Képviselőházi napló, 1910. XXIII. kötet • 1914. márczius 13–április 21.

Ülésnapok - 1910-525

5"25. országos ülés 191k márczius 30-án, pénteken. 195 és a szlávságra bekövetkezhetik • a muszka veszedelem. És ez a veszedelem azóta nemhogy csökkent volna, hanem épen napjainkban is nagyon is fennáll. Annyival inkább nagyon is nagy könnyelműség a magyar parlamentben ilyen hangokat hangoztatni, (TJgy van!) mert nemcsak a magyarságnak és románságnak, de még a Magyarországon lakó szlávoknak is, mindnyájunknak első rangú érdeke, hogy Németországhoz kössük érdekeinket. ISÍem azért, mint hogyha pánszláv veszély fenyegetne, mert pánszlávizmus az eddigi értelemben nem létezik; nem pánszláv, de pán-orosz veszedelem fenyeget minket. Ezzel szemben nekünk, magyaroknak "és nem magyaroknak, románoknak, szlávoknak egyaránt, a német hatalom erejében kell látnunk jövőnk biztosítását. Ezt nem hangsúlyozhatjuk elégszer ugy magánbeszélgetésekben, mint különösen itt a törvényhozás termében. (Helyeslés.) Köteles vagyok még konstatálni azt, hogy egy néppel csakis a képviselői utján lehet érintkezni, legyenek azok akár országgyűlési megválasztott képviselők, akár komité-tagok, és nagyon furcsa az a béke, a mely a román képviselőket ki akarja zárni, amely színleg ki akar ugyan békülni a néppel, de ugy, hogy a nép képviselőit ne választhassa meg szabad akaratával. Nem rólunk van szó, t. ház, hiszen a mi múló életünk nagyon rövid tartamú és ez a mandátum bizony sokkal nagyobb áldozatokat követel, mintsem hogy kifizetődnék, hogy az ember szereplési viszketegből legyen képviselő. De, t. ház, azért mindaddig, amíg a román nép szabad választások utján nem lesz itt a házban képviselve, mindaddig nagyon természetes, hogy ennek vezetését, ugy mint ma is, a komitó kell, hogy a kezében tartsa. Ami a jövőt illeti: mi át vagyunk hatva attól a tudattól, hogy azért, amit a keserű múlt ós az évszázados szenvedés tőlünk megvont, busásan fog kárpótolni minket a jövő. Át vagyunk hatva attól a tudattól, hogy miként a múlt áldozatokkal járt, miként a jelen részünkre harczot jelent, ugy a jövő győzelmet hoz számunkra. Ezt a tudatot különösen megérlelte bennünk a monarchia legkompetensebb faktorának,' gróf Berchtholdnak, a delegáczióban tartott expozéja keretében tett vallomása, hogy t. í. a bukaresti béke azért nem volna tartós, mert Maczedoniában jogos, nemzeti kívánalmak nincsenek kielégítve. És amikor ezt a beszédet olvasták, nemcsak a román vezetők, nemcsak a mi papjaink és in teli ektu etjeink, hanem a mi parasztjaink is azt mondták, hogy ime, uj kor dereng a monarchiában, mert a nagykanczellár azt mondja, hogy Maczedoniában ki kell elégíteni a nemzeti követeléseit azoknak, akiké még nincs kielégítve. Ez azt teszi, hogy a mi monarchiánkban sincsen már távol az idő, amikor mi románok legalább is annyi jogot fogunk kaphatni, mint amennyit kapnak a maliszorok. És ez a tudat, ez fog nekünk erőt adni, hogy a jövőben is folytassuk a harczot alkotmányos utón, alkotmányos fegyverekkel, miként a múltban. És nagyon sajnáljuk, hogy akkor, amikor az albánok Albert-et kaptak a ministerelnök úr velünk másfél gymnáziumról tárgyalt s hogy akkor még annak is ki vagyunk téve s a ministerelnök úr is, hogy ezért az ellenzék részéről a legsúlyosabb támadásokban részesüljünk. Ez bizonyítja, hogy nem érett még a talaj, hogy még nagyon sok munkára van szükség ugy az önök részéről, mint az ellenzék részéről, valamint a mi részünkről is, sok munkára, hogy előkészíttessék azt a talajt, a melyre aztán, biztos és tartós békealajiot lehet építeni. Épen mert meg vagyok győződve, hogy csakis a román nép létének intézményes biztosítása alapján lehet ezt a kérdést megoldani, Miháli Tivadar képviselőtársam pártelnököm és szeretett barátom határozati javaslatát fogadom el. (Helyeslés a Jcözépen.) Elnök: Szólásra következik? Szinyeí-Merse Félix jegyző: Mangra Vazul! Mangra Vazul: T. ház! A napirenden levő tárgy nagy hordereje felszólalásra kényszerit. Kötelességmulasztással vádolna saját lelkiismeretem, ha most, midőn hazánk uj történelmi korszak sorompója előtt áll, hallgatni tudnék és nem bocsátanám közre azon eszméimet, amelyeknek ápolása és fentartása egyedüli jogosultságát képezi annak, „hogy a magyar parlamentnek tagja vagyok. Én ez alkalommal is csak ismó^ telhetem azt, amit az 1911. költségvetés tárgyalása alkalmával mondottam, amidőn is szivem mélyében gyökerezett meggyőződésemnek kifejezést adván, azt mondottam, hogy a magyar állam konszolidácziója és boldogulása a nemzetiségi kérdés szerencsés megoldásátnl függ. (Helyeslés a jobboldalon.) De hangsúlyoztam akkor és hangsúlyozom most is, hogy ezen kérdés megoldása csak kölcsönös bizalommal és egyetértéssel lehetséges. A kölcsönös bizalomnak létalapja az őszinteség, az egyetértés periig csakis a szívben és nem a gyomorban lüktető hazafiságból táplálkozik. (Helyeslés a jobboldalon.) A magyar és a román néplélek közötti kölcsönös bizalom és egyetértés ilyen erkölcsi alapokon feltétlenül létre fog jönni. (TJgy van! Ugy van! a jobbóldalon.) Az u. n. túlzó románok a kölcsönös megértés és bizalom terén már megtették az első lépést akkor, amidőn követeléseiket a román népfaj létezhetésére nélkülözhetetlen szükséges előfeltételeknek, a kulturális és gazdasági sérelmek orvoslásának alapjára lefokozták. Tehát a magyar és a román néplélek közötti összhangzatos közreműködését azon feltételekhez kötötték, amelyek képezik és képezni fogják mindenkor az én politikai hitvallásomnak dogmáit. (Élénk helyeslés jobbfélol.) Hogy a megegyezés ez idő szerint sem jött létre, ezen sikertelenséggel szemben az elvi álláspont semmi tekintetben nem szenvedett változ25*