Képviselőházi napló, 1910. XXIII. kötet • 1914. márczius 13–április 21.

Ülésnapok - 1910-522

522. országos ülés 1914- márczius 17-én, kedden. 71 En a ministerelnök urnak azt a tényét, hogy a tárgyalásokat elkezdhette, tulajdonképen nem az ö személyi tényének tekintem, mert én azt hiszem, hogy ilyen tárgyalásokat csak akkor lehet elkezdeni, ha arra nagy mozgató erők indítanak valakit. (TJgy van! Ugy van! a jobboldalon.) Ez a mozgalom pedig nem olyan, mint más, Budapestről kiindult mozgalmak, amelyek jelszavakat hirdetnek és azután tömegeket keresnek maguknak. (Igaz! Ugy van ! a jobboldalon és a középen.) Itt, ugy látom, a tömegek kezdtek megmozdulni, amelyeket észre kellett venni. Észre kellett venni, mert a kultúrának eszközei utján ezek a tömegek életre keltek, mert ezeknek a tömegeknek faji és nyelvi kívánságaik vannak, mert ezek a tömegek jogaikat követelik és az egyenlőség érzetét a magukénak kívánják tekinteni. T. ház! Azt hiszem, ezt a tünetet a ministerelnök ur talán a legutolsó pillanatban vette észre, midőn ezeket a tárgyalásokat megkezdette és próbálkozott a tőle megszokott nagy energiával és feltétlen becsületességgel az ügybe vetett bizalommal keresztülvinni. (Helyeslés a jobboldalon.) Mikor ezek a tárgyalások megszűntek, ón elolvastam román képviselőtársaim nyilatkozatát ós feltűnt nekem egy megjegyzés, amit ott olvastam, nevezetesen, hogy az egyezkedés nem adta meg a létfeltételek alapját, tehát nem vezethetett sikerre. A románság történeti fejlődését gazdasági, kulturális, nyelvi vagy szaporaság szempontjából nézve, azt látom, hogy az utolsó 35—40 év története egészen mást bizonyít. (Igaz! Ugy van! a jobboldalon.) Óriási fejlődést mutat az és mindenkinek észre kell venni a román intelligencziának nagymérvű, nagyfokú terjedtségét, amely bizony nagyon is követeli ma már mindenütt társadalmi és minden téren a maga részét. (Igaz! Ugy van! a jobboldalon.) En azt hiszem, hogy a románságnak ez a feltevése nem áll meg. És én csodálkozom Bethlen István képviselőtársamon, aki ebben a kérdésben oly nagyszabású beszédet mondott és beszédének konzekvencziájaképen azt mondotta, hogy az utolsó 50 évben a magyarság javára tolódtak el az erőviszonyok a román- és a magyarlakta vidéken és aki nincs harmóniában annak a másik Bethlen Istvánnak a könyvével, (Igaz! Ugy van! a jobboldalon.) amelyben kimutatta másik Bethlen István, mennyit vesztettünk földben és anyagi téren és mennyit erőben mindenütt, ahol csak a románság a magyarsággal szemben állott. (Igaz! Ugy van! a jobboldalon.) Tulajdonképen nem tudom, kinek higyjek, Bethlen Istvánnak, a parlamenti szónoknak, vagy Bethlen Istvánnak, az irónak, akinek könyve előttem fekszik. (Helyeslés a jobboldalon.) Farkas Pál: Az irónak! Kállay Tamás: Ennek konzekvencziájaképen sehogy sem birom megérteni, hogy ő a harezot kívánja és ajánlja. Ha én ennek a hareznak a végeredményét nézem, amely bárommillió ember ellen menne, nem tudom elképzelni, hogy azokat ki lehetne pusztitani. De hiszen az az államháztartás csődjét is jelentené, (Igaz! Ugy van! a középen.) ha a magyarság a nemzet testének egy részével örökös harezot folytatna. (Igaz! Ugy van! a jobboldalon.) Ebben mindkettőnek feltétlenül nagy sebeket kellene szenvednie és én azt hiszem, ebben az országban ma már mindenki azt tartja, hogy a rendnek és békének jövője és uralma az, ami ebben az országban előbbremenetelt, haladást és mindazt teremtheti, ami minden magyar ember lelkébe annyi vágyódással van beírva. (Elénk helyeslés a jobboldalon.) Én, t. ház, egy perczig sem hittem a lapok és egyesek nyilatkozatainak abban a kiélezettsógében, amely e tárgyalásokból kifolyólag a ministerelnök ur személye ellen irányult; egy perczig -sem hittem, hogy akadjon magyar ember, aki nemzeti jogaink rovására venné fel ezeket a tárgyalásokat, vagy az állameszmének legkisebb atomját engedné oda azért, hogy békét teremtsen és mindig tudtam, hogy ez a czél nem lebeghetett a ministerelnök szemei előtt. (Helyeslés a baloldalon.) T. ház! Rátérek arra, ami felszólalásom tulajdonképeni tárgya; arra, hogy szerintem a román kérdésnek, de egyáltalában a nemzetiségi kérdésnek megoldására nézve melyik az a kezdőlépés, amelyet nekünk kell megtennünk? (Halljuk! Halljuk!) Én erre senkitől sem jogot, sem felhatalmazást nem szereztem, tisztán egyéni véleményemet mondom el, midőn hivatkozom arra a sok elhangzott beszédre, melyek a nemzetiségi kérdésnek egyik okául a közigazgatás rosszaságát hozzák fel. En sokat megfordultam a vidéken és, méltóztassék elhinni nekem, hogy bizony a közigazgatás terén a legtöbb panasz a perifériákról érkezett. (Igaz! Ugy van! a jobboldalon.) Én konczedálom, hogy sok olyan baj van, amelyet ott gyógyítani kell. De nem hiszem, hogy ez másként elérhető volna, mint a közigazgatás államosításával. (Tetszés jobbfelöl.) Méltóztassanak csak azt venni, hogy egyes megyék jóformán előre egyes emberekre, családokra vannak bizva, akik a vezetésre előre kiszemelvók ós akik iránt a bizalom régen elveszett, akik sem anyagilag, sem tehetségök szerint vezetésre nincsenek hivatva. Ezzel természetesen a világért sem akarom a tisztviselői kart dehonesztálni; magam is megyei ember voltam. Méltóztassanak azonban meggondolni, hogy olyan vidékekre, ahol az embereket meg kell nyernünk, becsületes közigazgatást, tisztességes vezetést kell adnunk, oda legjobbjainkat kell elküldenünk, (Tetszés jobbfelül.) akik egyéniségöknél, tudásuknál fogva mindenképen hivatottak arra, hogy