Képviselőházi napló, 1910. XXIV. kötet • 1914. április 22–junius 18.

Ülésnapok - 1910-532

,i32. országos ülés 19íí április 30-án, csütörtökön. 177 szentesítve az 1912. évi XXX. törvényczikk gyanánt kihirdettetett. Az osztrák törvényhozás, noha fentidézett alkotmányjogi alapfeltételek fenforgását vizsgálni nemcsak jogosítva, de köteles lett volna, az elkövetett törvénytelenségek negligálásával és anélkül, hogy azok ellen tiltakozott volna, sietve meghozta a majdnem teljesen azonos szövegű 1912. évi július 5-iki törvényt. (Wehrgesetz). Az 1912. évi XXX. t.-cz. 13. §-a a fentidézett alkotmányjogi alaj)tételek folyományaként és azok külön kifejezett megerősítéséül két kiemelendő határozott rendelkezést tartalmaz. A 4-ik bekezdés megállapítja, hogy maga az ujouczlétszám felemelése a törvény életbeléptetésétől számított 12 év lejárta előtt csak 0 felsége kezdeményezésére és csak törvényhozási megállapítás utján eszközölhető. A 7-ik bekezdés pedig külön is rendeli, hogy az ujonczjutalékok tényleges kiállítása csak akkor történhet meg, ha a törvényhozás azokat arra az évre már megszavazta. Az osztrák 1912. évi Julius hó 5-iki Wehrgesetz 13. §-a szószerint azonos rendelkezéseket tartalmaz. »Die Höhe des Rekrutenstandes ... kann... dann den Gegenstand einer neuerlichen legislativen Festsetzung bilden . . .« Majd alább: »Die tatsaechliche Stellung aller Kontingente kann jedoch nur dann erfolgen, wenn die G-esetzgebung dieselben für das betreffende Jahr auch schon votiert hat«. Ezek szerint mindkét törvényhozás meghozta az 1867. évi XII. t.-cz. és az osztrák Staatsgrundgesetz szellemének megfelelő reciprok törvényt. Mindkettőnek az volt az egyezményes alapelve, hogy az ujonczlétszám az 1912-ben 12 évre megállapított mennyiségében, valamint később bekövetkezhető felemelésében az ujabbi 1910-iki népszámlálás eredményei arányában fog törvényhozásilag (»legislativ« durch die G-esetzgebung«) megállapittatni. Az egyezményes megállapodásnak megfelelőleg a magyar törvényhozás az 1914. évi VIII. és X. törvényczikkekkel az 1910. évi népszámlálás adataira támaszkodva 10 évre előre megállapította — és pedig fokozatosan emelt arányban — a magyar szent korona országaiban kiállítandó ujonczlétszámot. Az idézett és az egyezményes törvényben külön is kiemelve megerősített alkotmányjogi rendelkezések értelmében az osztrák törvényhozásnak kötelessége lett volna ugyanilyen elvek alapján hasonló törvényt hozni. Ez azonban nem történt meg, hanem folytatódik az a rendszer, amely a két állam népeinek regnikoláris deputácziók utján való érintkezési jogát ós alaptörvényileg meghatározott szabadságát elkobozva, a népek egymás elleni kijátszásával kísérletezik. Míg ugyanis a maKÉPVH. NAPLÓ. 1910 1915. XXIV. KÖTET. gyár kormány 1912-ben az osztrák törvényhozás állásfoglalását használta ki a parlamenti csiny elkövethetésére, ugy mostan a magyar törvényhozás állásfoglalásával az osztrák kormány szerzett magának fedőlapot ugyancsak egy államcsíny elkövetésére. Az egyezményes törvény meghozatala helyett az osztrák örökös tartományok részére az 1867. évi deczember 2l-iki 3. Staatsgrundgesetz 14- §-ára való hivatkozással 1914. évi márczius 20-iki kelettel merőben alkotmányellenesen egy u. íi. szükségrendelet adatott ki, amelyben a felemelt ujonczlétszám diszpozitive csak az 1914. évre állapíttatott meg és a további évekre csupán egy elvi deklaráczió tétetett. Ugy az 1867. évi XII. t.-cz. és az osztrák Staatsgrundgesetz idézett alapvető határozmányai, mint az 1912. évi magyar és osztrák véderőtörvény külön kiemelt rendelkezései merőben kizárják, hogy a közös egyetértéssel elintézendő ügyek s ezek között különösen a védelmi rendszer kezelése másként, mint a két állam alkotmányos utón megnyilatkozó törvényhozása által történhessék. Különösen ki van zárva az, hogy a magyarországi részről egyezményes törvény alapján évek hosszú sorára megállapított ujonczlétszám Ausztriában csak provizórikus erejű szükségrendelettel legyen szabályozható. Az ilyen módon való rendezés nem felel meg a védelmi kölcsönösség elvének és ezért visszahat oly irányban, hogy a magyar egyezményes törvény hatálya is megszűnik. Ezenfelül bizonyos az, hogy a kérdésnek a 14. §. alapján való rendezése az osztrák alaptörvények rendelkezéseit is sérti és így még az osztrák államjog szempontjából is törvénytelen. Bár az osztrák törvényhozás 1912-ben elmulasztotta a magyar törvény alkotmányellenes létrejöttének vizsgálatát, azért — ez nemcsak jogunk, de kötelességünk lévén — mi az egyezményes törvény kétoldalú alkotmányos garancziái fenforgásának vizsgálata szempontjából ezt még sem mellőzhetjük. Ezen szempontból vizsgálva a kérdést, mindenekelőtt megállapítandó, hogy az az egy évre szóló ujonczlétszám megállapítása is az államkincstár tartós megterhelését jelenti, mert az ujonczok nem csupán rövid időre, hanem részben 2, 3 és 4 évi sorhadi és mindenesetre 10 évi tartalékosi szolgálatra soroztatnak. Az osztrák 14. §. pedig világosan tartalmazza azt a kautélát is, hogy a szükségrendelet kiadható »insoferne solche keine dauernde Belastung des Staatsschatzes . . . betreffen«. (Halljuk! Halljuk!) Az idézett szükségrendelet tehát az osztrák alaptörvény eklatáns megsértésével adatott ki. Ezenfelül a 14. §. alapján kiadott szükségrendeletnek csupán provizórikus ereje van és az alaptörvény rendelkezése folytán önmagától azonnal megszűnik a hatálya, ha a kihirdetés után összeülő Reichsrathnak négy hét alatt be nem mutattatik. Ha pedig a Reichsrathnak kellő idő23