Képviselőházi napló, 1910. XXIII. kötet • 1914. márczius 13–április 21.
Ülésnapok - 1910-525
525. országos ülés 191í márczius 20-án, pénteken. 193 tuszminister minket nem mint államfentartó, hanem mint eltartott, mint kitartott elemet, vagy mint jövevényt jellemez. Én figyelmébe ajánlom gróf Apponyi Albert volt közoktatásügyi minister urnak azt a könyvet, amely az ő ministersége alatt jelent meg Lampel könyvkereskedésében s amelynek czime: »A magyar nemzet története« Benedek Elektől, az elemi V— VI. osztálya számára, a vallás- és közoktatásügyi minister megbizásából. Ennek 42. oldalán található a következő (olvassa): »Midőn egész Európát rémület töltötte el annak hirére, hogy II. Mohamed elfoglalta Konstantinápolyt és most teljes erejével a keresztény világ meghódítására indul, ismét csak Hunyaditól várták a török hódítás visszaverését. Es a nagy ember feledte a személyén esett sérelmeket és egymaga 10.000 zsoldost ajánlott fel a haza védelmére. A főurak közül alig néhányan állottak melléje«. Így volt nem államfentartó elem a román nép. Mielőtt beszédem befejezésére térnék át, legyen szabad csak néhány megjegyzést tennem. Tegnapi beszéde folyamán gróf Esterházy Mihály t. képviselő ur felolvasott itt egy könyvből, amelyet Farka^ Pál képviselő ur irt a román kérdésről. Én nem akarok vitatkozni, csak fel akarom tüntetni, hogy milyen felületességgel van ez a mű megírva a következőkkel. Azt már rektifikálta Farkas Pál képviselő ur, hogy a Pop Csicsóra vonatkozó adat nem helyes. Tehát az adatait nem eléggé ellenőrizte. A Maniu Gyulára vonatkozó vádat azonban Farkas Pál képviselő ur nem tartotta szükségesnek rektifikálni; meglehet, hogy azért, mert nem jutott eszébe. De remélem, el fogja ismerni, hogy tévedett. Mindjárt a könyv megjelenése után ugyanis Az Újság czimü napilapban megjelent egy rektifikáczió, amelyben adatszerűen volt kimutatva, hogy nem a Pátria-bank, hanem a balázsfalvi bank volt a hibás abban, amit igaztalanul Maniu Gyulának imputálnak. Pop Cs. István: A legönzetlenehb ember nálunk! Vajda Sándor: Elvárom tehát Farkas Pál képviselő ur lojalitásától, hogy ezt konstatálni fogja, figyelmébe ajánlván neki Az Újságban megjelent nyilatkozatot. Ezek azonban mind kisszerű kérdések. A nagy kérdés a körül forog, houy lehet-e minket megmagyarositani, vagy nem. Ha lehet, akkor nagyon természetes kötelessége a magyar társadalomnak és a magyar államhatalom letéteményeseinek, minden tőlük telhetőt elkövetni, hogy minket megmagyarositsanak, mert magától értetődő ez az ambiczió, hogy ha kivihető. Ha azonban nem vihető ki, akkor a magyarositásnak forszirozása direkt öngyilkosság és csak azt a hangulatot ébresztheti a nem magyarokban, hogy ha már arról van szó, hogy meghaljunk, hadd haljunk meg mindnyájan, haljatok meg ti is magyarok, amint meghalunk mi nem magyarok. JCÉPVH. NAPLÓ, 1910—1915, XXIII. KÖTET, Mert, t. ház, a tapasztalat már megvan annyi államban. Ott van a lengyelek esete, amint az egyik kormánypárti t. képviselőtársam felhozta, hol a hatalmas német állam a maga 65 milliójával nem képes a 3 milliónyi lengyellel megbirkózni. Ha a kolonizáczióval némely helységekben sikert értek is el, ez nem teszi azt, hogy az összes lengyelek el fognak németesedni. Ott van az oroszországi lengyelek sorsa, akiket egyáltalában nem sikerült eloroszositani, de sikerült őket Oroszország legádázabb ellenségeivé tenni, akik alig várják a perczet, hogy a külellenséggel szövetkezzenek hazájuk ellen. Másrészről ott van az osztrák lengyeleknek a példája, kik Ausztriának leghűbb alattvalói és ott van Svájcz példája, hol mind a három nemzetiség a legjobb békességben él egymással és ahol mindenesetre őrültnek tartanák azt az államférfiut, aki franczia részről azt mondaná, hogy a franczia állameszmét akarja keresztülvinni, vagy vice versa. Ezek nem vágyódnak sem Francziaországhoz, sem Olaszországhoz, sem Németországhoz, sőt a svájczi németek és a németországi németek közt bizonyos antagonizmus van. A magyar politikának megvan a lehetősége, vagy a muszka példát utánozni, vagy pedig utánozni a svájczi példát, hol még a ladinok is teljes szabadságot élveznek nyelvi kultúrájukban. Lehetetlen Magyarországon a demokratikus eszmét sikerre vezetni; lehetetlen remélni, hogy ebben az országban más viszonyok fognak létrejönni mindaddig, mig a nemzetiségi kérdés megoldva nem lesz. Ez a demokrácziának az előfeltétele, (Igaz! TJgy van! a középen.) ez a megalapozója, enélkül teljesen ki van zárva a demokrácziáról akár csak álmodni is. (Igaz! Ugy van! a középen.) Nem én mondom ezt, hanem sokkal tapasztaltabb politikus mint én, gróf Andrássy Gyula, ki az alkotmánypárt alakuló gyűlésén a következőket mondotta megnyitó beszédében: »Európának nincs olyan állama a Nyugaton, amelyben a kormánynak annyi hatalma volna, amelyben a kormány anynyit árthatna ellenfeleinek, annyit használhatna a barátainak, és sajnos, nincs ország, ahol a kormányok annyira megengedhetőnek tartották, hogy a hatalommal vissza is él jenek.« — természetesen az a kormány is, melyben gróf Andrássy Gyula foglalt helyet. — »Régóta érzem annak hiányát, hogy fejlődésünk egyoldalú volt. Nagy dolgok okozták ezt az egyoldalúságot ; csakis azért lehetett annyira tökéletes,' annyira veszélyes, mert voltak természetes indokok, melyek ezen egyoldalú fejlődést előidézték. Először is itt van a nemzetiségi veszély. Ettől való félelemből a magyar társadalom elfogadott sok olyan önkényszerü törvényt, elfogadta a kormánynak sok olyan hatalmát, amelytől mint szabadságszerető nemzet máskép mindig visszariadt volna.« Tehát nem kell, hogy hosszadalmasan bi25
