Képviselőházi napló, 1910. XXIV. kötet • 1914. április 22–junius 18.

Ülésnapok - 1910-531

í)8 531. országod ülés 19lí április 25-en, szombaton. nincs abban a helyzetben, hogy itt most ezt a változtatást kezdeményezze. (Elénk helyeslés.) így a magam részéről az iránt tettem megfelelő intézkedéseket, hogy a polgári perrendtartás hatályba lépésével egyidejűleg a váltó- és kereskedelmi törvényszék megszüntetése mellett, az, mint a budapesti törvényszék külön szakosztálya, egy másodelnök vezetése alatt fejtse ki továbbra a maga működését. (Elénk helyeslés.) T. képviselőház! 1913 deczember havában, még pedig a képviselőháznak deczember 5-ikén tartott ülésén, a félévi költségvetés tárgyalásánál, egyenkint felsoroltam azokat a törvényhozási munkálatokat, amelyek a közel jövőben előkészítés alatt állanak, vagy pedig épen a ház elé lesznek terjeszthetők. Anélkül teli át, hogy a részletekbe nagyon bebocsátkozni óhajtanék, fel kell még említenem a munkaprogrammnál, hogy, habár kétségtelenül szerényebb keretekben, foglalkozik a kormány a hiteljogi törvényhozás terén is megfelelő törvényelőkészítő munkálatokkal és e részben különösen igen t barátom, és első munkatársam Vadász Lipót államtitkár ur, (El)enzés.) akit őszinte sajnálatunkra egy múló gyengélkedés néhány napra megakadályoz abban, hogy részt vegyen munkánkban, a maga szaktudásával és igen nagy gyakorlati tapasztalataival szives vezetni azokat a törvény' előkészítő munkálatokat, amelyeknek eredményét remélhetőleg még ezen országgyűlés elé lehet majd terjeszteni. Rá kell térnem egész általánosságban, röviden és kapcsolatban azokkal a szemrehányásokkal is, amelyekkel t. barátom az előadó ur ós Illés József t. képviselőtársam megemlékeztek, még a büntetőtörvényhozás terén ránk váró feladatra is. (Halljuk! Halljuk!) Itt is egész nyugodtan tekintek elébe annak a szemrehányásnak, hogy Csemegi remekművét, amint egy t. szaklap kifejtette volt, megbolygatni, felforgatni, vagy természetesen kontár kézzel — hiszen mit lehet kivánni manapság egy ellenzéki kritikától, mint hasonló kifejezéseket — elcsúfítani akarnánk. (Derültség.) Hogy miért szükséges a büntetőtörvényhozás terén, és pedig eltekintve a múlt évben megalkotott és esetleg a folyó évben még megalkotandó törvényektől, az egész vonalon szélesebb keretben, behatóbb kodifikatorius munkásság kezdeményezése, arra nézve engedje meg a t. ház, hogy a következőket adjam elő. (Halljuk! Halljuk!) Nem hibája annak a kiváló jogásznak és államférfiunak, Csemeginek, akinek a magyar büntetőtörvénykönyv létesülését és a bűnvádi perrendtartás első tervezetének elkészítését is köszönhetjük, akinek nagy, elsőrangú jogászi kvalitásai, óriási munkája és munkabírása és mindenesetre nagy európai látóköre iránt a legnagyobb kegyelettel és hálával viseltetem, nem hibája, csak végzete volt neki, hogy épen akkor alkottatott meg a magyar büntetőtörvénykönyv, amikor a régi, a XVIII. század végétől kifejlődött büntetőjog elérte a maga csúcspontját és a fejlődésnek egy olyan zárókövéhez jutott, amelynél tovább nem volt haladás, amelynél ujabb és pedig igen radikális, felforgató, szinte forradalmi erővel működő áramlatok és irányzatok hatoltak be a törvényhozás és a jogtudomány termeibe. A magyar büntetőtörvénykönyv, amelyet — ne méltóztassék ezt kegyeletsértésnek venni — nem szabad máskép felfogni, mint a múlt század 70-es éveiben hatályban volt európai törvények, különösen német, olasz, belga, részben a franczia törvény egy a részletekben módosított és tökéletesített változatát, ez a magyar büntetőtörvénykönyv valóban a régi, u. n. dogmatikus iránynak egyik, mondhatnám legkiválóbb terméke volt. De néhány évvel azelőtt, hogy megalkottatott a bűnügyi társadalomtudomány és azok a természettudományi kutatások, amelyek ugy a bűntettest, mint annak az életviszonyait tüzetes megvizsgálás, szinte a részletekbe menő s nem egyszer túlzott tanulmányozás tárgyává tették, ezek az irányok a leghevesebben gyökeres változtatást és radikális uj eszmék bevitelét követelték. Az a radikalizmus, amelylyel akár Lombroso, akár az ő munkatársa Ferri, a ma is élő római tanár, vagy Garofalo felléptek, nem váltotta be mindenben azokat az Ígéreteket és követelményeket, amelyeket a régi joggal szemben felállítottak. Semmi esetre sem áll az, hogy olyan uj látókört nyitottak, amely a régi büntetőjog alapelveit teljesen felforgatta. De az bizonyos, hogy a fennálló jogrendszerek több alapelve megingott. A büntetőjog átalakulásának lassú átmeneti korszakát éljük, a mely uj feladatokat állit a törvényhozás és a büntető igazságszolgáltatás elé, még pedig egészen más irányokban, mint a minők épen a XIX. század végének áramlatai voltak. Akkor bizonyos fokig, jogosulatlanul, még mindig uralkodott egy nagymérvű, szinte a naivitásig menő optimizmus, részben a törvények hatása, részben különösen a büntető jogszolgáltatás működésének mindenre panaceát találó, mindenre meggyógyító eredményei iránt. Addig megvolt a XVIII. század végétől kezdve, a nagy, sablonos egyenlősítésnek és a szinte sansculotte-i sablonos elbánásnak elve; holott ma ezzel szemben és szemben azzal az iránynyal is, amely nagyon nemes, humánus, emberszerető és rokonszenves lehetett, de sokban tévedett: bizonyos gyakorlati tapasztalatok sokkal szkeptikusabbakká és egyúttal — utalhatok e tekintetben a tapasztalások nyújtotta okulásra — bölcsebbekké és óvatosabbakká is tették az embereket. Ma már többé nem arról van szó, hogy a rabok és elitéltek sorsán enyhítsünk, ami szükséges volt a XVIII. században, de komikus hatást tenne ma, ha valaki azt kívánná; ma a tudománynak és különösen törvényhozás-