Képviselőházi napló, 1910. XXIII. kötet • 1914. márczius 13–április 21.

Ülésnapok - 1910-525

194 535. országos ülés 19U márczius 20-án, pénteken. zonyítgassam, hogy a magyar közszabadságra és a magyar nemzetre nézve is nincs veszélyesebb do­log, mint a nemzetiségi kérdésnek meg nem oldása. Ha tehát nem lehet minket elmagyarosi­tani, nem marad egyéb hátra, minthogy előbb­utóbb lesznek magyar államférfiak, — nem hin­ném, hogy gróf Tisza István igen t. minister­elnök ur legyen az, mert a mi generácziónk már rég meg lesz halva akkor, amikor az ellen­szenvek, az előítéletek és a nemzedékeken át tartott gyűlölet megszűnnek annyira, hogy majd ezt a kibékülést teljesen keresztül lehet vinni — akik ezt meg is fogják valósítani. De addig is, hogy ennek útját egyengessék, arra igenis azt hiszem, nemcsak gróf Tisza István fog vál­lalkozni, hanem igen sokan azok közül is, akik most vele szemben foglalnak állást. Mert a sors ugy intézi ám a dolgokat, ahogy pl. Farkas Pál ur járt, mert neki, egy kis embernek is bizonyos, hogy zsenáns a könyve, bár most itt a parlament előtt védelmébe is veszi, mert hát az ő gyermeke, nem mondhatja, hogy nem tör­% vényes ágyból született. így meglehet, hogy majd épen azoknak az uraknak, akik most ellene voltak gróf Tisza István ur békekezde­ményezésének, fogja a sors azt a részt juttatni, hogy a nemzetiségi kérdésben és speczialiter a román kérdésben még sokkal távolabb menő engedményeket fognak tenni nekünk, mint ami­nőkre ma hajlandó gróf Tisza István. (Félkiál­tások jobbfelöl: A hatalomért!) Mert sohasem lehet tudni, hogy azt az ebédet, amelyet valaki magának előkészít, ő eszi-e meg, vagy pedig megeszi az, aki azt silány kosztnak nevezte. Figyelmükbe ajánlanám ez alkalommal — mert nagyon aktuális — Jászi Oszkárnak » Nemzeti államunk kialakulása és a nemzeti­ségi kérdés« czimü művét, még pedig azért, mert ezt a művet nagyon is kevesen méltatták arra a figyelemre, amelyet megérdemel. Ez a mű nagyon alaposan foglalkozik a nemzetiségi kérdéssel és az egyedül helyes álláspontra he­lyezkedik hogy t. i. lehetetlen az ország demo­kratizálása mindaddig, amig a nemzetiségi kér­dés megoldva nem lesz. Furcsa jelenség, hogy Jászi Oszkár egyé­nisége a magyar közéletben ép oly ritka tüne­mény, mint volt a múltban Mocsáry Lajos és mint ahogy méltó társként szegődik hozzájuk napjainkban .Désy Zoltán. T. i. olyan emberek, akiknek nemcsak a bátorságuk legyen meg, hogy egy meggyőződést alkossanak és ezt a meggyőződést nyilvánosan propagálják, hanem akikben megvan a türelem és a tárgyszeretet is, hogy elmélyednek évek hosszadalmas mun­kája által és segítségével ennek a kérdésnek alapos tanulmányozásába. Tartozom annak konstatálásával is, hogy nagyon hamis vád volt az Polónyi ur részéről, hogy mi mindig gyilokkal feleltünk azoknak, akik érdeklődtek a mi nemzeti igazaink iránt. Mert háladatosabb, mint a román nép Mocsáry Lajossal szemben, (Ugy van ! a középen!) soha sem volt a magyar nép magyar politikussal szemben. Epugy, amint itt áll előttünk Désy Zoltán példája, aki másfél évig volt főispán Szolnok-Doboka vármegyében, a kiről mindig a legnagyobb szimpátiával nyilatkoztam én is, és ugyanúgy goudolkoztam róla. Miért? Hisz nem is ismertem mint főispánt, csak dr. Miháli Tivadar pártelnököm leírásából és a román nép hangulatából és nyilatkozataiból. De a mi népünk mai napig áldva emlékezik meg Désy Zoltán főispánságáról, mert ez az ember becsületes szívvel és lélekkel érdeklődött a román nép sorsa iránt. Ezért becsülöm én is. (Helyeslés a középen.) Ép ugy az összes magyar irók között nem létezik a románságnál ma népszerűbb ember Jászi Oszkárnál. Nem fogadjuk el ugyan minden tételét, ós belátjuk, hogy ő is, nagyon természetesen, még nem ment minden magyar soviniszta szenrponttól, — nem az extrém sovi­nizmustól, de bizonyos tekintetektől — de mindenesetre megalapozója egy jövőben kiinduló békés fejlődésnek és felfogásnak. T. ház! Ha nem lehet minket megmagya­rositani, akkor el kell fogadni ezeket a tétele­ket, és minket meg kell nyerni ennek az állam­nak fentartása érdekében, azáltal, hogy mi, ugy az intelligenczia, mint a nép, ne érezzük az államhatalmat mint egy ellenség megnyilatko­hogy ne csak a súlyát és terheit érezzük ennek az államhatalomnak, csak azért, mert románok vagyunk, hanem erezzünk jótéteménye­ket és egyenjogúságot is; hogy élhessük itten nemzeti életünket intézményes alapon. (Helyes­lés a középen.) T. ház! Sajnos, hogy Polónyi Géza t. képviselő ur egyrészt azt mondja, hogy a pánszlávot meg lehet ismerni arról, hogy van-e fogkefe a táskájában, másfelöl egy szuszban egy­szerre csak felcsap nagy bobrinszkifil embernek, és ugy nyilatkozik, hogy ő majd csak felkínál­kozik a muszka czárnak és csinál majd russzofil politikát. (Derültség.) Önök nevetnek, de higy­jék el, hogy ilyen beszédek, amelyeket itt a kéjjviselőházban mondanak, a jDeriferiákon azt a benyomást kelthetik és azt az érzést ébreszt­hetik, hogy igazán nagyon jó lesz egy kis muszka russzofil irányzatot a köztársasági mellé felvenni. Én a román nemzeti j^árt nevében fel vagyok hatalmazva társaim nevében is kijelen­teni, hogy mi az ilyen hangok, az ilyen vélemé­nyek ellen ünnepélyesen tiltakozunk. (Élénk helyeslés.) Mert lehetnek köztünk a legnagyobb poli­tikai eltérések, vitatkozhatunk itten, harczolha­tunk mindenki a saját igazáért egészen a vég­kimerülésig, de egy tekintetben, azt hiszem, nagyon is azonosak a mi érdekeink és ugyanaz a létérdek köti a magyarságot a románsággal most is össze, mint a múltban. (Helyeslés.) Már 70 év előtt, 1844-ben, hangsúlyozta báró Wesselényi Miklós, hogy a legnagyobb veszély, amely a magyarságra, úgyszintén a románságra

Next

/
Oldalképek
Tartalom