Képviselőházi napló, 1910. XXIII. kötet • 1914. márczius 13–április 21.

Ülésnapok - 1910-525

192 32/3. országos ülés 19Ü márczhié 20-án, pénleken, vezérczikke is azt mondja, hogy a gyilkolásért, amelynek színhelye Debreczen volt, az oláh mozgalom és az oláhságnak vezetői a felelősek. A Pesti Napló csütörtöki február 26-diki czikke holtbizonyossággal állítja, hogy az orgyilkosságnak a románok a szerzői. A Pesti Hirlap, ez a nagymester, (Derültség.) erre mégis csak ki kell térnem és kérem becses figyelmüket annak a könnyelműségnek karakterizálására, amely lyel az ilyen fontos kérdést kezelik olyanok, akik meglehetősen csak az olvasók tömegére spekulálnak és nem törődnek azzal, hogy mily nagy kárt tesznek ezzel az országnak. Az egyik számban a Pesti Hirlap azt hozza, hogy Catarau, vagy nem tudom melyik, a ki bombavetéssel van vádolva, velünk képviselőkkel, püspökökkel stb. tárgyalt. Azután ez dementálva •lett, hogy hát csak oly emberről lehetett szó, amilyenek bizony megfordulnak itt és nemcsak román képviselőket pumpolnak meg, hanem magyar képviselőket is, ha lehet. De ez nem zsenirozza a Pesti Hírlapot és február 27-iki számában a vezérczíkkben a következőket irja: »Az újságok leleplezték, hogy a két merénylő" a tett elkövetése előtt Magyarország román előkelőségeivel, a komité tagjaival és román püspökökkel érintkezett, sőt ezektől pénzbeli segélyben részesült. Nem olvastunk róla tudósítást, hogy a merénylőkkel Budapesten érintkezett román urak közül egy is jelentkezett volna tanuságtételre a hatóságnál. Kőnyomatos nyilatkozatokkal bírói vizsgálatot helyettesíteni nem lehet. Vagy Tisza István uralkodása alatt a román komité tagjait mint tanukat nem szabad kihallgatni? Nagyra vitte az Isten a dolgukat.* Beszéljek A Nap-ról ? »A debreczeni bomba« czimmel azt irja, hogy a románok nemcsak a debreczeni rezidencziát akarták felrobbantani, de egész Magyarországot akarják, felrobbantani; mindenütt és mindenkor ekrazittal dolgoztak. (Mozgás.) T. ház! A közvélemény így készül, ezekből az inponderáhiliákból alakul ki azután egységes érzület. Ne higyjék, hogy én ezt tragikusan veszem. De bocsánatot kérek, nem arról van szó, hogy én mint agitátor azt mondom, tessék csak izgatni, de arról beszélek most, hogy mit kell tenni azért, hogy más közhangulat teremtessék, mert addig békéről nagyon is hiábavaló beszélni. Hogy engem ez nem alterál, az nagyon természetes, mert én a feketekávémnál annál jobb kedélyben töltöm időmet, ha ilyen piszkolódást olvasok a személyemről, miután nem vagyok már gyermek, nem veszem komolyan és amikor ezekkel a vérmes vezérczikkekkel végeztem, akkor egyszerűen megfordítom a lapot és olvasom pl. a Pesti Hírlapban (olvassa): »Két idősebb -uri ember állandó ismeretségét keresi két barátnő. »Barátnők« jeligére főpostára.« Vagy pedig (olvassa): » Középkorú előkelő keresztény ur ismeretségét keresi bájos, szőke, 21 éves, keresztény úrinő. Csak komoly, névvel ellátott levelet kérek. »Nem kaland 21« jeligére a kiadóhivatalba.« Vagy előveszem, teszem fel a Napot. Hát ez klasszikus. Ez minden nap, ahogy báró Eötvös József mondaná, buzog a hazafiságtól a vezérczikkében és az utolsó lapon van három-négytíz apróhirdetés, hol idősebb barátnőket keresnek fiatal emberek. Csak kettőt olvasok fel (olvassa) : »Pillanatnyi pénzzavarból melyik idősebb úrinő mentene ki uri fiút. Leveleket »Testőr 23« jeligével a kiadóhivatalba. Napban lehetőleg jelezni.« Még csak egyet, mert ez nagyon karakterisztikus (olvassa) : »Molett, erős modern fiatal uri hölgy minden óhaját teljesíteném. Uri ember vagyok. Diszkréczió biztosítva, érdek kizárva, jelige: Specialité«. (Derültség.) Ne higyjék, hogy én ezeket .tragikusan veszem, mert ezek olyan kis mindennapi használatra szolgáló lupanar specziál-tudósitások ezen lapban. De miután az első oldalon nagyon erősen ámítja a közvéleményt, ismétlem, hiábavaló a jóakarat, bárminő próbálkozás jobbról és balról, mert míg ez a hang tartja magát a parlamenttől a Napig és míg nem határozzák el a vezetőkörök a rendszerváltoztatást, addig definitív békéről nem lehet szó. T. ház ! Nem akarok a ház türelmével visszaélni, s épen ezért még csak egy kérdésre akarok kiterjeszkedni, t. i. arra, hogy nekünk többször imputáltatott és a sajtóban is mindegyre találkozunk azzal a lenéző hanggal, és az egész magyar közéletben, az egész magyar nemzetiségi kérdésről szóló irodalomban, gróf Apponyi Albert fejtegetéseiben is, hogy mi románok nem vagyunk államfentartó elem. T. ház! Kötelességemnek tartom, hogy ez ellen tiltakozzam, mert statisztikai adatok bizonyítása szerint a magyarok a múlt században kisebbségben voltak a nem-magyarokkal szemben, és különösen a veszélyeztetett perifériákon épen mi románok laktunk. Azokat a nemesi leveleket, melyeket a románok kajüak Nagy Lajostól kezdve napjainkig, nem azért kapták, hogy nem teljesítették volna kötelességüket ennek az országnak megvédése tekintetében. A határőrök generácziókon át küzdöttek a Habsburg-lobogó alatt Európa összes harczterein, harczoltak a Nyugaton és védelmezték a hazát itthon és a mi jobbágy elődeink tartották fenn ezt az országot pénzzel és katonával és bizony nem tudom, mi lett volna ennek az országnak sorsa, ha ezek becsületesen ki nem vették volna részüket abból az államfentartó küzdelemből. Hunyadi János, Hunyadi Mátyás, Kinizsy Pál román eredetű emberek voltak; — be van bizonyítva és talán senki sem vonja kétségbe, — bizony ezek a románok államfentartói voltak ennek az országnak és a maguk idejének legnagyobb emberei, legnagyobb hadviselői. Nagyon sajnálatos tehát, ha egy volt kul-