Képviselőházi napló, 1910. XXIII. kötet • 1914. márczius 13–április 21.

Ülésnapok - 1910-521

márczias 13-án, pénteken. 36 521. országos ülés 19U zottak olyan kijelentések is, amelyeket nem nagyhatunk megczáfolatlanul. Gróf Bethlen István t. képviselő ur határozottan és minden kendőzés nélkül irrendentizmussal vádolt minket és szives volt hivatkozni már három évvel ezelőtt tartott nagy beszédére és felhívni figyelmünket akkor elmondott beszédének tartalmára, s miután azt nem czáfoltuk meg, azt hiszi, hogy az már szentírás. Bocsánatot kérek, egy ilyen súlyos vádat, azt hiszem, ezáfolat nélkül egyszerűen beigazoltnak venni roppant nehéz volna. Azt mondottam akkor, hogy tiltakozom ez ellen, mert én azt a beszédet nern hallottam. És akkor szives volt felolvasni valamit egy románnyelvü lapból, amelyben p. o. az volt irva, hogy én vezettem egy nagy társaságot a kiállításra, az üdvözlő szavakra válaszoltam s talán azt mondottam volna, hogy az anyaországhoz térünk vissza. Persze én ezt nem mondottam, akkor is országgyűlési képviselő voltam ; hanem e szokásos üdvözlés megtörtént és az egész hazaárulási ténykedés abból állt, hogy megnéztük a kiállítást és hazajöttünk. Engedje meg a tisztelt gróf ur, de én azt hiszem, hogy egy ilyen vádat, mint az irrendentizmusnak ez a vádja, nem szabad oly könnyedén megtenni, mert ez súlyos vád, amely igen súlyos következményekkel járhat. Én nem mernék senki ellen egy vádat emelni itt a házban, amig ezt be nem tudom bizonyítani. Az a körülmény, hogy egyikünk-másiKúnk Bomániába jár, nem igazolja ezt a vádat, mert hiszen a magyarok is járnak oda. sőt mi több, gazdag bojár lányokat hoznak onnan. Ouod uni justum, (Derültség.) alteri aequum. Ha a magyar elmehet Bomániába, hogy megnősüljön és ott kap leányt milliókkal, akkor elmehetünk mi is, hogy lássuk a rokonainkat. T. képviselőház ! Gróf Bethlen István ur különösen az erdélyi állapotokra hívta fel a ministerelnök ur ügyeimét és igen erős vádakat emelt ellene és ellenünk is. T. képviselőház ! Abban a furcsa helyzetben vagyok, hogy egyes kijelentésekben a t. ministerelnök urat is kell védenem, ámbár tudom, hogy nem szorul védelmemre, de ebben a tekintetben álljunk meg egy kicsit és gondolkozzunk e tény felett, különösen ami Erdélyt illeti. És kérdem, hogy miféle támadó intézkedés történt a románság részéről, amely a magyarságot arra késztette, hogy a véres kardot hordja körül az országban, sőt mi több, követeli Erdélynek megerősítését ? Mi és ki ellen ? Ma sem tudjuk. (Mozgás balról.) Ott ezredeket emeltek századokkal előbb nem abból a czélból, hogy a magyarok ellen legyen ott valami erőhatalom, hanem azért, mert szükség volt reá és azok az ezredek román fiukból voltak rekrutirozva és megtették kötelességüket. Erdélynek nincs szüksége védelemre, mert ott vannak fiai, gróf Bethlen István ellenére is. (Mozgás a bal- és a szélsőbaloldalon.) Az ily támadások a magyar állam presztízsének abszolúte nem használnak. Annak a terjesztése, hogy itt egy ilyen tűzfészek van, ahol árulók, irredentisták vannak, az állam presztízsét sohasem fogja megerősíteni. (Az elnöki széket Szász Károly foglalja el.) Mely körülmények azok, amelyek az erdélyi nemesség elszegényedésére vezetnek ? Mi áll ott a románok rendelkezésére ? Volt-e főispánjuk, alispánjuk, volt-e megyei szervezetük, amely pénzzel rendelkezett a magyarok rovására ? Én is erdélyi vagyok, én is ismerem, de jobban, mint nagyon sok erdélyi mágnás, az országot, mert a néppel érintkeztem Erdélyben. Igen sok nemesi kúria van ott egymás mellett. A luxus és fényűzés ugyanaz maradt, mint a régi időben és nincs az a hétszilvafás mágnás, aki nem képzeli azt, hogy ő fejedelmi vérből származik és ugy is költekezik. Hivatkozom azokra az urakra, akik látták, amikor ö felsége Kolozsvárt volt; ismertem családokat az én családom révén, akik azt mondták: »az utolsó garasomat feltettem, hogy még egyszer tündököljek régi nemesi, grófi, fényemben*. Kérdem az urakat, akik annyira féltik Erdélyt, miért hagyják a gyönyörű érczhegyeket pusztulni, vagy idegen kézre kerülni ? Hogy történhetett, hogy itt a németek jönnek és francziák és angolok és elviszik a nagy gazdagságot ? Hja, megváltozott az idő, munkálkodni kell, dolgozni kell mindenkinek. És ne méltóztassék az anyaországra hivatkozni és segélyt kérni, hanem tessék talpraálhii és ne méltóztassék a románságot vádolni, hogy így, meg ugy szoktak kisajátítani. Nincs annak hatalma. Ha egy-egy bank kölcsönt ád és azután nem fizetnek és a bank elviszi az ingatlant, az közös sorsunk. Ellen nem őrizhető adatok felsorolásával kényszeritik a kormányt oly tényekre, oly berendezkedésekre, amelyeket az államháztartás nem bir meg, mert nincs honnan. Azt hiszem, nem hazafias cselekmény ez. Gróf Tisza István mondta, hogy a telepítések nem váltak be. Itt vagyok erre én tanú és lesz száz tanú is, aki igazolni fogja, hogy igaza van. Aradmegyének legszebb vidékein voltak telepesek és mikor 20—25 év múlva meggondolta magát a kincstár és inkasszálni akart a telepesektől, akkor elmentek Torontálba és más név alatt tűntek fel azok a telepesek. Azokkal a csángókkal is így vagyunk, akiket hoztak és másokkal is, kiket telepitettek. Mikor a dijakat követelték tőlük és beperelték őket, törvényszéki bírótól hallottam Lúgoson, aki azon a vidéken járásbiró volt, hogy mikor felszólította : Ugyan bátyám, nem szégyenli magát, hogy nem fizeti a taksáját, — azt felelte : Nincs miből s mikor kérdezte : Hát miért nem dolgozik? az volt a válasz : Nem dolgozni jöttem, hanem fiadzani. (Derültség.) Emlékeztetem a t. képviselőházat a következő körülményre. Nem tudom határozottan megmondani a forrást, hanem talán épen az erdélyi akczió köréből került ki az a gondolat, hogy küldjenek le a Székelységbe valakit, hogy tanulmányozza, mi az oka, hogy daczára annak, hogy. annyit