Képviselőházi napló, 1910. XXIII. kötet • 1914. márczius 13–április 21.
Ülésnapok - 1910-522
• 64 522. országos ülés 191í márczius í7-cn, kedden. mére, hanem közömbösen halad el a panaszok mellett és talán csak utóbb t. barátaink lelkes mozgalmának lehet azt köszönni, hogy ebben az irányban egy egészséges áramlat fog következni, amely a magyarság érdekeit az ország ezen veszélyeztetett pontjain meg fogja védelmezni. A nemzetiségi kérdésben az egyik tanulság tehát az, hogy Magyarországon a magyarság érdekei vannak veszélyeztetve gazdasági téren, hogy a magyarság szorul háttérbe és a románság nyomul előre. Hiszen Aradon, Csanádban még a múlt század elején a románságnak alig volt valami nyoma. Egész vidékek románosodtak el. Amikor ezt látjuk, akkor ezeknek az állapotoknak az orvoslására nem azok a gyógyszerek a hatékonyak, amelyeket a t. ministerelnök ur vállveregetéssel, próbálkozással, bocsánatot kérek a szóért: kuruzslással akar nyújtani. (Igaz! JJgy van! a baloldalon.) Odadobja a magyar állam tekintélyét ezeknek a mozgalmaknak, odadobja a magyar kormányzati hatalomnak az érvényesítését ezen mozgalmak céljaira. De ott, ahol valódi érdekeket kellene megvédelmezni, ott semmiféle segítést, támaszt nem nyújt a fenyegetett magyarság vagy vidék érdekében, hanem hagyja ezt a társadalom gyenge, erőtlen kezére. (Ügy van! balfelől.) És ha ez az egyik veszedelme a román kérdésnek, a másik veszedelem keletkezik abból a nagy kölcsönhatásból, amely Romániával szemben fennáll. Itt Désy Zoltán t. képviselőtársam sokra becsülte — igaza is van benne — a román kultúrát, amely a magyar kultúra számára is értékes. Ha a román vagy más nemzetiségi kultúra a tudomány, a költészet, az irodalom müvelésében és más nemes szellemi termékek produkálásában látja feladatát, lehető legbecsesebb dolog, bármelyik nyelven is űzessék. Van is példa rá a világon, hogy különböző országokban egy fajhoz tartozó nemzetek kultúrája különböző utakon haladhat előre, a nélkül, kogy ilyen érintkezés valami kellemetlen veszélyeket idézne elő. Hiszen Elszász-Lotharingiában a német uralom alatt sem szűnt meg a franczia kultúra a franczia lakosságban, az tovább él, tovább fejlődik ott, habár, elvágattak azok az összekötő szálak, amelyek ezt a franczia kultúrához, különösen a párisi kultúrához kapcsolták. Ott van az angol és az amerikai kultúra. Az külön él mind a két nagy területen. Pedig az angol műveltság szüli mind a két államban a tudomány, a költészet és irodalom igen becses termékeit a nélkül, hogy a két ország politikailag is egy irányban haladna előre. Prancziaország és Belgium franczia lakosságának a kultúrája is érintkezik. Nálunk is lehetséges volna, el tudom képzelni, kívánom is, hogy legyen román kultúra, tót kultúra és más nemzetiségi kultúra is, fejlődjék, éljen és gyarapodjon. De hogyha ez a román kultúra abban találja a maga érvényesítését, hogy Összekapcsolja magát a mellettünk élő idegen állam kultúrájával, amely idegen állam kultúrájából, amint a szívből megy a vérkeringés tovább az idegekbe, áthat a magyar románság területére is az őt eltöltő érzés, hevület, lelkesedés, akkor ennek egy veszélye lehet. Ha abban az idegen román kultúrában más elemeket is lehet felfedezni, mint amelyek tulajdonképen kulturelemek, ha abban az idegen kultúrában egyúttal egy más állam iránt — mondjuk — gyűlölet felkeltése, a terület növelése és a faji egységnek, mint harezos egységnek a felállítása is bennfoglaltatik, akkor ez a kultúra veszélyes, mert lázt hoz át, izgalmakat szül és ennek a kultúrának terjedése Magyarországon csak veszélyeket idézhet elő. Miháli Tivadar: A kultúra csak nemesit! (Zaj! Elnök csenget.) Holló Lajos: Itt van a megkülönböztetés. A román kultúra becses, de amint mindannyian tudjuk, az egész román társadalom át van hatva a faji egység érzésétől nemesek, de attól a tudattól, hogy ezt a faji egységet területi és állami egységgé kell tenni, hogy éleszteni kell az egész román fajban az összetartásnak és a jövő egyesülésnek az érzetét. Itt van reánk nézve a veszedelem. Nem is kell az uraknak keresniök, ezt az ideát ápolja a román kultúra, a román társadalom, a román nemzet, és amely perezben a magyar-, országi román kultúra odamegy és ahhoz fűzi a maga kultúráját is, az a kötelesség származik a magyarságra nézve, a magyar kormányokra nézve, hogy kifejtsék azt az óvatosságot, hogy ez a kultúra ne legyen egyúttal a magyar államiság ellensége, ne legyen a magyar állam elleni érzelmek szülője és táplálója, mert akkor kimondhatatlan veszélyeket rejt magában. (MénJc helyeslés a baloldalon.) Kell azt bizonyítani, hogy micsoda érzelmekkel van áthatva a romániai társadalom ? Kell példákat mondani? Hiszen közismeretes, nemcsak mai keletű dolog, hogy Poniánia egész közélete, Pománia hatósága és társadalma telítve van az égő vágytól a románlakta magyar terület birtokáért. Nem mondom, hogy a román hatóságok közjogellenes cselekményeket követnek el, vagy nemzetközi sérelmeket idéznek fel, de az egész társadalom, az egész közélet át van hatva ezektől az érzelmektől. Csak néhány példát vagyok bátor felemlíteni arra nézve, hogy ez az érzelem már nem mai keletű. Hivatkozom a román fejedelemség megalakulására, a hatvanas évekre. Ott van Couza fejedelem nyilatkozata, amelyet meg lehet találni a magyar emigráczió iratai közt. A magyar emigráczió t. i. összeköttetést keresett Romániával, hogy román területen keresztül áthaladva, folytassa küzdelmét a magyar szabadság kivívásáért. Nem a siker vagy a sikertelenség konstatálása miatt, de az érzelmek megnyilatkozása miatt vagyok bátor az ezen
