Képviselőházi napló, 1910. XXIII. kötet • 1914. márczius 13–április 21.

Ülésnapok - 1910-522

522. országos ülés I91í márczias 17-én, kedden. 65 tárgyalásokról szóló jelentéseket felolvasni. Couza fejedelem a magyar emigráczió akkori képviselői előtt ezeket mondotta (olvassa) : »Én mindenekelőtt, mindenekfelett román fejedelem vagyok, akinek legszentebb érdeke azt parancsolja, hogy magamat a magyarokkal ellentétbe helyezzem és ellenükre cselekedjem. Nálam még csak az is, hogy meghallgassam a magyarokat, árulás volna enyéim iránt. Én, Románia fejedelme, hogyan nyújthatnék segédkezet ahhoz, hogy a magyarok, fajomnak e százados ellensége, ilyen bármiféle akcziót is kezdeményezhessenek.« És Ludvig jelenti szintén Rómába az ottani magyar kommissziónak, hogy Bratianu román ministerelnök azt mondotta Cavour előtt, hogy ők, oláhok, sohasem juthatnak egyetértésre a magyarokkal Erdély iránt, mert azt Magyarországnak semmi szin alatt át nem engedhetik (olvassa) : »A Kárpátokon túli oláhok velünk akarnak egyesülni. Mi megígértük, hogy támogatni fogjuk véreinket. Árulás volna, ha Magyarországnak kiszolgáltat nók őket. A történelmi jog, amelyre Magyarország hivatkozik, egyszerűen nevetséges.« Ez volt a hivatalos felfogás évtizedeken keresztül. És nemcsak a román társadalom, hanem a román akadémia, amidőn köriratot intézett a többi akadémiákhoz, a magyarsággal való érzelmeiről ezeket irja (olvassa): »Á magyarokkal nem tud a románság egyetértésre jutni. A magyarok a román nemzet megsemmisítésére törnek. A magyarok a románságtól azt követelik, hogy felejtse el nyelvét, hagyja el vallását, szokásait, hogy az élet minden körülményei között magyarrá legyen.« A bukaresti román akadémia titkára, Maniu, azt mondja, hogy »Traján kolonusainak ivadékai, királyi vérből származó faj, 15 évszázadon át betolakodott rablókkal küzdve elmondhatja a spártaiakkal : Borzasztó szenvedésekkel viseljük sorsunkat. Dácia talaján — úgymond — az ország törvényei a heloták sorsára juttatták a román nemzetet, amely inkább a rabszolgaság igáját vette nyakába, mert az elnyomatás elől nem akart kitérni.« Gradisteanu tanár Jassyban azt mondta, hogy a román korona hiányzó gyöngyeit, Erdélyt és Bukovinát fegyverrel is vissza kell szerezni. TJrechia Predealon azt mondta az ifjúságnak (olvassa): »Volt egyszer egy császár (Traján), akinek három fia volt. Mielőtt e három iiju világgá ment volna, az apa átadott nekik három keszkenőt, az egyiknek veresét (Románia), a másiknak sárgát (Bukovina), a harmadiknak kéket (Erdély), mindhárom egy egészből kihasítva, és azt monda nekik; amikor ezt a három keszkenőt ismét egy rúdon tudjátok egyesíteni, az én birodalmam a tiétek leszen. Rajta ifjak, ezen birodalom megalkotására!« A következő évben Kostanczában volt az ifjúsági gyűlés, oda mind a három zászlót elvitték, az erdélyiek kéket, a bukovinaiak sárgát, a romániaiak vöröset. Az erdélyiek szónoka a KÉPVH. NAPLÓ. 1910—1915. xxin. KÖTET. következőket mondotta: » Nekünk erdélyieknek nincs hazánk, csak nemzetünk, de addig nem nyugszunk, amig a román trikolor nem diadalmaskodik a magyarok földjén.« A román királyt is belevitték az akczióba. Károly király a következő sürgönyt küldte: »az ifjúságot czéljaiban és törekvéseiben mindenkor támogatni fogom«. Látszik tehát, hogy át meg át hatotta felülről le az egész társadalmat az az irredentista mozgalom, amely a román határokat ki akarja terjeszteni és a románlakta magyar területeket is a román trikolor uralma alá akarja hajtani. Ez nem azt jelenti, hogy a román hivatalos felfogásban ezek a törekvések ma is mind élnek, de jelentik azt, hogy az egész román társadalom ezen érzelmektől érintkezésében áthatva könnyen szaturálhatja a magyar románságot, és eltérítheti azt helyes álláspontjától, a melyen t. képviselőtársaim, hiszem, hogy állanak, hogy t i. a magyar állam fenhatóságából, területi egységéből semmiféle részt kiszakítani nem akarnak. De a román kultúra tovább haladva kell hogy éreztesse hatását a magyarországi románokkal szemben is. A román irredentista törekvés többféle variáczióban nyer kifejezést. Első fokon áll a fegyverrel való meghódítás vápya. Alatta egy fokkal következik az az állásjjont, amely azt mondja, hogy nem hódítás kell, föderalizmus Ausztriának a védelme alatt. Tehát Erdélynek és a magyarlakta vidéknek elkülönítése az osztrák uralom alatt. További fokozat Erdély különállása* és azután jön az urak álláspontja, amelyet Miháli t. képviselőtársam kifejtett, t. i. a románlakta területnek románok által való közigazgatása és román közigazgatás szerint való elkülönítése. Ez lenne a területi elkülönítésnek a közigazgatás alapján való keresztülvitele. Ezek mind azt mutatják, hogy nekünk a romániai kölcsönhatás veszélyt támaszthat a magyar egység ellen. Az Adeverulban egy román egyetemi tanár a következőket irja (olvasja): »A magyarországi románok harcza a fejlődés természetes konzekvencziája és a magyarok nagy baklövést követnek el, ha útját akarják állani. Ha sokáig folytatják, az irredentizmus csak nőni fog, ami mind nagyobb veszélyére lesz Magyarországnak. Ennek elkerülésére csak egy mód van: hogyha Magyarország föderalisztikus állammá alakul át.« Zanker, a Reichsrat tagja irja, »hogy ő követeli a magyarországi románok felszabadítását, mert azok nem román irredentisták, azok kifejezetten osztrák hazafiak, akiknek az a leghőbb vágyuk, hogy * Ausztria többi népeivel egyesülve (Zaj jobbfelöl. Elnök csen-get. Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) élvezhessék nemzeti szabadságukat*. »Popovici Aurél »Grossösterreich egyesült államai cziuien« ennek a Grossösterreichba beilleszkedő román politikának rakta le elméleti 9