Képviselőházi napló, 1910. XXIV. kötet • 1914. április 22–junius 18.
Ülésnapok - 1910-533
533. országos ülés 1914 Azon törvényjavaslat indokolásában már felemiitette a földmivelésügyi ministcr ur, hogy szándékozik olyan ujabb törvényjavaslattal a ház elé lépni, amely az állami szabályozás alá nem tartozó folyók, patakok, vizrészek szabályozását fogja majd felölelni, és ö reméli, hogy ez a nagyszabású munkálat 20 év alatt körülbelül 60 millió koronával elintézhető lesz, ugy hogy ilyen csapásoknak, amelyeknek az utóbbi három év alatt az ország különböző részei l<i voltak téve, elejét lehessen venni. Az első részletet — évenkint három millióról van szó — már ebbe a budgetbe állította be a földmivelésügyi minister ur azért, hogy ha időközben az általa benyújtandó törvényjavaslat törvényerőre emelkedik, a munkálatokat azonnal megkezdhesse. (Helyeslés.) Ez a beállítás még bizonyos egyéb kedvező következményekkel is jár. Az 1908 : XLIX. t.-czikk ugyanis, amely a vizi beruházásokról szól és amely 192 milliót szán erre a czélra, megjelöli azon vizeket, amelyeknek szabályozására ezek a pénzek felhasználandók, azonban szabad kezet enged a ministernek, hogy amennyiben annak szüksége fennforogna, esetleg egyéb vizeknél is végeztethet ily munkálatokat. Erre a czélra az eddigi gyakorlat szerint körülbelül 500.000 korona lett fordítva. Most ezen. ujabb beállítással ezen 50.0000 korona felszabadul és ezzel lehetséges lesz a Maros szabályozását (Élénk helyeslés.) gyorsabban befejezni, valamint a Kulpa-csatornát is kiépíteni. (Élénk helyeslés.) Tehát nemcsak az állami, szabályozás alá nem tartozó vizeknek rendezése van ezáltal biztosítva, hanem egyéb hasznos feladatok is gyorsabban megoldhatókká válnak. (Helyeslés ) A beruházásoknál a 13,943.000 K legnagyobb része, 9'5 millió K vizi munkálatokra lesz fordítva. 1'75 millió K-át az erdészet igényel, közel 8 /4 millió K a ménesbirtokök épületeinek stb. felépítésére, ugyancsak ennyit igényel a szakoktatás, i \% millió K esik a fürdőkre és S U millió K a selyemtenyésztósre, kertészetre, gyümölcsószetre stb. Ezekre kell az a. közel 14 millió K, ami beruházás czimén fel van véve. Mint uj létesítményt — most van építés alatt —, fel kell említenem az u. n. tétényi sertéshizlaló telepet, amelyre szükség volt azért, mert, mint a t. képviselőház bizonyosan tudja, a kőbányai sertéstelepet a főváros 1915-ben beszüntetni kívánván, hasonló intézményről az állattenyésztés érdekéből, de közgazdasági érdekekből is feltétlenül gondoskodni kellett. (Helyeslés.) így • létesült a sertéshizlaló telep és húsipari részvénytársaság, amely közel 5 millió K alaptőkével indul. Ehhez a földmivelésügyi minister ur is hozzájárul másfél millió K-val. Ezt a másfél millió K-át a földmivelésügyi minister ur a múlt évi, továbbá a jövő évi és az 1915/16. évi költségvetési évekre szóló hitelekből czélozza saját budgetje keretében megtakarítás utján fedezni, ennélfogva tehát ez az május 1-én, pénteken. 183 államháztartás külön megterheltetését nem jelenti. (Élénk helyeslés.) Hogy ennek a-telepnek létesítése milyen nagy horderejű, azt csak egy argumentummal óhajtom igazolni. Akkor, amikor a kőbányai sertéshizlalás virágzóban volt, tehát 1894/95-ben, a telepen Vi millió sertés állt hizlalás alatt. Ha ezeknek darabját — mint hízott állatot — csak 200 koronával értékelem, akkor is fél milliárd K-át képviselt ott a sertésállomány, tehát olyan rendkívül nagy jövedelmi forrást, amelynek a jövőre való biztosítása érdekéből létesült épen ez a tétényi sertéshizlaló telep. (Helyeslés.) Hátra volna most még felemlítenem, hogy a földmivelésügyi minister ur teljesítette a pénzügyi bizottságnak azt az óhaját, mely szerint a központi szolgálatra berendelt tisztviselőket szintén felsorolja indokolásában; másrészt pedig, hogy amennyire lehetséges volt tartózkodott ujabb állások létesítésétől. Ami e téren történt, csekélység. A központi szolgálatba fel van véve egy számellenőr és három számtiszt. Tehát egy X. és három XI. fizetési osztálybeli állás. Ezekre azért volt szükség, mert az ujabb kirendeltségek, így különösen a kolozsvári kirendeltség létesítése alkalmával, amikor a marosvásárhelyi két részre osztatván, magasäbbrangu számtiszteket kellett a központból kirendelni, itt megüresedett néhány hely. Ezeket a helyeket most a központban ezzel a négy tisztviselővel pótolja a minister ur. Ezenkívül szükség volt még ugyancsak a központban négy uj kezelőre. (Helyeslés.) Az állami erdészetnél öt segédmérnöki állás állíttatott be. Ez azért vált szükségessé, mert bizonyos erdőrészek házi kezelésbe vétetvén, természetszerűleg nagyobb apparátus szükséges, mint aminő rendelkezésre áll és amely elégséges volt addig, mig egyszerűen csak kimértek a vágás alá eső területeket s azután a vállalkozók végezték a többi munkát. Eel van azután még véve két gyakornoki és 11 erdőőri, a községi erdőknél jjedig 20 erdőőri állás, vagyis összesen 31 uj erdőőrre lesz szükség. így kellett intézkedni azért, mert a kopár területek befásitása,ezentul sokkal nagyobb gonddal fog végeztetni. (Élénk helyeslés.) Különben is évről-évre gyarapszik ez a munkálat, ennélfogva a kopár területek befásitására a budgetbe is 100.000 K-val magasabb tétel lett beállítva. Továbbá, amint már bátor voltam előbb említeni, az állattenyésztési budgetnél a már említett okoknál fogva 5 segédfelügyelő állása és a meteorológiánál két kalktilátori állás lett felvéve. Ez a két kalkulátor már évek óta ott működött, csak nem voltak kinevezve és nem volt rendszeresített állás. így összesen 20 tiszti, négy kezelői és 30 altiszti állás az, amivel a status szaporodik ezen előirányzatban.