Képviselőházi napló, 1910. XXIII. kötet • 1914. márczius 13–április 21.
Ülésnapok - 1910-522
70 522. országos ülés 191k märczius 17-én, kedden. rodik. De mondom, csak a politikai lelkiismeret kérdése az, ha valaki azt sem tartja kizártnak, azt is használatba veszi, hogy magyar honfitársakkal szemben az erőszak és terror eszközeit használja. A fegyvertár minősége szerint változik ez. Lehet, hogy valaki ekként gondolkodik: megnézem, hogy fegyvertáramban milyen eszközök vannak? Azt látom, hogy vannak a hatalom megszerzésének fegyverei és vannak a hatalom megtartásának fegyverei. Mindezek pedig arra vannak bazirozódva, hogy hogyan lehet felfelé tetsző politikát folytatni és hogyan lehet lefelő egy erőszakos politikának irányát követni. De ezek jók lehetnek a hatalom megszerzésére, de nem orvosszerek a nemzeti veszedelem elhárítására, még ha a ministerelnök ur ezerszer feláll is és itt elmenydörgi, hogyan mentette meg az országot, hogyan mentette meg az erdélyieket a gróf Bethlen István-féle uraktól, hogyan mentette meg az országot a radikalizmustól, hogyan mentette meg tőlünk, kik ezen országban a katonai követelések túlzásai ellen szerény gátakat emeltünk. (Igaz! Ugy van! hal felől.) Mi csak, ismételem, azon biztosítékokat használtuk fel, melyeket bölcs elődök raktak le és a nemzeti Összetartás erejénél fogva már-már czélt is értünk azon terrénumon, amely eddig ridegen el volt zárva a nemzeti élet elől. Ezek nem orvosszerei a nemzetiségekkel való kibékülésnek. A nemzetiségekkel való kibékülésnek orvosszereit ott kell találni a jog és igazság talaján, a nemzeti jogok és alkotmány megerősítése talaján. Erre mi segitségül hívjuk igen t. nemzetiségi honfitársainkat is. Tessék odaállni a magyar nemzeti álláspont mellé! Az nem szép dolog: a jogokból, az egyenlőségből kivenni a maguk részét, de azután az udvari jtolitikának szolgálatába szegődve, csak azt nézni, hogy ki nyer felülről a hatalomnak tetsző megbízatást. Es ha észreveszik, hogy az a megbízatás a hatalomnak ellenére van, akkor már visszahúzódnak; sőt a nemzeti kormányzás idején itt ellenállást is fejtettek ki. De rögtön megszűnik az ő ellenállásuk, ha jogokat tipornak, csendőrrel jönnek a választásra s akkor ők rögtön odaállnak az erőszak oldalára. Erre hívjuk mi fel a nemzetiségiek figyelmét. Mi készséggel elismerjük az igazaikat. A magyar nemzet soha ellenük gyűlölséggel eltelve nem volt, megosztotta szabadságának hirtokállományát mindenkivel e hazában. De jöjjenek egyszer a magyar álláspont támogatására is! Miért kell nekik örökké a nemzeti álláspont ellen, a bécsi, politika cselszövései által vezetve, bennünket magunkra hagyva egyszerűen csak tétlenül nézni küzdelmeinket?! Velünk a nemzeti alapon álló pártokkal szövetkezve, együtt élve, egy gondolkodásban építsük ki és védelmezzük meg az állam minden rangú, minden fajú, minden nyelvű polgárának jogait, szabadságát, anyagi érdekeit! így építhetjük ki a nemzetiségi békét is és nem azzal, hogy kicsinyeskedve külpolitikai és másféle nyomásokra hallgatunk. Hiszen, ha ilyenek irányadók lehetnek, akkor ezen erőnyomások nem szűnnek meg. Ha egyszer egy Czernin így nyilatkozik, máskor más fog igy nyilatkozni és ha a magyar ministerelnöknél mindenik csak meghajlásra és támogatásra talál, akkor ne higyje senki, hogy ezek ismétlődni és fokozódni nem fognak. Igenis fognak, még pedig fokozott erővel ismétlődni, épen azért, mert hiszen egyszer már eredményt értek el. (igaz! Ugy van! balfelöl.) Ezért ítéljük el mi az ilyen kedvezgető, kicsinyeskedő politikát. Ehelyett követeljük, hogy rátérjünk azon igazi útra, melyet a magyar nemzet a szabadságok kiküzdésénél, a jogok megosztásánál mindig követett a múltban és követnie kell a jövőben is. Nem fogadom el a t. ministerelnök ur válaszát. (Élénk helyeslés és taps a baloldalon, a szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Az ülést egy órára felfüggesztem. (Szünet után.) (Az, elnöki széket Szász Károly foglalja el.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. Ki a következő szónok? Szász Pál jegyző: Kállay Tamás! Kállay Tamás: T. ház ! Méltóztassék nekem megengedni, hogy a szóbanforgó kérdéshez én is pár rövid megjegyzést tegyek. (Halljuk! Halljuk !) Az előttem felszólalt Holló Lajos t. képviselőtársam beszédével nem foglalkozhatom hosszasabban; sem szónoki készségem, sem ebben a tárgyban tudásom nem engedi meg, hogy ilyen nagyszabású beszédnek minden egyes részletébe belemélyedjem, azzal tüzetesebben foglalkozzam, de két megjegyzést mégis tennék a t. kéjjviselö ur beszédére. Először is örömmel veszem tudomásul, hogy ő gróf Tisza István ministerelnök urnak elismeréssel adózik azért, amiért ezt a kérdést ide a ház elé hozta. A második dolog, amire rá kívánok mutatni, — s amit nem helyeslek — az, hogy ebben a házban hosszú történeti fejtegetések alapján igyekezett több szónok kimutatni az ellentéteket a románság és a magyarság között a múltban és a jelenben. Én azt hiszem, hogy amikor ezt a kérdést olyan komoly tényező vetette fel, mint a ministerelnök ur, ő csak a jelennek eseményeivel s körülményeivel akart számolni, leginkább azonban a jövőnek helyes megoldását r tüzte ki czéljául. (Ügy van! a jobboldalon.) En tehát az ellentéteknek olyan felemlitését, amely — mondjuk — a faji gyűlöletet vagy faji elkeseredést még nagyobbra emeli, a megegyezést még nehezebbé teszi, a vita mai stádiumában helyesnek nem tartom. (Helyeslés a jobboldalon.)