Képviselőházi napló, 1910. XXIII. kötet • 1914. márczius 13–április 21.
Ülésnapok - 1910-522
522. országos ülés l'JH márczius 17-én, kedden. • 89 mert nem a tótok és magyarok között, hanem Privina és Koczel balatonvidéki fejedelmek szláv népe, az ó-szlovének, ezek egyesültek itt a magyarokkal, amint épen a rend, parancs, abrincs stb. szavak mutatják, amelyek az ó-szlávból vannak véve és nem a tót nyelvből. Hát ebben egy kicsit tévedett t. Juriga barátom. Igenis itt amalgamáczió jött létre, bizonyos amalgamáczió a szlávok és románok közt, mely magán a román népen és annak nyelvén is meglátszik. Ha az amalgamácziót ujabb korban akarjuk tanulmányozni, erre nézve sokan utalnak Amerikára. Tényleg bámulatos dolog, ami Amerikában történik. De meg kell különböztetni mégis az amerikai viszonyokat a mieinktől. Amerikában tulajdonképen a nagy ipari és városi élet asszimilálja az embereket, (Ugy van ! a baloldalon.) mert magától értetődő dolog, hogy amely városban 8—10 féle nyelven beszélnek, az a mai technika és czivilizáczió mellett abszurdum. Tehát ott mintegy ösztönszerűleg azon vannak az emberek, hogy egységes közlekedési eszközt, nyelvközlekedési eszközt szerezzenek maguknak. Ilyen kis Amerika van Magyarországon is. Tessék csak elmenni Tatabányára . . . Bakonyi Samu : Ipari czentrumokba ! GieSSWein Sándor : Vagy ipari czentrumokba, ahol a szükséglet hozza magával, hogy a munkásságnak sokszor egytized része magyar, mig a többi idegen s mégis egynéhány év alatt az egész önmagától átmagyarosodik. Ebből azt a tanulságot vonhatjuk le, hogy a magyarosodásnak legnagyobb ereje az ipari czentrumok megteremtésében van. Másrészt azonban a földmivelő nép, amely a nagy czentrumoktól mintegy elszigetelve él, amely az ő ősi tradiczióihoz szigorúbban ragaszkodik és — vegyük aztán még figyelembe ezt is — amely minálunk nagy, kompakt nemzetiségi egységben, tömegben lakik, ott az ilyen törekvésekre nem gondolhatunk; ott más eszközökről kell gondoskodnunk, hogy a szellemi egységet, a kulturális egységet megteremtsük. És erre helyezem én a legnagyobb súlyt, mert erre kell a legnagyobb súlyt helyeznünk, hogy t. i. szellemi, gondolati egységet és szocziális egységet teremtsünk meg a Magyarországban lakó különféle nyelvű népek és törzsek között. Erre vonatkozólag egy érdekes dolgot olvastam nemrégiben egy régi elzászinak a naplójegyzeteiben. Azt mondja ő,. hogy 1858-ban Napóleon Strassburgban járt; ez alkalommal meglátogatta az iskolákat és a következő szavakat intézte az ifjakhoz : »Mes enfants, apprenez bien le francais, mais n'oubliez pomt l'allemand.« Ezt kell nekünk is figyelembe vennünk a népoktatásnál ; az elemi és részben a középiskolai oktatásnál is. És ha ma nálunk a nemzetiségi kérdés elmérgesedett, az — eltekintve a közigazgatási és más szocziális bajoktól — sok tekintetben annak tulaj donitható, hogy mi nem gondoltunk arra, amire Napóleon gondolt, hogy igenis, a felnövekvő generáczió minél nagyobb mértékben tanulja meg a KÉPVH. NAPLÓ. 1910—1915. xx'i r . KÖTET. magyar nyelvet, mint az állani hivatalos nyelvét, mint azt a szellemi kapcsot, amely a mi országunknak különféle népeit összehozhatja és emellett nem mondottuk azt neki, hogy »ne felejtsétek el anyanyelveteket!« Igenis, a helyes közoktatásnak ezen a csapáson kell elöremennie és fejlődnie. Én, t. ház, szerzett tapasztalataimnál fogva is ráutalhatok egyik-másik adatra, amelyeknél azt vettem észre, hogy bizonyos nemzetiségi velleitások épen ennek a kérdésnek az elhanyagolásából származtak. Az illető helyeken nincs még nemzetiségi mozgalom, de vigyáznunk kell, mert fejlődőben van. Különösen Nyugat-Magyarországon ismerek ilyen helyeket, és erre felhivom a t. minister uraknak is a figyelmét. Méltóztassék csak megkérdezni a t. belügyministeriumnak Vas megye, Sopron megye és Mosony megye főispánjait, és ők megfogják erősíteni azt, amit mondok, hogy ott igenis kezd bizonyos elégedetlenség kifejlődni, nem azért, mintha az ottani lakosok nem volnának magyar szelleműek, mert hiszen Mosony megyében — ezt állithatom — a magyar nyelvvel jobban boldogulhatok, mint itt Budakeszin, vagy Budaőrsön, hanem azért, mert régibb időben ezek a jó németek a gyerekeiket elküldték magyar vidékre, és éjjen ezáltal a csere által azok sokkal jobban tanulhatak meg magyarul mint ma, (Ugy van! Ugy van! a jobbfelöl.) amikor az iskolákban hat éven keresztül kizárólag csak magyar nyelven tanítanak és »oubliez l'allemand«-t mondanak nekik, azt mondják nekik: »felejtsétek el anyanyelveteket.« Ennek azután megvan az a gazdasági hátránya is, hogy azok az emberek, akik üzleti összeköttetésben vannak a szomszédos Ausztriával, ha nem tudnak egy levelet, egy kereskedelmi ügyiratot megírni, sőt még elolvasni is képtelenek egy levelet, mert még olvasni sem tanítják meg őket, ennek kárát látják, és ezzel az után / kezd. felébredni az elégedetlenség szelleme. Én igenis utalok arra a már előbb jelzett szép szokásra, amely mintegy 30 év előtt Nyugat-Magyarországon még igen divott és amely az u. n. cseregyermekek tartásában állott, hogy t. i. magyar vidékről német vidékre és német vidékről magyar vidékre küldték a gyermekeket, ami által intim, családias viszony is fejlődött ki, ugy hogy az a német gyerek beszélt az ő magyar édes apjáról, magyar édesanyjáról, a magyar gyerek pedig ott, abol kosztban, ellátásban volt, ugy hivta a nevelő szüleit, hogy német édesapám, német édesanyám, szóval bizonyos szellemi rokonság fejlődött ki s ottan tényleg a Dunántúl, bár vannak nemzetiségek, nemzetiségi kérdést nem ismertünk. Én tényleg mondhatom, hogy midőn még mint gimnazista a szemináriumban voltam, együtt voltunk magyarok, németek, horvátok, ott abszolúte senki nem érezte, hogy az egyik különb volna, mint a másik, vagy pedig hogy 12
