Képviselőházi napló, 1910. XXIV. kötet • 1914. április 22–junius 18.

Ülésnapok - 1910-532

532. országos ülés 19M április 30-án, csütörtökön. » 175 ügyeibe kívánna beavatkozni. (Helyeslés jobbfelöl. Zaj és ellenmondások a baloldalon.) Polónyi Géza: Önök csinálták a hadsereget közössé, nem mi! Nem belügy! (Zaj jobbról.) Micsoda beszéd ez? (Zaj jobb felöl.) A törvény szerint nem belügy, hanem közös ügy! (Zaj jobbfelöl.) Elnök: Kérem Polónyi Géza képviselő urat, ne szóljon közbe. (Zaj és közbeszólások balfelöl.) Csendet kérek! Polónyi Dezső: T. ház! Interpelláczióm elején én magam kijelentettem, hogy azok közé tartozom, (Halljuk! Halljuk! jobbfelöl.) akik semmiképen nem kivannak preczedenst szolgáltatni arra, hogy bármiféle formában idegen államok belügyeibe avatkozzunk. Bár a mai rendkívüli és abnormális viszonyok mellett nem tarthatok számot arra, hogy mint normális időkben szavaim, mondjuk, jóindulatulag mérlegeitessenek, mint ember mégis elvárhatom, hogy elbigyjék nekem azt, hogy semmi czélom, semmi szándékom nincs osztrák belügyekbe avatkozni, azok engem abszolúte nem érdekelnek. Azonban, t. ház, méltóztassék nekem megengedni, a véderőtörvény szerint a közös haderő, a közös hadsereg részére szavaztatik meg az ujonczlétszám mindkét állam védelmére. (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsöbaloldalon.) Polónyi Géza: Természetes dolog ! Polónyi Dezső: Mi tehát megszavaztuk tiz évre, előre, fokozatosan felemelt arányban az ujonczokat az osztrák állam védelmére is, azon alapfeltétel mellett, hogy ők törvényhozási utón ugyanilyen törvényt fognak alkotni és ugyanolyan felemelést hoznak. (Igaz! Ugy van! Taps a baloldalon.) Nekem tehát nemcsak jogom, hanem kötelességem is vizsgálni, (Igaz! Ugy van! balfelöl.) megvan-e az a viszonosság, amely az ilyen egyezményes törvény szelleméből folyik. Nekem mint magyar törvényhozónak kötelességem azt nézni, hogy megfelelt-e az osztrák állam a nemzetközi jog szabályai szerint ama viszonosságnak, amely az ilyen egyezményes törvény szelleméből önként következik és nézetem szerint nekünk, mint törvényhozásnak feltétlen jogunk levonni azt a konzekvencziát, hogy ha az osztrákok nem feleltek meg a viszonosság követelményeinek, akkor a mi törvényünk sem lehet hatályos, illetőleg az annak alapján elrendelt ujonczozás nem tartható meg. (Igaz! Ugy van! Elénk helyeslés a bal- és a szélsöbaloldalon.) T. ház! Nem épen hasonló formában, de egy preczedens már volt erre. Amikor Széll Kálmán idejében az osztrákok meghozták a felemelt ujonczlétszámot tartalmazó törvényüket, a magyar törvényhozás jjedig nem hozta meg azt, ők erről értesülve, egyszerűen hatályon kivül helyezték a törvényt. Most nem vagyok egészen bizonyos benne, hogy nem a szentesítés alól vonták-e el, azonban tény az, hogy a képviselőházon megszavazva keresztülment ez a törvény és mégsem lett hatályos. (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsöbaloldalon.) Semmi mást nem kívánok, és ezt ismételten a legkomolyabban hangsúlyozom, mint kizárólag azt, hogy vizsgáljam: vájjon a nemzetközi jog szemj>ontjából megvannak-e azok az alkotmányos garancziák, amelyeket az egyezményes törvények és maga az 1867. évi t.-cz. is előfeltételül kikötöttek, mert ha ezen előfeltétel nincs meg, akkor nincs meg a viszonosság sem, akkor nem érvényes az a törvény, amely a viszonosság feltétele mellett hozatott meg. (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsőbaldalon.) Polónyi Géza: Tiszta dolog! Kún Béla : Ez az igazság ! (Halljuk! Halljuk! balfelel.) Polónyi Dezső: Én, t. i. világosan kifejtettem, hogy ebben a törvényhozási teremben is és az osztrák törvényhozásban is teljesen azonos szövegű törvény hozatott meg és ezt ö felsége ugy itt, mint Ausztriában szentesitette; megfogadta, hogy megtartja és megtartatja. Ebben a törvényben az van, hogy az ujonczlétszám felemelése csak törvényhozási utón történhetik. Mi tehát tartozunk azzal önmagunknak, de kötelességünk ez az állam érdekei szempontjából is, hogy megnézzük: mcgfclelt-e az osztrák törvényhozás ebből a szempontból a maga kötelességeinek ? Hát, t. ház, nem felelt meg. A 14. §. alapján egy szükség-rendelet adatott ki. Nem is fogok mélyebben belebocsátkozni annak vizsgálatába, hogy a 14. §. alapján való rendeletkiadásnak az osztrák jog szempontjából egyáltalában minő jogosultsága van, bár ez is kötelességem; csupán azt az egy megállapítást teszem meg, hogy Ausztriában maga a 14. §. világosan tartalmaz egy csomó kautélát, amelyek mellett ilyen rendelet kiadható. Ezek közé tartozik az, hogy semmiképen nem tehető meg jarovizórikus szükségrendelettel az, hogy az államkincstár tartósan megterheltessék; minthogy pedig az egy esztendőre besorozott ujonczlétszám is az államkincstárnak tartós megterhelését jelenti, konstatálnom kell, hogy nézetem szerint még az osztrák államjog szempontjából is törvénytelenül adatott ki ez a rendelet. Az egy évre besorozott ujonczlétszám ugyanis nem egy esztendei megterhelést jelent, hanem jelenti azt, hogy az az ujoncz két-három esztendeig, a haditengerészetnél négy esztendeig és a tartalékban mindenesetre tiz esztendeig szolgál. Hát mi a tartós megterhelés, ha nem ez ? De elhagyom ezt a területet; elhagyom egyszerűen azért, mert nekünk untig elegendő az 1867-iki törvényben és az 1912-iki véderőtörvényben meghatározott az a precziz álláspont, hogy az ujonczlétszám felemelését az egyezményesség és kölcsönösség alajyján másként mint törvényhozási utón rendezni nem lehet és nem szabad. Már pedig a mostani rendezés mit jelent ? Provizórikus rendelkezés, mondja maga a 14. §.