Képviselőházi napló, 1910. XXIII. kötet • 1914. márczius 13–április 21.

Ülésnapok - 1910-521

52í. országos ütés tílk márczius 13 án, pénteken. 35 Én azt hiszem, hogy ha ő akarja azt, hogy ezek az ellentétek megszűnjenek és ha ugy kivánja a megegyezést és egyetértést, mint ahogy mi kívánjuk, tisztességes alapon, oly alapon, hogy az a magyar nép összes rétegeinek megelégedésére történhessék, nem a magyarok ellen, hanem a magyarokkal, akkor én azt hiszem, hogy ez a minimális törvény és ennek tisztességes végrehajtása, még pedig Deák szellemében, kifejlesztőleg, az első kötelesség volna (Ugy van! a középen.) ilyen intézmények kifejlesztésével, amint azt Deák Ferencz Ígérte, amidőn megnyugtató nyilatkozatot tett az igazságszolgáltatás tekintetében, hogy legyenek meggyőződve a románok, hogy majd akkor, amidőn az esküdtszéki intézmény be fog hozatni, az ő vidékükön a román nyelv lesz a tárgyalási nyelv, mert nem is képzelhet el más esküdtszéki tárgyalást, mint a nép anyanyelvén. És mi történt az idők folyamán ? Azt a sajnálatos jelenséget kell látni, hogy mostan esküdtszéki tárgyalásokon részt vesz 12 magyar esküdt, aki nem tud egy szót sem románul és részt vesz a vádlott, a tanú, meg egy rosszul fizetett szerencsétlen tolmács, aki vagy a magyar nyelvet, vagy a román nyelvet nem tudja jól, mert olyant, aki tökéletesen beszélné mindakét nyelvet, nem igen találni, az ügyvédek pedig nem szívesen mennek tolmácsnak. Azok a jóhiszemű románok, akik azt mondották, hogy megelégszenek a 68-as törve ry intézkedéseivel, ilyen tekintetben gondolták azt kifejlesztendőnek. Bocsánatot kérek, hát ugy képzeli a ministerelnök ur és ugy képzeli az egész ház az evolucziót, hogy a magyar nemzet fejlődjék, mint ahogy fejlődött rövid idő alatt oly gyorsan, mint ritkán egy más nép és mi visszafejlődjünk ? (Ellenmondás a jobboldalon.) Minket beszorítanak a Prokrustes-ágyba, hogy igy rövidesen mindenünnen, ma az igazságszolgáltatásból, holnap a közigazgatásból és az iskolából küszöböltessék ki a mi nyelvünk — bocsánatot kérek, az ilyen visszafelé való evolucziót én nem tudom megérteni. Tudom, t. ház, hogy a ministerelnök ur nem szívesen veszi, ha ráczitálom a bécsi véleményeket is . . . Gr. Tisza István ministerelnök: Csak nem helyezek rá súlyt! (Elénk derültség a jobboldalon.) Pop Cs. István : ... de hát én ezeket nem az ingerenczia szempontjából említem, bár ha ugy veszszük, ingerenczia minden oldalról történhetik, mert hiszen ma azt senkinek sem lehet megtiltani, hogy ebbe a kérdésbe bele ne szóljon és én igen csodálkozom az e kérdés körül is kifejlődött vita fölött. Mert abszolúte nem lehet sem annak a román embernek megtiltani azt, hogy ne nyilatkozzék, sem annak a bécsinek, sem a magyarországinak. Hiszen látjuk, hogy gróf Károlyi Mihály is nyilatkozik Parisban, más meg nyilatkozik Bukarestben . .. (Elénk derültség a jobboldalon.) T. ház! A bécsi »Zeit«-ban a ministerelnök urnak február 20-án elhangzott beszéde után megjelent egy vezérczikk »Selbstmord« felírással, amelynek irója erősen kikel a ministerelnök urnak azon kijelentése ellen, hogy a nemzetiségi törvény végrehajtása nemzeti öngyilkosságot jelentene. Ezt, t. ház, mi nem is Írhattuk meg, mert e czikk megjelent, alighogy elhangzott a beszéd és ugy látszik, hogy az föltétlenül idegen tollból származott. Azt mondja az a czikk, hogy igen sajnálatos, hogy a ministerelnök ur egy létező törvényre ezt a kijelentést teszi, mert ez a törvény a nemzetiségek jogos igényeinek minimumát tartalmazna, amely csak fejlesztőleg, csak kiegészítőén, kidomborítva és kibővítve/kontempláltatott már akkor, amidőn meghozatott. És felemlíti azt, amit Berzeviczy Albert mélyen tisztelt képviselő ur,is említett, hogy most, amikor ezek a nemzetiségek, amelyeknek testvérei a régebbi időkben török vazallusok voltak, művelődtek és gazdasági tekintetben is emelkedtek, ma nagyon természetes, hogy emelkedett e nemzetiségek nemzetiségi igénye is és ily értelemben kell ezt a törvényt revideálni, nem pedig visszafelé^revideálni. (Helyeslés a nemzetiségiek padjain.) Es azt állítja, hogy épen az ellenkezője volna a »Selbstmord«, hogy ha t. i. ez a törvény kiküszöböltetnék. Igen sajnálom, hogy egy alkotmányos kormány képviselője azt állítja, hogy egy törvényt nem hajthat végre, mert ezáltal a kormányzás legbiztosabb alapját támadná meg. Mert mi az alkotmányos kormányzásnak első alapfeltétele, mi a főpillére? A törvény ! Ez képezi alapját; a törvény végrehajtása és tiszteletbentartása az ő létfeltétele. Mihelyt erről a biztos alapról letér, azonnal megszűnik alkotmányos kormányzás lenni. (Ugy van ! a közép hátsó padjain és a szélsőbaloldalon.) Érthető tehát, t. ház, hogy a ministerelnök urnak ezen kijelentése minket megdöbbentett és egyúttal érthetők azok a kijelentések, amelyeket a tisztviselők alkalmazására vonatkozólag tettünk. Az, t. ház, aminek a tanügy és az iskolakérdés keretén belül valá kezdeményezését Ígérték, olyan csekély, annyira morzsaszámba megy, hogy e tekintetben maga gróf Apponyi Albert t. képviselő ur is kijelentette, hogy bizony az ily engedmények még a kevésbbé avatottakban sem fognak megdöbbenést előidézni. Mert bocsánatot kérek, azt állítani, hogy a népiskolákban a gyermek bátran megtanulhat két nyelvet is, hogy lehet bilinguis a népiskola, ezt én határozottan tagadom, ez ellen küzdöttünk mi, de különösen küzdött főpapságunk is. Nem is szólok Commeniusról, aki azt állította, hogy aki más nyelven akarja tanítani a gyermeket az elemi ismeretekre, mint az anyanyelvén, az ugy jár, mint az, aki a gyermeket előbb lovagolni és azután járni tanitja. A mi szerény viszonyaink között én ezt abszolúte lehetetlennek tartom. Megengedem, hogy a gyermek bemagol valamit, de nem fog tudni sem románul, sem magyarul. T. képviselőház ! A tárgyalások folyamán elhangzottak objektív felszólalások is, de elhang5*