Képviselőházi napló, 1910. XXIV. kötet • 1914. április 22–junius 18.
Ülésnapok - 1910-532
132 532. országos ülés i'élk április 30-án, Csütörtökön. Felkérem Almássy László képviselő urat, mint az összeférhetlenségi állandó bizottság tagját, hogy a házszabályok 141. §-ában megszabott eskü letétele végett a ház szine elé járulni szíveskedjék. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az esküformát felolvasni. Szinyei Merse Félix jegyző (olvassa az esküformát, Almássy László leteszi az esküt. Éljenzés.) Elnök : Felkérem Beliczey Géza országgyűlési képviselő urat, a VI. biráló-bizottság újonnan megválasztott tagját, hogy a házszabályok 36. §-ában megszabott eskü letétele végett a ház szine előtt megjelenni szíveskedjék. Kérem az esküminta felolvasását. Szinyei Merse Félix jegyző (olvassa az eslcüjormát, Beliczey Géza leteszi az esküt. Éljenzés.) Következik a napirend, az 1914—15. évi állami költségvetés részletes tárgyalása, még pedig a kereskedelmi tárcza (írom. 1006)Ki következik szólásra ? Szinyei Merse Félix jegyző: Szabó János! Szabó János: T. képviselőház ! A kereskedelmi tárcza költségvetési előirányzatának legtekintélyesebb részét a közlekedési politika körébe vágó kiadások képviselik. (Halljuk ! Halljuk !) Ez természetes dolog, t. ház. egy olyan országban, amely évszázados elmaradottságából úgyszólván csak a legutolsó évtizedekben bontakozva ki, valóban egyszerre kénytelen megoldani mindazon nagy feladatokat, amelyek a közlekedés minél tökéletesebbé tételére vonatkoznak. (Igaz! ügy van!) Igazi kultúra, belterjes mezőgazdaság, virágzó ipar és kereskedelem csupán egy tökéletes közlekedési rendszer melett lehetséges, (ügy van! ügy van!) így azokat a milliókat, amelyeket erre a czélra áldozunk, a legnagyobb mértékben gyümölcsöző, produktív kiadásoknak kell tekintenünk. (ügy van!) Kétszeresen áll ez, t. ház, épen napjainkban, amikor a folytonosan fokozódó állami kiadások fedezésére szükséges összegeket csak a legnagyobb erőfeszítések árán vagyunk képesek előteremteni és amikor az immár 2200 milliót is meghaladó állami kiadásainkat a fedezésre szolgáló bevételek csupán 61.000 K.-val haladják tul és emellett a bevételek egy jelentékeny részét, körülbelül 74 milliót kölcsönre kellett utalni. Ez semmiesetre sem kedvező jelenség, t. ház, és ha figyelembe vesszük azt, hogy költségvetéseinknek természetszerűleg a jövőben is meg kell tartamok legalább bizonyos mértékben emelkedő irányzatukat, ugy be kell látnunk, hogy ijesztő mérvben közeledünk a fenyegető deficzit réméhez; amelyet hosszú évtizedeken keresztül hála Istennek sikerült távol tartanunk a magyar államháztartástól. Teljes tudatában vagyok annak, hogy a mélyen tisztelt kormány sem huny szemet ezen jelenségek felett. Világos, hogy a kiadások folytonos emelkedésével kapcsolatban törekednünk kell a bevételek megfelelő emelésére is. (ügy van !) Ez első sorban egy a mainál igazságosabb adórendszer behozatala utján történhetik, amely meg fogja előzni azt, hogy jelentékeny jövedelmek vonassanak el az adózási kötelezettség alól. (Helyeslés.) De ez magában véve még alig lesz elégséges a czél elérésére. Az általános vagyonosodás és jólét előmozdítása, tehát a mezőgazdásági többtermelés lehetősége, az ipar és kereskedelem fejlesztése azok a tényezők, amelyek lehetővé fogják tenni azt, hogy a nemzet, amely ma szinte roskadozik a reá háramló terhek súlya alatt, (ügy van ! ügy van !) könnyű lélekkel fogja elviselni azokat az ujabb kiadásokat, amelyek a viszonyok kényszerű szüksége következtében a jövőben még rá fognak háramolni. Szükséges továbbá kivitelünk számára megfelelő piaezoknak a biztosítása. (Helyeslés.) Az Ausztriával kötött, 1917-ben lejáró gazdasági megegyezés már ma előreveti árnyékát. Itt nagy kérdések várnak megoldásra. Geográfiai fekvésünk olyan, hogy az egyetlen adriai tengeri úttól eltekintve Ausztria nyugati és északi valamint északkeleti irányban is köröskörül övezi határainkat, és ezen irányokban a külfölddel csupán Ausztrián keresztül érintkezhetünk. A most lejáró gazdasági megegyezésben pedig Magyarországnak számos igazán jogos és méltányos kívánsága nem talál megfelelő" kielégítést. (Ugy van!) Ha jól emlékszem, t. ház, Tisza István ministerelnök ur volt az, aki igen találóan az afrikai partokon csereeszköz gyanánt használt értéktelen üveggyöngyökhöz hasonlította azt a bizonyos vívmányt, amelyet az akkori kormány a megegyezés u. n. szerződésformájával ért el. Tény az, hogy a szerződéses forma felvetése elég okot szolgáltatott az akkori osztrák kormánynak arra, hogy a Széll—Körber-fóle megegyezés teljes félretolása mellett tabula rázat teremtsen a megegyezéssel összefüggő kérdések összes komplexuma tekintetében. A szerződéses formát megkaptuk, cserébe adtuk érte a közösügyi kvóta emelésén kivül az osztrák érdekek szolgálatában álló dalmát vasutak magyarországi ogulin—knini szakaszának és a károlyváros—bubnjarcii vonalának kiépítését. E vonalak jelentőségét hosszabbban fejtegetni, azt hiszem, felesleges. Mindkettő arra alkalmas, hogy megdöntse azt a szuperioritást, amelyet Fiume a Quarnerótól délre fekvő dalmát partokon betöltött. A dalmát vasutak fővonal u összeköttetést fognak adni a természettől fogva rendkívül előnyös kikötővel biró Spalatónak a monarchia mindkét államával, a károlyváros—bubnjarcii vonal jjedig arra is megadja a lehetőséget, hogyaDalmácziától kiinduló osztrák vasúti forgalom Fiume teljes elkerülésével Möttling, • Eudolfswerth, Laibach irányában bonyolittassék le. Ezen nagyszabású előnyök mellett, amelyeket Ausztriának biztosíttattak, a magyar érdekek alig részesültek megfelelő méltánylásban. Nem intéztetett el a sokat emlegetett annabergi kapcsolat kérdése és Ausztria ezenkívül nyugati.irányban is tarifális megszorításokkal megakasztja forgalmunkat, sőt a magyar államnak azon jogos és
