Képviselőházi napló, 1910. XXIII. kötet • 1914. márczius 13–április 21.

Ülésnapok - 1910-521

4 htl. országos ülés 19)k val nem akarok foglalkozni, annyival kevésbbé, mivel ebben a tekintetben három évvel ezelőtt volt szerencsém álláspontunkat egy beszédben a t. házban jelezni, amikor kijelentettem, hogy hiszszük és reméljük, hogy az a béke, ha létrejön, nem lesz a mi rovásunkra. Sümegi Vilmos : Magukat megeszik az oláhok ! (Halljuk ! Halljuk ! jobbbfelől.) Elnök : Csendet kérek ! Schuller Rezső: Mindenesetre azonban távol áll tőlem a dolgot ugy nézni, mintha mások küzdelmeiből mi a mi hasznunkat keresnők ; ellenkezőleg, örvendünk, ha az országban a legáltalánosabb béke jön létre. Ezen álláspontunk most sem változott és szűkkeblűség és rövidlátás volna, ha más álláspontra helyezkednénk. (Igaz! Ugy van ! a jobboldalon.) A mi politikai erőnk, ha erről lehet beszélni, ugy sem áll egyébből, mint politikai lojalitásunkból (Helyeslés a jobboldalon.) és ezt a lojalitást szívesen tanúsítjuk ebben a kérdésben is. (Helyeslés és tetszés a jobboldalon.) A mi érdemünk — ha megint érdemről lehet szó, ami egyúttal érdekünk is — abban állott, hogy mi nem a harcz fegyvereivel, hanem a meggyőzés és megértés utján kerestük azon érdekeink és jogaink érvényesítését, (Helyeslés a jobboldalon.) melyekre súlyt helyezünk és ha most már a jövőben talán a románság ugyanazt fogja tenni, elő fog állani az a helyzet, hogy nem egy egységes nemzetiségi falanx áll szemben a magyarsággal, ahogy azt sokan talán bizonyos kárörömmel remélték és várták, hanem a helyzet az lesz, hogy majd közös egyetér téssel keressük a boldogulás útját. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Ezzel áttérek a kérdésre magára. Mindnyájan tudjuk, hogy a nemzetiségi kérdésnek az alapját a faji érzés képezi, az a faji érzés, mely nemcsak a nemzetiségeket tölti el, hanem a magyarságot is, ugy hogy a politikának a feladata tulajdonképen az, hogy találjon kivezető utat azokból az ellentétekből, melyek ezen faji érzések komplexusából támadnak. (Helyeslés a jobboldalon.) Meggyőződésem szerint Magyarországon a nemzetiségi kérdés karakterisztikumát mindazonáltal az a körülmény adja, hogy az országban lakó egyik nép, a magyar, azt a történeti igényt érvényesiti és azt a jövőben is mindenáron fenn akarja tartani, hogy az államra a maga bélyegét rányomja. Hogy áll ezzel szemben a szűkebb értelemben vett nemzetiségi élet. Nemzetiségi szempontból nem magától értődő dolog, hogy egy nemzetiség az állam magyar bázisára ráhelyezkedik. Ellenkezőleg, tény az, hogy minden népnek első politikai gondolatai és érzelmei magukon viselik a faji érzésnek ösztönszerű bélyegét. Ennek következménye pedig az, hogy az állami létet is, ott, ahol vele érintkezésbe jön, elsősorban a maga érdekeinek szempontjából nézi és igy természetesnek találja, ha nem is ambi.czionálja azt, hogy az államba mint egészbe belevigye a maga lényét, hogy az állam ott, ahol a nemzetiségi élettel érintkezésbe jön, a nép érdeke szerint idomuljon át azon in thesi elfogadható elv márczius 13-án, pénteken, szerint, hogy az állam a népért éxisztál és nem megfordítva. Már a kérdés ezen expozieziója mutatja, hogy nem könnyű dolog ezen ellentétekből kivezető utat találni. A faji ösztön oly faktor a politikában, amelyet csak lépésről-lépésre lehet befolyásolni és azok is, akik tapasztalásuknál és műveltségüknél fogva talán inkább vannak abban a helyzetben, hogy a kérdés állampolitikai vonatkozását átlássák és áttekintsék, nem bírnak teljesen szabad kézzel, mert ők sem tanácsolhatnak népüknek oly lépést, amelyre az az adott időben még nem érett és negáczióját és feloszlatását jelentené azon imponderabiliáknak, amelyek annak a népnek — hogy ugy fejezzem ki magamat — lelkét képezik, azt a népet egy szellemi egészszé teszik. Itt közbejátszik még egy másik körülmény ; az, hogy megvan-e a kölcsönösség, megvan-e a készség minden oldalon, a meglevő állapotokat tárgyilagossággal, objektivitással nézni és kezelni. Mert ha ez a kölcsönösség nincs meg, akkor sok oly nehézség merül fel, amely különben tárgytalanná válnék, mely nem a kérdésben magában, hanem csak a kedélyek felhevülésében keresendő. Ez pedig nem mellékes körülmény, hanem ilyen kedélyhevülések a kérdés békés megoldását évtizedekre hátráltathatják. Én azt hiszem, hogy minden népben megvan az a törekvés, hogy a saját államával békében éljen. Ez a belső szükséglet meggyőződésem szerint talán az emberi természet legmélyebb forrásaiból fakad. Az ember nem élhet máskép, csakis az államban és ennek tudata megvan talán minden emberben. Hiszen talán az az anarchista is, aki az állami rend ellen tör, tulaj donképen oly érzés ellen lázad fel, amelyből ő maga nem tud felszabadulni, mert a rombolás utján valami ujabbat, valami jobbat vár. így vagyunk az irredentizmussal is. Nem hiszem, hogy egy emberben ne legyen egy szikrája annak a tudatnak, hogy erkölcstelen • dolgot művel, amikor saját áüama ellen fordul. Legmélyebb oka pedig ennek azokban a mélyen fekvő emberi tulajdonságokban keresendő, amelyekért a görögök az embert zoon politikon-nak nevezték. Én azt hiszem, ezek nem efemer dolgok, hanem reálpolitikai fontossággal birok, mert ezen erkölcsi bázis nélkül alig képzelhető egy több fajból álló államnak fennállása. És bármennyire elismerem, hogy a faji ellentetek néha megronthatják ez erkölcsi bázist, ez a bázis mégis megvan és bármennyire elismerem azon gondolatok komolyságát, amelyeket gróf Bethlen István t. képviselő ur előadott, azt hiszem, hogy ilyen rendszeres pesszimizmusból még sem lehet kiindulni;, mert ez a helyzetet még inkább elrontja. (Helyeslés a jobboldalon.) És épen azért azt hiszem, hogy a ministerelnök ur azáltal, hogy egy népet — hogy igy fejezzem ki magamat — az emberi természetből folyó legjobb oldalánál igyekezett megragadni, csak érdemeket szerzett magának