Képviselőházi napló, 1910. XXIII. kötet • 1914. márczius 13–április 21.

Ülésnapok - 1910-521

521. országos ülés i91í márczias 13-án, pénteken. 5 (Helyeslés a jobboldalon.) és hogy bizalmat tanúsítván egy nép iránt, megerősítette ezáltal azon kapcsolatokat, amelyek minden népet a saját államához fűznek. (Helyeslés jobb/elől.) Én is azfc hiszem, t. ház, hogy az az irány, amelyet a ministerelnök ur a nemzetiségi kérdés számára kijelölt, nem tér el az egységes magyar állam vonalától, amely egységes államnak mi szászok is, nemcsak valami platonikus érzésből kifolyólag, hanem legsajátosabb nemzetiségi érdekeinkből is hivei vagyunk. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Hisz nem akarjuk magunkat olyan politikai erők és faktorok bizonytalan játékának kitenni, amelyek akkor kerülhetnének felszínre, ha a magyar állam biztos talaja ingadozni kezdene. (Elénk helyeslés a jobboldalon.) De ha ez az irány nem is tér el az egységes magyar állam vonalától, de azt hiszem, igenis eltér azon utópisztikus törekvéstől, amely a magyar bélyeget nemcsak az államra, hanem a társadalomra, a nemzetiségek egész kultúrájára ós nyelvére is ki akarja terjeszteni, azzal a czélzattal, hogy őket nemzeti lényükből kivetkőztesse. Én, t. képviselőház, nem kételkedem abban, hogy nagyon kellemes volna a magyarságra nézve, ha az összes nemzetiségeket ki lehetne cserélni faj magyarokra. De miután ez nem lehetséges, meggyőződésem szerint a magyarságnak az a feladata, hogy reálpolitikai megfontolásokból kondulva, teljesítse azt a nagy feladatot, amely az állam vezetésével jár. De ezen reálpolitikai megfontoláshoz tartozik meggyőződésem szerint az is, hogy olyan elvekből ne induljon ki, amelyeket annak idején Magyarországnak egy volt miniszterelnöke, igaz, hogy csak hivatalából való visszavonulása után — procul negotiis — hirdetett, és amelyekkel egy országot sikeresen kormányozni nem lehet. Nem lehet békés viszonyokra számítani, ha egy oly teóriát akarnak követni, amely az ország lakosságának majdnem a felét nyelvétől, kultúrájától akarja megfosztani, annak még a családi nevére is befolyást gyakorolni igyekszik. E teória szellemében és annak kifolyásaképen hozatott meg a helységnevekről szóló törvény is, amely helységnevekhez pl. nálunk annyi történelmi emlék fűződik, ahol nem is beszélve a városokról, a török időben pl. majdnem minden egyes falu a maga Kirchenburg-jában vette fel a harczot az ország ellenségeivel. Ily körülmények között érthető, ha mi fájdalmasan érezzük, hogyha a jelenkor multunknak azon dicső emlékeihez nyúl. Én azt hiszem, hogy a ministerelnök beszéde is azt mutatja, hogy a fejlődés sok tekintetben nekünk adott igazat. Ha vizsgáljuk az utolsó két évtizednek történetét, mi különösen két törvényjavaslattal szemben foglaltunk állást, az egyik épen a helységnevekről szóló törvény, a másik az 1907. évi népoktatási törvény és annak bizonyos intencziói voltak. Magától értetődik, hogy sem nekünk, sem másoknak nem jutott eszünkbe az, hogy kifogást emeljünk a magyar nyelv tanítása ellen a népiskolákban is. A nézeteltérések mindig csak azon mértékre vonatkoztak, amelyben ez a tanítás történt. Gróf Apponyi Albert többször kifejezést adott azon gondolatának, hogy a magyar kultúra egy bizonyos szellemi felsőbbséget, fölényt lehessen képes kifejteni a nemzetiségek kultúrájával szemben. Mi ezzel szemben már a törvény tárgyalása alkalmával rámutattunk arra, hogy gróf Apponyi Albert ezen törvényével az ellenkezőjét fogja elérni saját gondolatának. Bocsánatot kérek, miben áll annak a népnek a szemében a magyar kultúra 1 Semmi egyébben, mint abban a népiskolai rendszerben, amely annak a népnek annyi kultúrát és művelődést közvetít, amennyire egyáltalában szert tehet. Már most hogy teljesiti ez az iskolai rendszer a maga hivatását ? Meggyőződésem szerint két hibát követ el. Az egyik az, hogy a gyermek oly nyelven kezd tanulni, amelyet nem ért. Ennek következménye pedig az, hogy az a gyermek nem tanul kezdettől fogva határozott és precziz fogalmakkal gondolkozni, amely hátrány az egész iskolai idő alatt érezhető marad és talán többé soha ki nem küszöbölhető. (Igaz ! TJgy van ! jobbfelől.) A második hiba az, hogy a magyar nyelv tanítását annyira forszírozzák, hogy a többi tantárgyak tanítására elegendő idő nem marad, ugy hogy az a gyermek nem lép ki az életbe azzal a készültséggel, amelyre szüksége van és amelyet a korábbi iskolai rendszer neki adott. Mi szászok is érezzük iskolánk kulturnivójának lenyomását és jellemzőnek tartom azt, amit a t. ministerelnök ur is emiitett, hogy az elégületlenség ezen iskolai rendszer ellen sehol sem mutatkozik oly nagy mértékben, mint az ország többi németajkú lakosságánál, amelyben a legtöbb kulturérzék van. Épen azért mondtam, hogy gróf Apponyi Albert ezen törvényével saját gondolatának ellenkezőjét éri el. A magyar kultúrát ezen iskolai rendszer révén mint annak a kultúrának megtestesítőjét ugy állítja a nép szeme elé, mint amely az általános műveltségi fokot lesülyeszti. Az* eredmény annjával keservesebb, mert nyelvismeretekre a népiskolákban alig lehet szert tenni. És ha a t. urak nem tulajdonítanak elég fontosságot e körülménynek, ez arra vezethető vissza, hogy az urak fiatal korukban nyelvtanitókkal, játszva sajátítanak el nyelveket; a két rendszer között azonban óriási különbség van. Ezek az iskolai dolgok a nemzetiségi kérdés szempontjából nagy ütközőpontot képeznek és ha a jövőben ezek a kérdések csakis tárgyilagosan, magát a dolgot néző szempontból fognak kezeltetni, én azt hiszem, hogy ez a nemzetiségi kérdés szerencsés fejlődésére igen nagy hatással lesz. (Helyeslés.) Azt azonban készségesen elismerem, hogy a nemzetiségi kérdés terén a helyes elvek alkalmazása, ahogy azt Berzeviczy Albert igen t. képviselő ur is mondotta, csak akkor vezetne teljes sikerre, ha azok minden oldalon megértetnek, megszívleltetnek. Én a magam részéről kis népem-