!) nem engedi meg annak meg­felelő alkalmazhatóságát. Innen származik azután az a sok elégedetlenség, az a sok esetben tapasz­talható elkeseredés, (Igaz! Ugy van!) amelynek jogos voltát néha maguk az eljáró hivatalnokok is érzik anélkül, hogy képesek lennének rajta segi­teni. A tisztelt minister ur nagyon jól ismeri ezeket a kérdéseket az életből, s én teljesen meg vagyok nyugodva az iránt, amire különben előbbeni be­szédében is rámutatott, hogy a benyújtandó uj erdőtörvényben ezeket a kérdéseket megfelelően és az élethez szabva fogja alkalmazni; a magam részéről csak arra kérem, hogy ezt mielőbb tenni szíveskedjék. (Élénk helyeslés.) Az állami erdőkkel függ még össze a kopárok beültetésének kérdése. Ez tulaj donképen az erdő-

Next

/
Oldalképek
Tartalom